A kihagyott tizenegyes
Steven Spielberg: München
A Cápa és az E. T. rendezője otthonosabban mozog a valós alapú fantázia világában, mint a tények sötét erdejében. A Ryan közlegény megmentése, a Schindler listája esetében rendezőnk némileg kiszínezte ugyan a történelmi (vagy legalábbis annak tetsző) eseményeket, de azt kizárólag a nézők „szórakoztatására” tette, nem pedig a téma kényessége miatt – nácik ugyanis már nem élnek a Földön, pontosabban pillanatnyilag nincsen saját országuk, sem pedig perdöntő szavuk. Más a helyzet ugyanakkor a terroristákkal, akik egyes hivatalos források szerint mindenhol jelen vannak, és remegő mutatóujjakkal várják a bevetést, de mindenesetre szeptember 11-e óta meglehetősen komoly beleszólásuk van a világpolitika ügyeinek alakulásába. Steven Spielberg a korábbiakhoz képest keményebb fába vágta a fejszéjét, amikor megkezdte a George Jonas Megtorlás című könyvén alapuló München előkészítését – melyből ráadásul Gideon pallosa címmel már készült egy tévéfilmes feldolgozás 1986- ban –, a téma kényes aktualitása miatt ugyanis már a forgatás előtt támadások érték a rendezőt. Csakhogy a baseball-sapkás varázsló nem megalkuvásairól híres, pontosabban ha hajlandó is viszszavenni az ideológiából és a cselekményből, stílusban és látványban minden bizonnyal bőkezűen kárpótolja a nézőket a veszteségekért. A München esetében pontosan ez történt: az 1972-es olimpiai terrorcselekmény megtorlásának történetét elbeszélő film nem ítélkezik, hanem igyekszik sokoldalúan bemutatni a különböző érdekeket és motivációkat, időnként érzelmileg is bevonva a nézőt a történetbe, és mindeközben pörög, mint a rokka öreganyám kezében – tökéletes történelmi-politikai akcióthriller tehát.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!