Idén tavasszal bővült a háziorvosi kompetenciák köre, és megjelent az a rendelet is, amely a szakdolgozók által ellátható feladatok listáját tartalmazza. Az aktuális szakpolitikai döntések hatásai mellett az alapellátás napi – avagy évek óta tartó – problémáit is górcső alá vettük Szeszák Ferenc berettyóújfalui háziorvossal.
Ha szeretné, hogy január 1-ig visszamenőleg az orvos után is legyen jogosult az emelt bértámogatásra, akkor 2021. február 28-ig nyilatkozni kell a praxisközösségbe belépésről.
Jelenleg a háziorvosi pálya nem vonzó az orvostanhallgatók, illetve a pályakezdő kollégák számára. Ennek a tendenciának a megváltoztatása a közeljövő kiemelt jelentőségű kihívása, melyben az egyetemi oktatásnak is jelentős szerepe van.
Cselekedetekre kell váltani az eddigi projektek, kísérletek eredményeit, semmi értelme a helyben toporgásnak – mondja a MedicalOnline-nak Sinkó Eszter közgazdász, rendszerelemző, amikor az alapellátás kilátásairól kérdeztük.
Még ebben az évben megtörténik a minimumfeltételek revíziója, az Emberi Erőforrások Minisztériumában pedig az egészségfejlesztési irodákat koordináló egység alakul, ezzel is támogatva az alapellátás prevenciós munkáját, és az ott dolgozók feladatainak összehangolását.
Több mint 250 betöltetlen háziorvosi körzet van Magyarországon, derül ki a már megszüntetett Országos Alapellátási Intézet által közzétett listából, amelyet a Magyar Hírlap ismertet.
Fontos lenne a szak- és a háziorvosi ellátás összébb húzása, hiszen nagyon jól látszik, hogy sokkal kisebb számú a továbbutalás aránya ott, ahol csak hosszasabb utazással érhető el a szakrendelés, mondta a Praxismenedzsmentnek adott interjúban Vajer Péter.