Gyógyítás
Szívinfarktus után a beültetett defibrillátor nem növeli az életkilátásokat
2009. október 08. 12:47
A koszorúér-elzáródás következtében kialakuló szívizomelhalás után fokozott az életveszélyes szívritmuszavarok kockázata, ezért évek óta sok beteg bőre alá beültetnek parányi defibrillátort, amely másodperceken belül hatékonyan működésbe lép. Egy évek óta folytatott vizsgálat adatai azt mutatták, hogy ez a beavatkozás nem javítja mérhetően az infarktus utáni kezelés eredményeit.
A szívhalál leggyakoribb okát, a heveny infarktust a szívgyógyászok ma sokkal hatásosabban kezelik, mint korábban. Ha a beteg rövid idő alatt megfelelő szakintézetbe kerül, ahol az azonnali szívkatéteres vizsgálat feltételei adottak, az elzáródott koszorúérből a friss véralvadékot eltávolítják, a beszűkült érszakaszt kitágítják, és ha kell, a véráramlás folytonosságát biztosító, fémhálóból kialakított, parányi hengert, stentet is behelyeznek.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy különösen az infarktust követő évben nagyobb az életveszélyes ritmuszavarok kockázata. Ezt a veszélyt különböző gyógyszerekkel jól lehet csökkenteni, de az életet veszélyeztető szívroham esélye így teljes biztonsággal nem megelőzhető.
Amikor hatalmas technikai újdonságként megjelentek azok a mellkas bőre alá beültethető defibrillátorok, amelyek folyamatosan követik viselőjük minden szívdobbanását és a veszélyes ritmuszavar kezdete után szinte azonnal leadják azt az áramütést, ami megszünteti a végzetes helyzetet, a szakemberek úgy gondolták, hogy biztonsági okokból is érdemes infarktus után a defibrillátor beépítése a betegekbe.
Gerhard Steinbach és munkatársai Münchenben 1999-től 2007-ig folytatták vizsgálataikat. Ebben az időszakban 415 infarktusos beteg bőre alá ültettek be defibrillátort. Ezek a szívbetegek a műszer mellett a legjobb gyógyszeres kezelést is kapták, csaknem ugyanennyi, hasonló beteg pedig defibrillátor nélkül, véletlenszerű kiválasztás alapján kizárólag az optimális gyógyszereket szedte.
A megfigyelési idő átlagosan 37 hónap volt. Ez idő alatt a két csoport túlélési eredményei között gyakorlatilag nem volt különbség, tehát a defibrillátor behelyezése nem növelte értékelhetően szívinfarktus után a betegek esélyeit. Ezeket az adatokat az egyik nagy amerikai kongresszuson ismertették, de az eredmények rövidesen szakfolyóiratban is megjelennek.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy különösen az infarktust követő évben nagyobb az életveszélyes ritmuszavarok kockázata. Ezt a veszélyt különböző gyógyszerekkel jól lehet csökkenteni, de az életet veszélyeztető szívroham esélye így teljes biztonsággal nem megelőzhető.Amikor hatalmas technikai újdonságként megjelentek azok a mellkas bőre alá beültethető defibrillátorok, amelyek folyamatosan követik viselőjük minden szívdobbanását és a veszélyes ritmuszavar kezdete után szinte azonnal leadják azt az áramütést, ami megszünteti a végzetes helyzetet, a szakemberek úgy gondolták, hogy biztonsági okokból is érdemes infarktus után a defibrillátor beépítése a betegekbe.
Gerhard Steinbach és munkatársai Münchenben 1999-től 2007-ig folytatták vizsgálataikat. Ebben az időszakban 415 infarktusos beteg bőre alá ültettek be defibrillátort. Ezek a szívbetegek a műszer mellett a legjobb gyógyszeres kezelést is kapták, csaknem ugyanennyi, hasonló beteg pedig defibrillátor nélkül, véletlenszerű kiválasztás alapján kizárólag az optimális gyógyszereket szedte.
A megfigyelési idő átlagosan 37 hónap volt. Ez idő alatt a két csoport túlélési eredményei között gyakorlatilag nem volt különbség, tehát a defibrillátor behelyezése nem növelte értékelhetően szívinfarktus után a betegek esélyeit. Ezeket az adatokat az egyik nagy amerikai kongresszuson ismertették, de az eredmények rövidesen szakfolyóiratban is megjelennek.
Dr. Matos Lajos, MTI
