Az amerikai űrkutatási hivatal eredetileg február 12-re tűzte ki az idei első űrsikló-kilövést, de a mérnökök javaslatára előbb egy héttel, majd most újabb három nappal, február 22-re kitolta az időpontot.

Sikerrel és maradéktalanul hajtotta végre első űrsétáját az Endeavour amerikai űrrepülőgép legénysége, jóllehet kezdetben kisebb kellemetlenség bonyolította a feladatot: az egyik asztronauta az űrben elhagyta a küldetés végrehajtásához szükséges szerszámos táskáját.

Hét asztronautával a fedélzetén sikeresen leszállt szombaton a Discovery amerikai űrrepülőgép a floridai Kennedy Űrközpontban.

Két hónap késést követően február 7-én, magyar idő szerint 20 óra 45 perckor a floridai Kennedy űrközpontból útjára indult az Atlantis űrrepülőgép. Rakterében helyezték el az európai fejlesztésű Columbus laboratóriumot, amelyben októbertől az MTA Pszichológiai Kutatóintézet Űrkutató Csoportja által kifejlesztett kísérleteket végeznek majd az űrhajósok. A NASA eközben már jelölteket toboroz új asztronauta osztályába - 2015-ben várhatóan ők vezetik majd az Orion űrhajót. 

  Ilyenkor a tél közeledtével minden mennyiségben elkelnek a szívmelengető kulturális élmények. A programok közti válogatás során előnyt élvezhetnek azok, amelyek a déli napsütés forró hangulatát is megidézik, miközben remek zenészek játszanak a színpadon.   Dee Dee Bridgewater a tengerentúli jazzélet egyik leginkább ünnepelt sztárja. Az énekes díva kiváló zenéivel sokszor tiszteleg elődeinek, így aztán sorlemezei alapján igencsak sokszínű életmű áll már eddig is mögötte: 1974-es debütáló albuma óta egyegy koronggal állított emléket Duke Ellington, Ella Fitzgerald, Kurt Weill művészetének. Szenvedélyesen vonzódik a francia kultúrához, ezért 2005-ben francia énekesek és zeneszerzők számára szentelt lemezt, amelynek turnéja során Budapesten is nagy sikerrel lépett fel 2006-ban. Dee Dee idén újra ellátogat a Művészetek Palotájába, de ezúttal minden eddiginél nagyobb ívű zenei emlékművet állít: a Red Earth című legújabb lemezének alcíme – a Malian Journey – arra utal, hogy az afroamerikai énekesnő ősi gyökereihez, a nyugat-afrikai zenei és költői hagyományokhoz lép viszsza. A zenei vállalkozás Mali fővárosába, Bamakóba vezetett, ahol a felvételek helyi zenészek közreműködésével készültek. Dee Dee elhozza koncertjére is „új mali családját” – ahogy a bamakói zenészeket nevezi. Zenéjének magvát így a jazzsztenderdek sajátos, világzenés feldolgozása mellett az a párbeszéd képezi, amelynek során a mandinka zenei hagyomány az amerikai dél zenei tradíciójával, a blueszal társalog – igen intenzíven.    Hogy az afroamerikai zene mennyire virulens, szerteágazó életet él egészen napjainkig, arra a basszusgitáros-zeneszerző fenomén, Marcus Miller személye és zenéje az egyik legjobb példa. Miller a ’80-as évek derekán, fiatalon aktív részese volt Miles Davis nagy visszatérésének – közismert, hogy Davis rábízta Tutu című lemezének szinte teljes művészeti koncepcióját, amivel egyszersmind megteremtette máig töretlen zenei presztízsét. Miller az elmúlt évek során rengeteg sorlemezt készített, amelyek szinte egyöntetűen a funky-jazz stílusba sorolták magukat. Legújabb albuma, a Free viszont ügyesen újraértelmezi az elektronikus jazz fogalmát és szerepét. Miller ugyanis – Bridgewaterhez hasonlóan – felfigyelt arra, ahogy az Atlanti-óceán túlpartján élő zenészek reagálnak a 70-es években indult elektronikus műfajokra. Lemezén aktív hangpárbaj zajlik, amelyben az északafrikai tuareg zene hangzása méltó partner. Miller persze nem hagyja cserben azokat sem, akik karcos és sötét tónusú funky-groove-jaiért kedvelik őt: jellegzetes feldolgozásaiban a többi között Stevie Wonder egykori slágerét is élvezheti a hallgató. Miller a basszusgitár mellett számos más hangszert is kezel, de basszusklarinét-szólója – mint mindig – most újra felülmúl minden várakozást.    Tzumo Árpád magyar billentyűsként túlzás nélkül mindenre figyel, ami csak elérhető napjaink tágasra nyitott zenei piacán – legyen az vokális, hangszeres, komoly vagy könnyű. Nyitottságának nem kisebb záloga van, mint hogy tanulmányait a jazz legnevesebb elitképzőiben, a bostoni Berklee-ben, illetve a Herbie Hancock alapította kaliforniai Thelonius Monk Institute-ban végezte. Kereső alkata, kísérletező, szintetizáló hajlama ennek az iskolának mély l e n y o m a t a . Tzumo első lemeze akusztikus triójával, még kiutazása előtt készült – összehasonlítása a mostani legújabb felvétellel rendkívüli élmény. A Tzumo Electronic Dreams című korong erénye, hogy egyszerre tud groovy, dallamos, már-már slágeres és poétikus is lenni. A művész ritmus- és harmóniaérzéke egyaránt ámulatba ejtő, magas szintű zongorajátékát a legkülönfélébb elektronikus és szintetizátoros hangzásokkal emeli még felsőbb szférákba, máskor pedig visszafogott, rettentő elegáns témái kimerítik a zenei értelemben vett cool fogalmát. Tzumo a legjobb fiatal magyar jazz-zenészeket hívta csapatába, lemeze világviszonylatban is megfelel minden elvárásnak.  H. MAGYAR KORNÉL  (Dee Dee Bridgewater: Red Earth – lemezbemutató koncert, MűPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2007. november 25., vasárnap 19:30. Marcus Miller: Free – CD, Dreyfus / Karsay és Társa, Tzumo Electronic Dreams, Hunnia Records)   David Cronenberg biohorrorjai (Videodrome, A légy) mellett kevés olyan film született az utóbbi három évtizedben, mely a társadalom működésének defektjeit magából az emberi testből vezeti le, és nem a külső, hanem a belső fizikai nyomást okolja az emberi cselekvések hibáiért. Az ellenkező felfogásra tankönyvi példa lehet a nyár végén bemutatott Die Hard 4.0, melyben számítógépes rendszerek segítségével vették át a hatalmat a terroristák, azaz külső eszközökkel, a technikai környezet irányításával kényszerítették az államok népességét a behódolásra. Mennyivel izgalmasabb lett volna azonban, ha a sebhelyes John McLane-nek nem egy szuperagyat (és pár gorillát) kellett volna legyőznie, hanem az USA teljes, genetikailag átkódolt lakosságát!    Kevésbé kopasz, kevésbé izmos, mégis nagyobb feladattal birkózik meg az Invázió hősnője, Carol Bennell pszichiáternő (Nicole Kidman), aki a Földbe becsapódó űrsikló fedélzetén érkező intergalaktikus vírussal veszi fel a harcot. A gyermekét egyedül nevelő szőke szépség hamar a történések középpontjában találja magát, hiszen exférje a Járványügyi Központ vezetőjeként az első fertőzöttek között van, fia pedig a bárányhimlő egy speciális fajtájának köszönhetően immúnis. Arról nem is beszélve, hogy udvarlója, Ben (Daniel Craig) elkötelezett és akciókész orvos, aki nemcsak a műtőben vágja ki magát a legnehezebb szituációkból, de alkalomadtán az országúton is. Ők ketten (Carol és Ben) genetikailag módosult tudatú honpolgárok ezreivel csatáznak, hogy kiszabadítsák apja fogságából, és egy biztonságos laborba juttassák a kisfiút, akinek fontos szerepe lehet az ellenszérum megalkotásában. És miért kell sietniük? Mert egyébként napokon belül a bolygó egész népessége átalakul békés, hivatástudó, udvarias emberré. És ez miért rossz? Mert elveszítik érzéseiket, és azzal együtt minden jó és rossz emberi tulajdonságukat. A következő kérdés az lehetne, hogy jó vagy rossz emberi tulajdonságból van-e több, erre azonban maga a film sem tud (vagy akar) válaszolni.    Ruszkik háza, a porhüvely    A Hitler utolsó napjait meglepő empátiával ábrázoló A bukás rendezője, Oliver Hirschbiegel ismét egy bukásra ítélt civilizáció potenciális végnapjait mutatja be, ez a munkája azonban inkább emlékeztet Az ember gyermeke antiutópiájára, mint egy háborús filmre. A fertőzés következtében bamba, kifejezéstelen arcú emberek róják az utcákat, és ha kell, erőszakkal vonszolják el az „egészségeseket”, hogy egy nem túl gusztusos arconhányással az ő oldalukra állítsák őket. A vírus akkor aktiválja magát, amikor az áldozat elalszik, úgyhogy csak annak van esélye a tisztán maradásra, aki sokáig bírja ébren. Ha nem lenne ennek a sztorinak filmtörténeti előzménye, azt hihetnénk, a hazug hírtelevíziókon hizlalt, teljesen apolitikus fogyasztói társadalom kritikáját látjuk, azt a világot, mely egy globális agymosás után beköszönthet. Csakhogy a történetnek van előzménye, és ennek tükrében az üzenet kissé egyszerűbb. Don Siegel 1956-os klasszikus sci-fije, az azóta több feldolgozást megélt A testrablók támadása ugyanis annak idején a kommunizmus uniformizált társadalmával riogatott, amikor tulajdonképpen UFO-bőrbe csomagolta a szovjeteket. Ezen a nyomvonalon haladva tehát az emberi cselekvést belülről átalakító gonosz ma már nem egy külső, hanem egy belső rendszer metaforája, sőt magáé az emberi karakteré. A más kultúrákra való mutogatás elutasítása ráadásul az Invázióban olyan erős, hogy a film tanulságát egy kötözködő kedvű orosz diplomata mondja el egy értelmiségi vacsoraasztal felett, jelezve ezzel is, hogy nem a neveltetés vagy a származás számít, hanem a felelősségteljes gondolkodás.   Nő a dilemma mögött   A kellő humorral, tigriserejű anyai ösztönökkel, jó sminkkel, pepec ruhatárral és finom vádlicskákkal megáldott Carol igazi akcióhős módjára fut keresztül és kasul a vásznon, és Kidman gondos alakításának köszönhetően nemcsak azért ragyog ki a sok zombi közül, mert velük ellentétben neki van mimikája, hanem mert az emberiség sorsa mellett cselekedetének morális terhét is vállán viseli – igaz, az emberi (anyai és túlélési) ösztönök annyira dominálnak benne, hogy kellő mélységben csak a történet végén gondolkodik el a helyzeten. Furcsa korcs tehát az Invázió, hiszen feldolgozásnak túl szabados, akciófilmnek túl morális, családi drámának túl pergő. Kicsit olyan, mint az emberi nem: nehéz eldönteni, hogy a jó vagy a rossz tulajdonságai vannak-e többségben.

Katonai és űrkutatási megoldások a civil egészségügyben Kinek jut eszébe, amikor e-mailt küld vagy a weben kutat információ után, hogy a mindent behálózó internet a hatvanas évek amerikai katonai fejlesztéseiből nőtt ki? De nemcsak a számítógép és a világháló büszkélkedhet ilyen titkos ősökkel. Mindennapi technikai eszközeink nem kis hányada szuperhatalmi katonai vagy űrkutatási laboratóriumból származik. Nincs ez másként az orvostudományban sem – néhány mára polgárjogot nyert megoldás nem is olyan régen titkos projektként indult. Vadászgépturbinából az erekbe Nemrég kapta meg az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal, az FDA forgalombahozatali, illetve alkalmazási engedélyét a CardioMEMS cég verőérbe ültethető, miniatűr vérnyomás- érzékelője, az EndoSure. Mint olvasóink sejthetik, ennek a bízvást forradalminak nevezhető terméknek is tábornokok, de legalábbis ezredesek a felmenői. A parányi eszköz vezeték nélküli kommunikációs képességekkel felruházott mikro-elektromechanikai rendszer (microelectromechanical system, MEMS). Egy ilyen eszköz mérete mikronban mérhető; a benne működő villamos és mechanikai elemeket speciális, mikrogyártási eljárással építik fel. Hogyan jutott a MEMS-technológia az egészségügybe? Egy furcsa párnak köszönhetően.Jay Yadav, a Clevelandi Klinika- Alapítvány (Cleveland Clinic Foundation) kardiológusa olvasott a miniatűr eszközökről, s úgy érezte, azok ideálisan alkalmazhatók lennének az orvoslásban. Megkereste Mark Allen professzort, aki a Georgiai Műszaki Egyetemen (Georgia Institute of Technology) kutatócsoportot vezetett, s több cikket publikált ebben a témában. Allen addigra olyan MEMS érzékelőket fejlesztett ki, amelyek katonai repülőgépek sugárhajtóművének üzemi jellemzőit mérték. Kettőjük összefogásának eredménye a CardioMEMS EndoSure vérnyomás-érzékelő, amely négy országban folytatott száznál több sikeres klinikai kísérlet után zöld utat kapott az FDA-től. Az eszközt hasüregi aortatágulat (aneurizma) esetén alkalmazzák. (Ez a kórkép a 13. leggyakoribb halálok az Egyesült Államokban.) A beteg állapotát stent beültetése után is folyamatosan ellenőrizni kell, nehogy a tágulat felszakadjon. Ezt eddig csak CTvel lehetett megtenni, ám az EndoSure most olcsóbb, egyszerűbb, gyorsabb s egyszersmind biztonságosabb megoldást kínál. A stent mellé beültetve, az összességében gémkapocs méretű érzékelő folyamatosan figyeli a vérnyomást. A betegnek még a ruháját sem kell levennie a vizsgálathoz: az orvos egyszerűen végighúz egy antennát a teste előtt. A rádióhullámok aktiválják az EndoSure-t és a rendszer megjeleníti a vérnyomásadatokat. Befektetők eddig összesen 32 millió dollárt pumpáltak a CardioMEMS- be, bízva a katonai technológia polgári üzleti sikerében. Februárban megkezdték annak az eszköznek a tesztelését embereken, amely szíven belüli, illetve tüdőaortabeli vérnyomást mér. Dolgoznak egy olyan terméken is, amely a magas vérnyomásban szenvedőnek otthon segítene a megfelelő gyógyszerszint beállításában. Több (gép)szem többet lát  A híres Star Trek sorozatban Geordi La Forge, bár világtalanként járta a világot, a fejére erősített, látcsőszerű szer-kezet segítségével mégis látott. A Geordi nevet „dzsordi”-nak ejtik – éppúgy, mint a JORDY betűszót –, s alkotói nem tagadják, hogy a sci-fi filmbeli szereplő ihlette névválasztásukat. Hogy mi a JORDY? Joint Optical Reflective DisplaY, némileg szabad fordításban „kettős optikai tükröző megjelenítő”, azaz egy vaskos szemüvegre vagy kisméretű, fejen viselhető látcsőre emlékeztető eszköz, amely a csökkentlátóknak adja vissza a látás élményét. A JORDY ősét, egy speciális látáskiegészítő eszközt, a NASA Stennis Űrkutatási Központja, az amerikai veteránügyi minisztérium és a Johns Hopkins Egyetem dolgozta ki még a kilencvenes évek elején. A fejre erősíthető készülékbe két miniatűr kamerát szereltek. Az egyik nagyítás nélküli széles látószögű képet közvetített, míg a másik erős zoomként működött. Azóta a miniatürizálási technológia, az elektronika sokat fejlődött, így egy magáncég, az Enhanced Vision komoly üzleti lehetőséget látott az eredeti ötletben. A továbbfejlesztésben a NASA Kennedy Űrközpontjának egyik – gyakorlatilag világtalan – mérnöke is részt vett. Így született meg a JORDY, amellyel 50-szeres nagyítás érhető el, s amelynek viselője a neki legmegfelelőbben szabályozhatja a kontrasztot, a fényerőt, s különböző megjelenítési módok között választhat. Mindössze 6 dekagramm körüli tömegével hosszabb ideig sem kényelmetlen az együttélés. Közeli és távoli tárgyakra egyaránt be lehet állítani, gazdája tehát akár színházba vagy moziba is mehet vele. Tévét optikai képminőségromlás nélkül nézhet, s mivel elektronikus eszközről van szó, közvetlenül a képládára csatlakoztatható. Nem csak különleges szemüvegként szolgálhat a JORDY. A termék dobozában állványt is találunk – arra helyezve nagy teljesítményű asztali nagyítóvá válik a készülék. Használója képernyőn, a neki megfelelő betűmérettel olvashat újságot, könyvet. Gyógyító fényNövénytermesztési kísérleteket nem csak a Földön végeznek. Az űrhajósok számára ugyanis jó lenne, ha a hosszú ideig „kint” tartózkodó utazók legalább táplálékuk egy részét maguk termelhetnék meg. Van más előnye is a növények behajózásának: fotoszintézisükkel oxigént állítanak elő, miközben széndioxidot fogyasztanak. A fotoszintézishez – és a növények növekedéséhez – azonban fény kell, lehetőleg erősebb, mint amit egy olvasólámpa szolgáltat. A NASA wisconsini űrautomatizálási és -robotikai központja (Wisconsin Center of Space Automation and Robotics, WCSAR) szerződést kötött a Quantum Devices, Inc. (QDI) nevű vállalattal egy félvezető LED alapú, nagy intenzitású fényforrás kifejlesztésére. Sokak meglepetésére már a kezdeti kísérletekben bebizonyosodott, hogy nincs szükség fehér fényre, mivel a növények vörös fényben növekednek és fotoszintetizálnak a legjobban. A kutatók olyan rendkívül energiatakarékos, mégis nagy fényteljesítményű parányi LED-eket fejlesztettek ki, amelyek optimális hullámhosszúságú vörös fényt sugároztak. Az alumínium–vas alapú félvezetőkből felépített, kisméretű, hideg, ám a Napnál tízszer erősebben világító fényforrás 1995-ben debütált az amerikai űrsiklóprogramban, majd a Nemzetközi Űrállomáson. Látván a kísérlet sikerét, a NASA azzal bízta meg a QDI-t: vizsgálják meg a polgári – orvosi – alkalmazás lehetőségét. Abból indultak ki, hogy a fénnyel energiát juttathatnak az emberi sejtekbe, s annak gyógyító, növekedésserkentő hatása lehet. Mindezt persze az űrben is szerették volna felhasználni a súlytalanság állapotában fellépő csont- és izomtömeg- veszteség ellensúlyozására, illetve arra, hogy meggyorsítsák a kisebb sérülések behegedését. Külön fejezetet nyitott azonban a kutatásokban az a felfedezés, hogy bizonyos anyagok fénnyel aktiválva elpusztítják a rákos sejteket, míg az egészségeseket nem károsítják. A fotodinamikus terápiának (photodynamic therapy) elnevezett eljárás során intravénásan befecskendezik a rákellenes gyógyszert, amelyet a megfelelő helyre sebészeti úton beültetett parányi fényforrás aktivál. A terápiát gyerekeken és felnőtteken egyaránt sikerrel alkalmazták. Emlékezetes annak a nőnek az esete, akinek éveken át kiújuló, s hagyományos módszerekkel hiába kezelt agytumorát megoperálták, majd a műtéti úton el nem távolítható rákos szövetbe fényforrást helyeztek. Ezután intravénásan Photofrin nevű gyógyszert kapott, amelyet a fény a helyszínen aktivált. A páciens komplikációk nélkül gyógyult. A fényforrás-technológia hordozható kézi készülékben is megjelent. A NASA és az Egyesült Államok magas szintű védelmi kutatási projekteket támogató hivatala, a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) pénzügyi támogatásával a QDI olyan eszközt fejlesztett, amely a beteg testrészre helyezve, erős vörös fényével enyhíti az izom- és ízületi fájdalmat, az ízületi gyulladást, az izommerevséget vagy a görcsöt. A WARP 10 jelű készülék fényteljesítménye 80-szorosa egy 250 wattos infralámpáénak. (WARP = Warfighter Accelerated Recovery by Photobiomodulation; fotobiomodulációs gyógyulásgyorsító harcosok számára.) A kisebb sérülést szenvedett katonák önmaguknak nyújthatnak vele elsősegélyt, de használhatja tengeralattjárók személyzete, valamint a különleges alakulatok (Special Forces) tagjai is. Megjelent, s megkapta az FDA engedélyét a WARP 10 polgári változata is. Az Egyesült Államokban évről évre több mint 100 ezren kerülnek kórházba a nem szteorid gyulladáscsökkentők (non-steroidal anti-inflammatory drug, NSAID) túladagolása következtében fellépő gyomorés bélrendszeri panaszok miatt, s 16 ezernél több ízületi gyulladásos beteg hal meg hasonló okból. A QDI-nél azt remélik: fényterápiájuk bevetésével csökkenthetők lesznek ezek a számok.

Májusra tervezték, ám az újabb technikai problémák miatt júliusra halasztották a Discovery űrrepülőgép startját. Mindez azt jelenti, hogy több mint két esztendővel a Columbia katasztrófája után sem „landolhat” űrrepülőgép a Nemzetközi Űrállomáson. Valószínűleg sokak emlékezetében élnek azok a 2003. február elsejei képek, amelyeken az látható, miként ér a Föld légkörébe, majd ég el a Columbia űrrepülőgép. Nem kevésbé drámai emlék a 19 évvel ezelőtt megsemmisült Challenger tragédiája. Az űrrepülőgép a felszállás után 73 másodperccel, 12 kilométeres magasságban robbant fel – egy tömítőgyűrű hibája miatt. Az űrhajózás eddig tizennyolc asztronauta életét követelte, ebből tizennégyen űrsiklóbalesetekben haltak meg. (További hat űrhajós a földön, gyakorlatozás közben vesztette életét.) Az amerikai űrhivatal, a NASA éppen a tizennégy elhunyt miatt döntötte el két éve, hogy meghatározatlan időre felfüggeszti az űrrepülőgépek indítását, s csak akkor indulhat újra űrsikló, ha minden technikai problémát megoldottak, és a mérnökök biztonságosnak ítélik a kilövést.