Trendek a pszichoonkológiában
A Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság új igazgatójával közölt interjút a Maszol.hu.
A Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság új igazgatója, Dégi László Csaba pszichológus, a kolozsvári BBTE docense, az Új Magyar Szó Online-nak adott interjúban a rá váró feladatokról, a daganatos betegekhez való hozzáállásról beszélt.
– Milyen feladatok várják a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság vezetőjeként?
– Azokat a trendeket kell műveletesítenem a jövőben, amelyek meghatározzák a pszichoonkológiát. Ilyen a genetikai térképezés és tanácsadás: személyes géntérképet lehet készíttetni, ami nálunk még viszonylag drága, és nem feltétlenül található meg a segítségével minden olyan kockázat, ami például az USÁ-ban igen. A mi szempontunkból nem is a genetikai feltérképezés a fontos, hanem a tanácsadás. Fejbevágnak valamivel, amivel kapcsolatosan előbb-utóbb döntéseket kell hoznod, ez pedig szakmai támogatás nélkül nehéz. A pszichoonkológia kezd kimenni a nem beteg, az általános populációba, hangsúly kerül tehát a daganatprevencióra, -tanácsadásra, és ezt a tendenciát kell itthon is segíteni.
– Úgy tűnik, hogy a pszichoonkológia egyik nagy előcsarnoka az immunterápia, ami jól működik bizonyos daganatok esetében, de nagyon rosszul például az agydaganatnál. A lényege, hogy megvizsgálják, melyik az a daganatellenes „sereg”, ami küzd a testben, és azt kell sokszorozniuk. Ezt gyorsan és pontosan kell tenni, mert a szervezet öngyógyító mechanizmusa különben nem tud beindulni. Korábban tudtuk, hogy az ilyen megbetegedések előterében súlyos emésztési zavarok vannak, de csak most derült ki, hogy a daganat olyan biokémiai anyagokat gyárt, amelyek azt „üzenik”, hogy ne szívódjanak fel a tápanyagok, telve vagyunk. Ki tudja kapcsolni azokat a jelzéseket is, amelyek az immunrendszert riasztanák. A cégek átállnak az immunterápiás kezelésre, de a gond az, hogy az adatok nem feltétlenül támasztják alá a hatékonyságát minden daganat esetében vagy a leggyakoribb daganatos megbetegedések esetében. Ezzel tehát óvatosan kell bánnunk.
– Hogyan fest a daganatos betegek lelki ápolása Romániában?
– Én szeretem a betegek szemszögéből nézni ezt. Ha megkérdezel egy beteget, akkor fontos számára, hogy mit szúrnak bele és hogyan világítják át, de sokkal fontosabb kérdés, hogy mit mond a családjának, hogyan fogja lelkileg bírni. Ezek olyan emberek, akik folyamatosan gyógyszerezve vannak, általában elszakítva a családjuktól, komoly mellékhatásokkal, ami nem leányálom. A beteg szempontjából a kérdéseket, döntéseket, dilemmákat, amit szakszóval distressznek neveznek. Egy állandó morajlás ez, ami ha nem nyer felismerést, kimondást, csillapítást, akkor a fájdalomérzékelés, az együttműködés, hányingerérzet, az életminőség, sőt a prognosztikai tényezők is másak lesznek. Ez egy borzasztó élethelyzet, mert benne van a folyamatos bizonytalanság, és ez a kezelést követően sem szűnik meg.