Nem fog könnyen levizsgázni Dosztojevszkijből, aki a Bűn és bűnhődést az Új Színház előadása alapján akarja abszolválni. Bár ki tudja, hallottam már olyat, hogy az egyetemen is elég volt a 100 híres regény, hanyagabb vizsgáztatónál át lehetett menni vele. De abban legalább a főbb szereplők benne vannak. Hársing Hilda adaptációjából viszont hiányzik az egyik legfőbb szereplő, Porfirij Petrovics, a vizsgálóbíró, aki fokozatosan bekeríti Raszkolnyikovot. Ezt nem írom a dramatizálás kárára, sőt. A lehető legrosszabbak azok a színpadi változatok, amelyek illusztrálni akarják az eredetit, cselekményvázlatot vagy képeskönyvet csinálnak belőle. Az Új Színház produkciójának Szonya a címe, ami rögtön jelzi, hogy ki áll az események középpontjában, kinek a szemszögéből játszódik a történet. Az újabb kori színházi gyakorlatban nem ismeretlen ez az eljárás. Hogy csak a legnépszerűbbet említsem, az angol Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabja a két, besúgónak fölbérelt, a lényegből semmit sem értő iskolatárs nézőpontjából meséli el a Hamletet.

  Aveterán színész Tommy Lee Jones első rendezése igazi határjáték: cselekménye a mexikói– amerikai határon játszódik, a főszerepet is alakító Jones a színészet és rendezés határán keres (és talál) alkotói egyensúlyt, a forgatókönyvíró Guillermo Arriaga (Korcs szerelmek, 21 gramm, Babel) pedig maga is gyakorlott határátlépő, ráadásul a Melquiades Estrada három temetése a western műfaji határait feszegeti.   A klasszikus westernekben a végtelen táj mellett főszerephez jutott az egyszerű erkölcsi parancsolat is, hiszen az új területeket felderítő és „megszelídítő” cowboyok egyszerű, de nem leegyszerűsítő igazságokban hittek, olyan morális parancsokat követtek, melyek segítségükre voltak a puszta törvényeinek megértésében, és saját törvénykezésük alkalmazásában. A westernhősök lelkét a sziklás táj formálta érdesre és végtelenre, ezért olyan fontos motívum történeteikben a napokig tartó utazás, melynek során kiderülhet, hogy milyen a harmónia köztük és a táj között. Az utazás már John Ford Üldözőkjében is főszerepet kapott, ám akkor még a természet és más kultúrák törvényeinek felderítése volt az igazi kaland, azóta azonban sok homokszem átrepült a sivatagon. A kései westernekben, a hatvanas évek végétől egyes alkotóknál előtérbe kerül a mítosz halványodása, a hagyományos (a táj és az ember együttéléséből kialakult) értékek bukása, a városi létformával együtt terjedő társadalmi tudat kártékony hatása a vandnyugat tiszta törvényeire. A vadnyugat hanyatlásának legjobb krónikása kétségtelenül Sam Peckinpah volt, akit pályatársai csak Véres Samként emlegettek, olyan kendőzetlenül vegyítette a kiábrándulást az erőszakkal. Peckinpah a mítosz lassú halálát pazar képekkel mutatta be: a több kamerával, különböző sebességgel rögzített akciójelenetek különösen kegyetlen hatását Rodriguez és Tarantino is elirigyelte tőle, az övéinél borostásabb, mosdatlanabb cowboyokat pedig azóta sem produkált az Álomgyár. Peckinpah neve esetünkben nem a szüntelen akció miatt merül fel, hanem a gondolat rokonsága okán. Tommy Lee Jones első rendezése ugyanis a bukott vadnyugati értékek után siránkozik, ráadásul olyan átéléssel és hitelességgel, hogy Véres Sam is megnyalhatná utána mind a tíz rohadó ujját.   A Melquiades Estrada három temetése már címében is hordoz némi fekete humort, és emlékeztet a fent bemutatott mester egyik kevéssé ismert munkájára (Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét!), melyben a címszereplő fejét egy sírból lopja el a főhős. Jones és Arriaga filmjében azonban nem hozni kell a fejet, hanem vinni, a történet során háromszor elföldelt Estrada ugyanis azt kérte egykori barátjától és munkaadójától, Pete Perkinstől (Tommy Lee Jones), hogy szülőfalujában temesse el őt. Perkins nem is késlekedik: mielőtt kiásná a texasi határváros temetőjéből barátja holttestét, ellátogat ahhoz a zöldfülű és brutális határőrhöz, aki tévedésből lelőtte (majd a sivatagban elásta) Estradát, megkötözi őt, és arra kényszeríti, hogy lóháton vele (és a hullával) tartson Mexikóba. Kétségtelen, hogy drámai a helyzet (különösen, mert a helyi rendőrség és határőrség is a nyomukban van), Perkins magabiztossága és igazságtudata azonban a legnagyobb sietség (és sivatagi veszélyek) közepette is földöntúli nyugalmat kölcsönöz a filmnek.   A morcos cowboy és a sértődött határőr utazása lassú alámerülés a bűn és bűnhődés vadnyugati birodalmába, kígyómarással, hullafésüléssel, falusi vendégszeretettel, lózuhanással és vak öregemberrel tarkított erkölcsi példázat megkapóan egyszerű és tiszta, ugyanakkor szokatlanul erős rendezői és színészi eszközökkel elbeszélve. A történet egyenes vonalát a film első felében meg-megtöri az Arriagától megszokott időbeli ugrándozás (a néző számára eleinte nehézséget is okoz a temetések sorrendbeliségének megállapítása), a hoszszú út során azonban sok minden a helyére kerül: többek között az idő is. Tommy Lee Jones első rendezése stílusos erkölcsi western tehát, a régi értékek (és a régi barátok) átmentése az illegális munkavállalás, a határ menti korrupció korában – a határ túlsó oldalára. Fanyar humora, csendes igazsága, gyönyörű képei arról árulkodnak, hogy van még emberi a természetben, és van még természetes az emberben.

Két amerikai Londonban A kopaszodó, szemüveges New York-i véglény, Woody Allen filmográfiájában több könnyed darab is megtalálható, az alkotói szabadságát az öreg kontinensen (pontosabban annak legpatinásabb szigetén) kiélő mester legújabb munkája mégis többet jelenthet egyszerű ejtőzésnél. A Füles a rendező második Londonban forgatott filmje az orosz irodalomból ismerős erkölcsi kérdéseket feszegető Match Point után, és mint ilyen, joggal tekinthető kikapcsolódásnak, csakhogy Allen ritkán rendez egymás után két krimit, még ha különböző fajsúlyú is a két munka. Nem kizárt, hogy a szinte minden korábbi nagy történetét Manhattan szigetére helyező Allen a leomló tornyok árnyéka elől menekült Angliába, és ott a tehetős felső középosztály világában találta meg azt a belterjes különcséget, melyet New Yorkban a lökött értelmiségiek képviseltek. Ebben a közegben pedig jobban érvényesülnek mind a morális drámák (a pazar díszletek miatt), mind a könnyedebb krimik (köszönhetően a műfaj nagyszerű brit hagyományainak), és a nézőnek talán fel sem tűnik, hogy a helyszín ellenére valójában amerikai történetet lát. Nemcsak azért, mert a bájos és tehetséges Scarlett Johansson (Elveszett jelentés, Leány gyöngy fülbevalóval) személyében egy valódi amerikai lány csöppen mindkét történetbe, hanem mert a bűnnel járó bűnhődés problematikája (Match Point) és a Theodore Dreiser Amerikai tragédiájából kölcsönvett csónakos gyilkosság motívuma (Füles) sokkal inkább szól napjaink Amerikájáról, mint Nagy-Britanniáról vagy mondjuk Budapestről. Igaz ugyanakkor, hogy ezek a történetek nálunk is tökéletesen megállnák a helyüket. Az 1993-as Rejtélyes manhattani haláleset cselekményéhez hasonlóan a Fülesben is lelkes amatőrök nyomoznak egy gyilkossági ügyben, csakhogy ezúttal egy másik szigeten. A gazdag angol barátainál vendégeskedő Sondra Pransky (Johansson) igazi amerikai lány: szereti a kihívásokat, vonzódik a vonzó férfiakhoz, és úgy érzi, nagyban megkönnyítené életét, ha különösebb erőfeszítés nélkül indulna be újságírói karrierje. Bimbózó hősnőnk a történet nyitányában megpróbál interjút készíteni egy híres filmrendezővel, de beszélgetés helyett be kell érnie némi hotelszobai szexszel – ő mégsem keseredik el, hiszen tudja, hogy még rengeteg interjúalany vár rá a nagyvilágban, a szex pedig jó dolog. A nagy téma azonban hamarabb kopogtat ajtaján, mint gondolná: egyik este ellátogat Londonban turnézó honfitársa, Splendini (Woody Allen) bűvészestjére, ahol a kétbalkezes, hiányosságait behízelgő konferálással és olcsó kedveskedéssel leplező varázsló a színpadra hívja őt, hogy egy dematerializációs mutatványhoz asszisztáljon bájos testével és ártatlan pofikájával. A kalandokra nyitott Sondra boldogan vállalja a szerepet, és alaposan meglepődik, amikor a varázsdobozban materializálódik előtte Joe Strombel, a néhány napja elhunyt legendás londoni újságíró szelleme. Vele a nézők már a film legelején találkozhattak, amikor a minden lében kanál zsurnaliszta a Styx folyón utazva magától a csónakot navigáló kaszástól érdeklődött az út hosszát illetően, majd beszélgetésbe elegyedett egy szimpatikus fiatal hölggyel, akit tulajdon főnöke mérgezett meg. Strombel hivatásához híven – szó szerint – halált megvető bátorsággal veti magát a folyóba, hogy visszaússzon az élők birodalmába, és leleplezze a titkárnőjét nyugovóra térítő Peter Lymant (Hugh Jackman), aki a jelek szerint nem más, mint a hírhedt tarokk-kártyás gyilkos. Allen filmjeiben gyakoriak a modern világba betüremkedő antik motívumok (a manhattani prostiról szóló Hatalmas Aphroditében egy egész görög kórus szerepel), és a szakmai körökben különcnek tartott furcsa figurák is gyakran jutnak főszerephez – legjobb példa erre az 1984-es Broadway Danny Rose, melyben egy kétbalkezes színészügynök menti meg egyik ügyfelének életét, és csábítja el szőke szerelmét. Strombel karaktere esetünkben mégsem kap főszerepet: a dörzsölt zsurnaliszta csupán asszisztál Pransky kisasszony, az alkalmi asszisztens mutatványához, a jóképű és gazdag Peter Lyman lebuktatásához. A Füles lényegi cselekménye tulajdonképpen nem nyújt többet egy jól megírt krimibohózatnál, hiszen a Sondra és alkalmi szövetségeséül szegődő Splendini kitalált apa–lánya kettőse számtalan komikus helyzetre ad lehetőséget, nemcsak Allen gesztikulatív humora miatt, de mert – miként Kenneth Branagh a Sztárral szemben című filmben – Johansson maga is Woody-paródiát játszik. Az izgalmas kis epizódokból építkező mű igazi ízét természetesen a sármos Hugh Jackman és a Scarlett kisasszony szállította szerelmi szál adja, velejét pedig az író-rendező sajátos világlátása, melyben továbbra is jól megfér egymás mellett tragédia és komédia, szerelem és halál, angol és amerikai. Woody Allen az a rendező, aki életében a legtöbb best of-filmet készítette (természetesen saját munkásságát alapul véve), és biztosan az egyetlen olyan, aki annyit emel át legutóbbi filmjéből a legújabba, hogy a friss mű valójában nem más, mint egy kis lépés – nem a tökéletesség, hanem – a teljesség felé.Székely András: Munkácsy. Ha már sajnáltam a pénzt a Nemzeti Galéria isteni kiállításának katalógusára, ezt a Corvina Kiadó-albumot szívesen látnám a fa alatt (adjon érte valaki 6990 Ft-ot). Nemcsak azért, mert benne van szinte az összes kép, amelyet mostanság külföldi gyűjtők őriznek büszkén, hanem mert bármikor fölüthetném és megnézhetném azt a híres piros sapkátimages/ A világ nagy folyói. Az album a világ huszonöt legnagyobb folyóját mutatja be – aggodalomra semmi ok, a mi Dunánk is benne van. A csodás képek és érzékletes leírások mellett néhány megdöbbentő adat, szám, összefüggés: ki gondolta volna, hogy a Föld folyóvizeinek immáron negyven százalékát az emberi beavatkozás alakítja, vagy hogy a világon egyetlen évben több mint ötszáz gát épül? Aki aggódik a civilizációnkért – 8990 forintért megnyugodhatimages/ (Alexandra) Újraolvasó Mármint újraolvasnám, ha időm engedné: angol regények, a 19. századból, többnyire nők írták őket, és nemigen bírnak lehullani a bestseller-listákról. Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényéből nemcsak nagy sikerű film, hanem számos színpadi változat is készült; jelentem: a regény mindent ver. És aki az Értelem és érzelem címűt is csak filmen látta, a Palatinus Kiadó jóvoltából most a fenyőfa alá teheti; a Dashwood- nővérek célra orientált és kalandos társasági élete – melynek bonyodalmai végén a házasság réve várja őket – láttató leírása a korabeli élet ragyogó felszínét és a figurák csodás mélységeit tükrözi. Ja, és az alig húszéves írónő fantasztikus tehetségétimages/ (2591 Ft.) Ráadásként ugyanettől a szerzőtől és kiadótól A klastrom titka című regényre is szánnék két-három nyugodt estét: ez is a férjfogásról szól, vastagon vidéki környezetben. Még mindig angol, még mindig 19. század, és még mindig írónő: Charlotte Brontë – akinek főműve a méltán népszerű Jane Eyre – Villette című regénye súlyos önéletrajzi részletre épül: a fiatal lány Brüsszelben tanulván beleszeretett a tanárába, és ennek a szerelemnek állít emléket a regényben és Lucy Snowe alakjában (Palatinus, 2900 Ft.) ,És csak az ország változik: George Sand – aki különc egy asszony volt, férfiruhában járt, férfiasan viselkedett, és, mint látható, férfi álnevet használt – Mauprat című regényére ma már csak az idősebbek emlékezhetnek, olyan régen jelent meg utoljára. De – még mindig Palatinus, ezúttal 2590 Ft-ért – az egyik legszebb romantikus regény, melyben egy öregember idézi föl élete legnagyobb szerelmi történetét, biztosan ma is rajongó olvasókra talál. CS. J.

 Az 1866-ban először megjelent Dosztojevszkij-regény kétségtelenül a világirodalom egyik legolvasottabb műve, amely fordulatot hozott szerzője pályáján. Noha második fordulatot; az első, az igazi belépése az irodalomba sokkal látványosabban, megrázóbban és bizonyos fokig tragikomikusabban zajlott. Franz Kafka nagy kedvvel írja le Milená Jesenskához címzett egyik levelében a jelenetet: „Dosztojevszkij első regényét, a Szegény embereket írta, akkoriban egy íróbarátjával, Grigorjevvel élt. Ez hónapokon át látta ugyan az asztalon a sok teleírt lapot, de a kéziratot csak akkor kapta meg, amikor elkészült a regény. Elolvasta, el volt ragadtatva, és anélkül, hogy Dosztojevszkijnek megmondta volna, elvitte Nyekraszovhoz, az akkortájt híres kritikushoz. A következő éjjel három óra körül csöngetnek Dosztojevszkij ajtaján. Grigorjev és Nyekraszov hatol be a szobájába, átölelik és megcsókolják, Nyekraszov, aki eddig nem ismerte őt, Oroszország reménységnek nevezi, egy-két órát beszélgetnek, és csak reggel távoznak el.” (Györffy Miklós fordítása). De az 1845-ben ilyen tűzijátékkal induló pálya szörnyű fordulatot vesz; az írót 1849-ben politikai okokból letartóztatják, halálra ítélik, végül a halálos ítéletet szibériai kényszermunkára változtatják. Minden veszni látszik, 1854-es szabadulása után mérhetetlen adósságokba keveredik, külföldre menekül, közben tébolyultan dolgozik, ám az áttörést csak a Bűn és bűnhődés hozza meg. Nyekraszov jóslata végül is valóra válik, Dosztojevszkij ekkor valóban Oroszország reménysége lesz, valóságos próféta, az ifjúság bálványa, és hamarosan a külföldi siker is melléje szegődik.