Kárpáti Péter: A negyedik kapu Kárpáti Péter a kortárs magyar drámaírás egyik legeredetibb egyénisége, tehetségét számos díjjal ismerték el. Éppen tizenöt éve, hogy a Radnóti Színházban bemutatták első darabját, a Szingapúr, végállomást. A Tótferit, a Világvevőt, az Országalmát, a Pájinkás Jánost azóta nagy sikerrel tűzték műsorra a különböző teátrumok. Életműve az ősszel induló nagy-britanniai magyar kulturális évad programjában is kitüntetett helyet foglal el. Nem véletlenül, hiszen Kárpáti valódi világteremtő. Páratlanul széles táj- és rétegnyelvi skálán szólaltat meg egyetemes gondolatokat, ezért nevezi pályatársa, Spiró György a színház Bartókjának. Ugyanúgy felhasználja a roma és a magyar népköltészetet, mint a pesti argó vagy a középkori angol misztériumjáték fordulatait, miközben mondanivalója túllép az adott megjelenítési kereteken. Gazdagságuk miatt előszeretettel fordul a mesékhez. Legújabb darabjában, A negyedik kapuban a zsidó folklór egyik különlegességéből, az ukrán haszidok legendáriumából merít. A forrásanyagul szolgáló történet- és mondagyűjteményt a cseh Jirí Langer, Kafka jó barátja írta saját élményei alapján. Az irodalomkedvelőknek Isaac Bashevis Singer regényeiből lehet ismerős a haszidizmus, ez a misztikus elemekkel átszőtt, ugyanakkor profán örömvallás, amelyben szent az evés, a szeretkezés, az üzletelés, de a legeslegszentebb az, ha a közösség tagjai a tiszteletteljesség és a tréfa különös elegyével egymásnak mesélnek a csodatévő szentek, főként a vándorló és alakváltó Illés próféta cselekedeteiről.