16 éve tűnt fel először a Budapesti Őszi Fesztivál mosolygó lila esernyője, amely idén október 12. és 21. között lesz társa a kortárs kultúra és a különleges élmények iránt érdeklődőknek. Kedvcsinálónak néhány kuriózum, a teljes műsorkínálatért és a jegyrendelésért látogassák meg a www.bof.hu oldalt!  A Kortárs Építészeti Központnak köszönhetően két, az átlagember számára ismeretlen hely nyílik meg a látogatók előtt. A Kőbányai Sörgyár 1. számú telephelye az egyedülálló kéményű malátaszárító épülettel és a Dreher család villájával, illetve a kőfejtőből létrehozott, húsz kilométer hosszú pincerendszerrel október 13-án délelőtt és délután várja a látogatókat; a Kelenföldi Hőerőmű századfordulós épületegyüttese a trafóház kapcsolótermével pedig október 20-án lesz nyitva a nagyközönség számára.  A Russia Rulez keretében kilenc egész estés nagyjátékfilm és számos rövidfilm lesz látható a legújabb orosz rendezői generáció képviselőitől a Toldi, illetve a Cirkogejzír moziban. A másik filmes program, a III. Nemzetközi Táncfilm Fesztivál törzshelye a Művész mozi Bódy Gábor terme, ahová három napon át a táncfilmek kedvelőit várják.   Frank Zappa kivételes volt gitárosnak, de írt zenét rock- és jazzegyüttesre, szimfonikus zenekarra, valamint elektronikára, rendezett kisfilmeket és videoklipeket, maga tervezte kultikussá vált lemezborítóit és saját utánozhatatlan arcszőrzetét. Tehetségének minden oldalát felvonultatják a Millenáris Zappanapján, ahol a 100% Zappa című rendezvényen fellépnek egykori zenésztársai is.  Ugyancsak a Millenáris Teátrum a helyszíne október 12-én egy érdekes, művészeti ágakat „összecsomózó” produkciónak: René Clair Párizs alszik című, 1925-ben készült némafilmjéhez a Musée du Louvre felkérésére 2005-ben a fiatal francia zeneszerző, Yan Maresz komponált kísérőzenét. A film szürreális látomás az alvó városról, ahol csupán hatan, az Eiffeltorony tetején lévő éjjeliőr, és egy repülő öt utasa maradnak ébren. A zene ezt a látomást kommentálja, egy fiatal francia kortárs zenei együttes előadásában.  Japán művészetéről minden bizonnyal a tradicionális japán színház, a gésák, a szusi, a szumo, a szamurájok, a manga vagy az anime ugrik be először. Itt az ideje, hogy a sztereotípiákon túllépjünk: ebben segít egy jazzkoncert, amelyet a japán DJ-kultúrából kinőtt, hattagú Soil & „Pimp” Sessions elnevezésű zenekar ad október 19-én az A38 hajón. És még mindig Japán: a Pappa Tarahumara társulat, amely egy akrobatikus mutatványosairól ismert észak-mexikói indián törzstől kölcsönözte a nevét, sajátos táncnyelvén feldolgozta már a Macbethet és a Hamletet is; a hagyományos butoh-, no és kabukielemekkel átszőtt modern stílusban, a fizikai táncszínház eszközeivel ezúttal a Három nővért adják elő a Trafóban két estén, 19-én és 20-án.   A színház határai egyre tágulnak, és erről a BŐF keretében is meggyőződhetünk. A portugál Teatro Praga kétszereplős darabjában azt járja körül, mit jelent európainak lenni, létezik-e európai identitás, megérthetjük-e egymást, ha harmincöt különböző nyelven beszélünk. Ürügyként a kérdések boncolgatásához mi mást is választhattak volna, mint az Eurovíziós Dalfesztivált. Az előadás ennek megfelelően soknyelvű, és a társművészetek számos elemét használja. A számos fesztivált megjárt produkciót ugyancsak a Trafóban játsszák, 19-én.   Fusk! – svéd szó, jelentése becsap, rászed, bóvli, selejt. A dán cirkuszi társulat, a Royal Bones zenét, színházat, akrobatikát és cirkuszt ötvöző produkcióját a svéd zenés színház talán legnagyobb tekintélyű rendezője, Lars Rudolfsson rendezte, aki az ABBA-val éppúgy dolgozott, mint a Svéd Királyi Opera társulatával. Az előadásban artisták és zenészek közreműködésével kel életre Shakespeare világa. Okkal reméljük, hogy a dán csapat a svéd Cirkus Cirkör feledhetetlen nyomdokaiba lép a Trafóban 12–14. között. Az emberi test és ami – szó szerinti és átvitt értelemben is – a felszín alatt rejlik: ez a témája három fiatal képzőművész kiállításának az Ernst Múzeumban, amely az Utazás önmagunkba címet kapta.  Az emberi elme az anatómiai tankönyvek vagy iskolai természetrajzkönyvek szemléltető ábráira emlékeztető módon jelenik meg, egy háromdimenziós technikát alkalmazó animációs rövidfilm az emberi testben búvárkodik, míg a felpróbálható mellimplantátumok, illetve a hozzájuk társított, nőművészek által írt szövegek a test orvosi és társadalmi reprezentációját kritizálják nem kevés iróniával.   Őszi zeneszüret   A nyár vége mindig kellemes borzongást ígér a hazai zenei életben, hiszen régóta ismert, ezért izgalommal is várt fesztiválok otthona az ország több pontja. Kiemelkedik közülük a  MOL Jazz Fesztivál A nagyszabású koncertesemény hagyományosan a főváros „Kultuccájában”, vagyis a Ráday utca vonzáskörében lévő kávézókban, pinceklubokban zajlik, központi helyszíne pedig a Duna-parti Közraktárak területén felállított hatalmas sátorszínpad. A fesztivál különlegessége, hogy külföldi sztárzenészek a magyar jazz legjobbjaival és fiatal tehetségeivel lépnek színpadra – így szerezve a közönségnek egyedi, megismételhetetlen zenei élményeket. Az idei kínálatból kiemelkedik László Attila Quintetje Bob Mintzer szaxofonos vendégszereplésével 15-én, szombaton, illetve ugyanitt, ugyanekkor az altszaxofon ifjú titánjának, Tóth Viktornak a koncertje saját triójával, amelyet a dobok mögött a mágikus erejű Hamid Drake egészít ki. 16-án a Művészetek Palotájában az amerikai keleti part legújabb csodája, a gitáros Lionel Loueke lép fel – a különleges felállásban a magyar származású Németh Ferenc dobol és az olasz Massimo Biolcati bőgőzik.  Hasonlóan emlékezetesnek ígérkezik   Brad Mehldau  koncertje a Művészetek Palotájában november 8-án. A harminchét éves Mehldau zongorajátéka a zenei vitriol nagymestere, akkordjai tele vannak meglepetésekkel, amikor a poétikus varázs közepette megszólal egy váratlan és elidegenítő hangulati ellenpont. Mehldau az akusztikus zenei hangzás híve, ugyanakkor lelkesen vezeti be a triójátékba az elektronikus popzene kihívásait, feszes, sodró tempóit. Szívesen gondol újra régi örökzöldeket – akár Beatles-slágereket is – saját, szikrázó és pengeéles zenei világában. Brad Mehldau zongorajátékát újabban nem kisebb sztár, mint a gitáros Pat Metheny választotta állandó kísérőjének – második lemezük óriási sikert és világ körüli turnék sorát hozta a kilencvenes évek közepe óta ismert művésznek. Mehldau ezúttal saját ritmusszekciójával – Larry Grenadier bőgőssel és Jeff Ballard dobossal – érkezik Budapestre.   Ritkán jelenik meg jazzről szóló könyv magyar nyelven, még ritkábban a modern hőskor egy-egy alakjának életművét bemutató összefoglalás. Ilyen volt három évvel ezelőtt Miles Davis önéletrajzának itthoni kiadása, és ilyen a minap megjelent album, amely   Joe Zawinul   pályáját foglalja össze. A Weather Report zenekar legendás alapítója, a zenei fúzió és az elektronikus jazz nagymestere fejezetről fejezetre végigvezeti olvasóját életének és zenei inspirációinak láncolatán: a világháborús Ausztriában eszmélt gyerekkorától kezdve tanúi lehetünk fiatalkori zenei kibontakozásának, később a Miles Davisszel kötött barátságnak; betekintést nyerhetünk a jazz legdinamikusabb, progresszív időszakának számító hetvenes évek művésztársadalmának kulisszái közé, és elkísérhetjük Zawinult öt kontinensen át vezető utazásain, amelyek zenei lenyomata a Zawinul Syndicate szerzeményeinek afrikai és karibi ihletettsége. A könyv párbeszédek formájában olvasható – az ismerten nehezen megnyilatkozó Zawinul most meglepően közvetlen hangon beszélget honfitársával, a bécsi kulturális média doyenjével, Günther Baumannal. Az ínyencek különleges szemszögből ismerhetik meg a Weather Report halhatatlan tagjainak – köztük a basszusgitáros Jaco Pastoriusnak és a szaxofonos Wayne Shorternek – emberi vonásait.  MOL Jazz Fesztivál Budapest Szeptember 12–16., Közraktárak, Kultucca, MüPa; Brad Mehldau Trio November 8., 19.30, MüPa; Günther Baumann: Zawinul – életem a jazz Aposztróf, 2007, 206. oldal   H. MAGYAR KORNÉL

A pesti Broadway befogadó színháza, a Thália eddig nem tartozott a magyarországi jazz-szcéna jellegzetes helyszínei közé, pedig adottságai alkalmassá teszik a kreatív, improvizatív (kamara)zene befogadására. Ezért is örömteli, hogy idén ősszel – jórészt lemezbemutatókból felépülő – koncertsorozat indult a Tháliában, melynek következő két hangversenyén (október 28., november 7.) Babos Gyula és Balázs Elemér zenekara lép színpadra.Az ötvenhat éves Babos Gyula az elmúlt évtizedekben rengeteg sikeres koncertet adott itthon és külföldön, több tucat lemezfelvételt készített, világsztárokkal muzsikált együtt. Hosszú pályafutásának igazi nagy „dobása” mégis az 1997-ben alapított Babos Project Romani – az a multikulturális társulat, melyben Babos a gyerekkorát meghatározó zenei világot akarta felidézni. Az édesapjától hallott, sokrétegű és kifinomult cigányzene, a rádióból és lemezről szóló Wes Montgomery-témák és Beatles-dallamok sajátos ötvözetéből született meg a Project Romani zenei névjegye. Ez a csapat sajnos már nem létezik, de tavaly óta itt van helyette a Babos Project Special, mely a zenekarvezető szavaival „a közép-európai térség zenei kincseit szeretné integrálni az általa képviselt improvizatív öszszefoglaló zenébe.” Babos mellett a cigányzenei motívumkincshez is ragaszkodó zenekarban Szakcsi Lakatos Béla kisebbik fia, Róbert zongorázik, Hárs Viktor nagybőgőzik, Balog László dobol és a tizenkilenc éves Veres Mónika énekel.

A hetvenes-nyolcvanas évek koronázatlan operarendező-királya, vagy legalábbis (ha van ilyen) a királyi triász egyike Jean-Pierre Ponnelle. (Magam Harry Kupfert és az „egyműves” Patrice Chéreau-t, a híres-hírhedt bayreuthi Boulez/Chéreau Wagner/Ring „felét” sorolom mellé.) Ponnelle a lírai realizmus nagymestere volt. Fiatalon, ötvenes éveiben halt meg egy borzasztó balesetben. Rendezés közben hátralépve belezuhant a zenekari árokba, és olyan szerencsétlenül esett, hogy nem lehetett rajta segíteni.A Deutsche Grammophon most két Ponnelle-rendezést jelentetett meg DVD-n a hetvenes évek elejéről. Egyik sem klasszikus előadásfelvétel, mindkettő film. Koncepciójukban, felvételtechnikájukban eltérnek egymástól. Ma már – természetesen – mindkettő régiesnek hat, de nem elavultnak. Mindkettő őrzi azt a kivételes értéket és minőséget, amely Ponnelle munkáit jellemezte.A sevillai borbély, Rossini operájának felvétele 1972-ben készült Salzburgban. Föltehetően – bár erre magánnyomozás útján jöhettem csak rá – a négy évvel korábbi fesztivál- előadás stúdiófelvétele. A tér abszolút díszletszerű, az első felvonásban a terecskét, a másodikban Bartolo doktor házának belsejét ábrázolja, amelyhez „hozzácsalták” Rosinának a lépcső tetejéről nyíló szobáját. Díszletváltozás nincs, a képek filmes technikával, „fölsnittelve” követik egymást, a zenekart a nyitány erejéig látjuk, egy gombafejű (Beatles-frizurás) fiatalember, Claudio Abbado vezényli. A díszletben valódi élet zajlik, ami a legapróbb részletekig kidolgozott. Almaviva szerenádját végigalussza egy semmirekellő, az őrjárat behatolása megkomponált hajcihő, a viharzene alatt árus lohol át az esőben csacsijával. Mégsem naturális az előadás. Don Basilio Rágalom-áriája alatt fáklya vetíti a falra az énekes hatalmasra nőtt alakját, magnéziumporral előállított villám villan a sötétbe, amikor az áriában „robban az ágyú”.