Szerológiai vizsgálatok. II. rész

Az I. rész itt olvasható.

Ha a szerológiai vizsgálatok csak az ellenanyag jelenlétét mutatják ki, és nem állapítható meg, hogy az ellenanyag IgM vagy IgG típusú-e, akkor savópárvizsgálatot kell végezni, azaz hetekkel később meg kell határozni a konvaleszcens titert is annak igazolására, hogy akut betegségről, nem pedig korábban átvészelt fertőzésről van szó. Ez természetesen késlelteti a diagnózis felállítását.

 

Végül, ha a teljes populációban nagyon magas bizonyos ellenanyagok szeroprevalenciája (ez a helyzet például bizonyos földrajzi területeken a Lyme-kór esetében), akkor nehéz eldönteni, mi a jelentősége a szerológiai teszt pozitivitásának.

 

A fentiekben említett korlátok ellenére igen fontos szerepe van a szerológiai vizsgálatnak például akkor, ha fennáll a gyanú, hogy egy újszülött fertőzötten jött világra – és ez igen gyakori probléma. Amennyiben a fertőző ágens át tud jutni a méhlepényen, akkor a terhes nőről a magzatra is ráterjedhet a betegség. Általában a terhesség korai szakaszában előforduló in utero fertőzések károsítják leginkább a magzatot, mivel ilyenkor a magzat növekedése igen gyors, és ekkor alakulnak ki a szervrendszerek. A kongenitális fertőzésekért leggyakrabban az ún. TORCH csoportba tartozó kórokozók felelősek (Toxoplasma, rubeolavírus, cytomegalovírus, HSV 1-es és 2-es típusa). A TORCH betűszóban az „O” az egyéb (angolul: other) kórokozókra utal, amelyek igen sokfélék lehetnek, például a hepatitis B és C vírus, az EBV, a HIV, az enterovírusok, a Bartonella, a parvovírus B19, a T. pallidum, a varicella-zoster vírus, a Listeria, a limfocitás choriomeningitis vírusa, a Chagas-kórt okozó trypanosomák, a Coxsackie vírusok és az adenovírusok. E fertőzések elsősorban szerológiai vizsgálattal diagnosztizálhatók.

 

Ha veleszületett fertőzésre gyanakszunk, azonnali szerológiai vizsgálatot kell végezni a feltételezett kórokozóra specifikus ellenanyagok kimutatása végett mind az anyánál, mind az újszülöttnél. Fokozottan igaz ez akkor, ha syphilist vagy toxoplasmosist feltételezünk, mert e kórképekben a korai diagnózis és kezelés megóvhatja az újszülöttet a betegség súlyos következményeitől.

 

Különösen nagy a jelentősége annak, ha az újszülött vérében vagy gerincvelői folyadékban valamilyen kórokozóra specifikus IgM mutatható ki, ugyanis az anyai IgM túlságosan nagy mérete miatt nem jut át a méhlepényen, ezért az újszülöttben kimutatható IgM-et bizonyosan a saját immunrendszere termelte. Az IgG átjut a placentán, és mivel az IgG-válasz csak a fertőzést követő második-harmadik hétre alakul ki, az újszülöttben talált IgG általában csak annak a jele, hogy az anya IgG-je a méhlepényen át a magzatba került.

 

A veleszületett fertőzések szerológiai kimutatásának azonban vannak korlátai. A 35. terhességi hét után a legtöbb anyai IgG átjut a magzatba, és ez befolyásolja a koraszülötteknél kapott eredményeket. Az IgM tipikusan a fertőzést követő első-második héten mutatható ki, és szintje 2–3 hónapig emelkedett marad. Ezért az újszülöttkori fertőzés időpontjától függ, hogy tévesen negatív eredményt kapunk-e. Ilyen eset áll elő akkor is, ha az újszülött ugyanazon antigének ellen termel IgMet, mint amelyek ellen az anya IgG-t. A kapott eredmények értelmezéséhez, megerősítéséhez ezért szükséges lehet, hogy az első vizsgálatot követő második-negyedik héten újra meghatározzuk az ellenanyagok titerét (lehetőleg az IgG-ét és az IgM-ét is, ha ezek termelődnek az adott kórokozó ellen). A 12–15 hónaposnál fiatalabb újszülötteknél a második teszt során mért titer alapján megállapítható, hogy az IgG a placentán át került-e az újszülöttbe (ilyenkor az idő múlásával csökken a titere, mivel az IgG felezési ideje mintegy egy hónap), vagy pedig az újszülött immunrendszere válaszolt-e IgG-termeléssel az akut fertőzésre (ebben az esetben a titernek legalább az első titer négyszeresére kell emelkednie).

 

Egyes kórképekben a szerológiai vizsgálat a diagnózis egyetlen eszköze. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy kizárólagossága ellenére sem tekinthető mindig optimálisnak. Ahhoz, hogy az orvosok a diagnózis felállítása és a kezelés érdekében megfelelően tudják alkalmazni a szerológiai vizsgálatokat, ismerniük kell ezek előnyeit és korlátait is.