A biomarkerek szerepe a gyulladásos bélbetegségek diagnosztikájában és terápiájában

A székletből kimutatható biomarkereket (például a kalprotektint és a laktoferrint) széles körben tanulmányozták, hogy alkalmasak lehetnek-e az IBD-ben szenvedő betegek azonosítására, a betegség aktivitásának nyomonkövetésére, valamint a relapszusok előrejelzésére. A Saccharomyces cerevisiaevel és a perinukleáris antineutrofil citoplazmatikus proteinekkel szembeni antitestek kimutatását alkalmazzák az IBD diagnosztikájában, a Crohn-betegség (CD) és a colitis ulcerosa egymástól való elkülönítésében, továbbá a CD kockázatának és szövődményeinek előrejelzésében. A C-reaktív protein (CRP) és a vörösvérsejt-süllyedési sebesség (ESR, erythrocyte sedimentation rate) alapján felmérhető a gyulladásos folyamat intenzitása és előre jelezhető az IBD progressziójának lefolyása. A gyógyszer metabolitok, illetve a terápiás szerekkel szemben termelt antitestek szintje alkalmas lehet annak eldöntésére, hogy beteg miért nem reagál a kezelésre, illetve segítséget nyújthat az alternatív terápiák közötti döntéshozatalhoz.

A biomarkerek szerepe a nyálkahártya gyógyulásának a nyomon követésében

Colitis ulcerosa vagy CD eseteiben a nyálkahártya terápia hatására bekövetkező gyógyulása esetén a betegség lefolyása kevésbé súlyos. A biomarkerek szerepet kaphatnak a gyógyszeres kezelést vagy műtétet követően a bélnyálkahártya állapotának nyomonkövetésében, illetve a relapszus valószínűségének prognosztizálásában.

Ugyanakkor egyelőre kevesebb adat áll rendelkezésre arraól, hogy a biomarkerek miként alkalmazhatók a CD recidívájának meghatározásában vékonybél/vastagbél-reszekciót követően. Meg kell jegyezni azt is, hogy a széklet-biomarkertesztek szenzitivitása és specificitása alacsony. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a CD első, tünetmentes recidívája idején a nyálkahártya csak kismértékben károsodik. Ez az enyhe károsodás (különösen az ileumot érintő) jó eséllyel nem emeli meg olyan mértékben a biomarkerek szintjét, ami már kimutatható lenne a székletmintákból.

A biomarkerek szerepe a betegség lefolyásának előrejelzésében

A CD terápiájának elsődleges célja a szövődmények (pl. bélátfúródás, tályogképződés, sipolyosodás, szűkületek) megelőzése. A biomarkerek hasznosak lehetnek azon betegek azonosítására, akiknél a legnagyobb az esély arra, hogy a betegség lefolyása során valamikor komplikációk jelentkeznek. A diagnózis felállításának időpontjában az esetek 5−15%-ában már szűkületek állnak fenn, és ugyanekkora a penetráló szövődmények előfordulásának aránya is; emellett a fennmaradó 70-80% tisztán gyulladásos betegség.

A betegség első 20 évében a szűkület vagy penetráló komplikáció valószínűsége 50% körül van; e betegek többsége 6 hónapon belül műtétre szorul. A CD-betegek körülbelül 50%-a viszonylag szövődménymentes lefolyásra számíthat 10-20 év alatt, esetükben szóba jön kevésbé agresszív terápiás stratégiák alkalmazása. Az ASCA és pANCA alkalmas volt a várhatóan szövődményes esetek azonosítására, ezt azonban a vizsgálatok nem igazolták egybehangzóan. Más vizsgálatokban szeromarkerek egyéb kombinációit tesztelték a betegség lefolyásának prognosztizálásában (pl. ASCA, OmpC és I2).

Mindenképpen figyelembe kell venni azonban, hogy nagy szövődményrátát prognosztizáló szerológiai profilok előfordulhatnak olyan betegeknél is, akiknél nem áll fenn perforáció vagy striktúra, illetve, akik 10 éven belül nem szorulnak műtétre. Ezen túlmenően az eddigi vizsgálatok arról sem nyújtanak elégséges információt, hogy a szerológiai adatok mennyiben növelik az egyéb klinikai adatok prediktív értékét. És, ami a legfontosabb, nem tudjuk, hogy a legrosszabb prognózisú esetekben a pozitív szerológiai teszteredményekre alapozott korai intervenció megváltoztathatja-e a hosszú távú kimeneteleket.

A biomarkerek szerepe a betegség relapszusának előrejelzésében

A biomarkerek felhasználhatók azon betegek azonosítására, akiknél a legnagyobb az esély arra, hogy a betegség a kezelést követően fellángolt. Több kutatás is igazolta, hogy a széklet kalprotektin szintjének emelkedése előre jelzi a 12 hónapon belüli relapszust, különösen colitis ulcerosában. Korai vizsgálatok kapcsán arról számoltak be, hogy a széklet emelkedett kalprotektin szintje körülbelül 90%-os szenzitivitással és 82%-os specificitással azonosítja azokat az eseteket, ahol 12 hónapon belül relapszus jelentkezik. Egy másik vizsgálat szerint e szempontból a kalprotektin szenzitivitása 69%, specificitása 69%, míg a laktoferriné 62%, illetve 65%.

A biomarkerek szerepe a terápiás válasz előrejelzésében

A betegség relapszusának prognosztizálásán túl a biomarkerek alkalmasak lehetnek a terápiás válasz előrejelzésére is. Ezen belül például hasznosak lehetnek a colitis ulcerosa azon eseteinek felismerésére, akik a legnagyobb eséllyel megfelelően reagálnak az intravénás kortikoszteroidokra. Azt találták ugyanakkor, hogy a pusztán a tünetekre alapozott Pediatric Ulcerative Colitis Index pontosabban azonosítja az intravénás kortikoszteroidokra nem reagáló betegeket, mint az úgynevezett Travis-index vagy a kalprotektin-, CRP-, M2-piruvát-kináz- vagy S100A12-szintek.

Az ASCA-t, pANCA-t és más antitesteket ugyancsak tesztelték, hogy mennyire függnek össze a specifikus terápiákra adott válaszokkal. Egy vizsgálatban például alacsonyabb válaszarányt találtak olyan infliximabbal kezelt CD-betegek körében (és hasonló megfigyeléseket tettek colitis ulcerosa kapcsán is), akik pANCA- pozitívak voltak, egy későbbi vizsgálat azonban nem erősítette meg ezt a megállapítást.

Összefoglalás

IBD-re utaló tünetekkel jelentkező betegek esetében a szélet- és szerológiai markerek kombinációja hasznos lehet az invazív kivizsgálásra szoruló betegek kiválasztásában, valamint a CD és colitis ulcerosa elkülönítésében. A biomarkerek alapján azonosíthatók azok a betegek is, akiknek betegsége gyorsabban progrediál. Mindazonáltal, további prospektív vizsgálatok szükségesek a klinikai prediktorok (pl. betegség lokalizációja, tápláltsági állapot, rutin vértesztek) elemzésére. Kedvezőtlen prognózist vetít előre, ha az alkalmazott kezeléssel nem sikerül normalizálni a bélnyálkahártya állapotát. A biomarkerek – például a kalprotektin és a laktoferrin – alkalmasak lehetnek a nyálkahártya gyógyulásának nyomon követésére, anélkül, hogy invazív vagy sugárterheléssel járó vizsgálatokat kellene ehhez végezni. A gyógyszer metabolitok, illetve a gyógyszerekkel szemben termelődő ellenanyagok szintjének meghatározása alapján kiválaszthatók az adott kezelésre nem reagáló betegek és választani lehet az egyéb terápiás lehetőségek közül.

Forrás: Lewis JD. The utility of biomarkers in the diagnosis and therapy of inflammatory bowel sisease. Gastroenterology. 2011;140:1817–1826.