A Bűn és bűnhődés új fordítása

 Az 1866-ban először megjelent Dosztojevszkij-regény kétségtelenül a világirodalom egyik legolvasottabb műve, amely fordulatot hozott szerzője pályáján. Noha második fordulatot; az első, az igazi belépése az irodalomba sokkal látványosabban, megrázóbban és bizonyos fokig tragikomikusabban zajlott. Franz Kafka nagy kedvvel írja le Milená Jesenskához címzett egyik levelében a jelenetet: „Dosztojevszkij első regényét, a Szegény embereket írta, akkoriban egy íróbarátjával, Grigorjevvel élt. Ez hónapokon át látta ugyan az asztalon a sok teleírt lapot, de a kéziratot csak akkor kapta meg, amikor elkészült a regény. Elolvasta, el volt ragadtatva, és anélkül, hogy Dosztojevszkijnek megmondta volna, elvitte Nyekraszovhoz, az akkortájt híres kritikushoz. A következő éjjel három óra körül csöngetnek Dosztojevszkij ajtaján.
 Grigorjev és Nyekraszov hatol be a szobájába, átölelik és megcsókolják, Nyekraszov, aki eddig nem ismerte őt, Oroszország reménységnek nevezi, egy-két órát beszélgetnek, és csak reggel távoznak el.” (Györffy Miklós fordítása). De az 1845-ben ilyen tűzijátékkal induló pálya szörnyű fordulatot vesz; az írót 1849-ben politikai okokból letartóztatják, halálra ítélik, végül a halálos ítéletet szibériai kényszermunkára változtatják. Minden veszni látszik, 1854-es szabadulása után mérhetetlen adósságokba keveredik, külföldre menekül, közben tébolyultan dolgozik, ám az áttörést csak a Bűn és bűnhődés hozza meg. Nyekraszov jóslata végül is valóra válik, Dosztojevszkij ekkor valóban Oroszország reménysége lesz, valóságos próféta, az ifjúság bálványa, és hamarosan a külföldi siker is melléje szegődik.