A Kormányinfón és a szakmai közegben is téma volt a HVG által nyilvánosságra hozott, a BCG-nek tulajdonított 2020-as egészségügyi tanulmány.
Nem mondott le csütörtökig Ézsi Robin az OPAI főigazgatóságról, ezért péntek délelőtt élesedik 19 orvos felmondása, írja a Telex.
A kórházak közül több is értékesíti a munkaidőt követően az üres műtőket. Ehhez semmi köze a magyar államnak, hangzott el a Kormányinfón.
Meghalt Kásler Miklós, az Orbán-kormány egykori emberi erőforrások minisztere, közölte Faceobok-bejegyzésben több kormánytag.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adott át.
Még mindig nem iható a csapvíz a székesfehérvári kórház szülészetén – mondta egy dolgozó az RTL Híradónak. Sok beteg a Facebookon állítja, hogy a helyzet hónapok óta változatlan, írja a Népszava.
Elutasították Hadházhy Ákos feljelentését az Uzsoki kórház VIP-részlege ügyében – derül ki a politikus Facebook-posztjából, amit a Népszava idéz.
Míg a miniszter szerverfrissítéssel magyarázta a hibákat, a 24.hu-val csupán azt közölte a tárca, két órán át nem voltak elérhetők a szolgáltatások.
Bár a kormányülésen nem került szóba a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő vezetőjének menesztése, a Kormányinfón kiderült, mi volt az ok.
Gulyás Gergely álláspontja szerint csak a TB-támogatott és nélkülözhetetlen beavatkozások adatai szenzitív adatok, írja a Magyar Hang.