Mit jelent az élődonoros vesetranszplantáció a donor szempontjából?
A veseadományozás rövid távú egészségi kockázatai viszonylag csekélyek, ám a donorok jelentős részénél további orvosi kórállapotok is fennállnak, ezért ezek kivizsgálása is rendkívül fontos a donor egészségi állapotának biztosítása céljából. Ezzel kapcsolatban a Clinical Journal of the American Society of Nephrology (CJASN) közöl érdekes adatokat.
Az Egyesült Államok statisztikái szerint a vesetranszplantációk esetében a beültetett szerv az esetek több mint egyharmadában élő donortól érkezik. A szakemberek szerint a beavatkozás csak minimális egészségi kockázatot jelent a szervet adományozó szempontjából, de eddig valójában kevés átfogó vizsgálatot szenteltek a kérdésnek.
A donoroknál előforduló betegségek és szövődmények előfordulási trendjeinek tisztázására Jesse Schold és munkatársai több mint 69 ezer donor egészségi állapotát mérték fel 1998 és 2010 között, ami az adott időszakban az Egyesült Államokban vesét adományozó személy 89 százalékát reprezentálja.
A vizsgálat legfőbb megállapításai számokban:
- A szövődmények előfordulása az idő előrehaladtával csökkent: míg 1998-ban 10 százalék volt, addig 2010-ben már csupán 7,6 százalékot regisztráltak.
- A kórházi tartózkodás időtartama ugyancsak megrövidült: 1998-ban átlagosan 3,7 napot, míg 2010-ben már csak 2,5 napot kellett a donornak kórházban töltenie.
- A szövődmények előfordulási aránya, valamint a donorok kórházi bennfekvésének időtartama nagyjából megegyezik a viszonylag kis kockázatot jelentő egyéb hasi műtétek számadataival.
- Az idő előrehaladtával emelkedett a depresszió, hypothyreosis, magas vérnyomás és elhízás előfordulása.
„Vizsgálatunk alapján azonosítottunk bizonyos betegjellemzőket és kimeneteleket, melyek egyébként nem nyerhetők ki a szokványos transzplantációs regiszterekből – emeli ki dr. Schold. – Az adatok hasznos információkkal szolgálnak számunkra arról, hogy a donoroknál milyen arányban fordulnak elő előzetesen már fennálló komorbiditások és ezek miként befolyásolják a kimenetelt, hiszen erre vonatkozóan eddig alig rendelkeztünk adatokkal.”
A szerzők megjegyzik, hogy miközben eredményeik azt erősítik meg, hogy a donációhoz viszonylag csekély egészségi kockázat társul a donorra nézve, a hosszú távú hatásokkal és szövődményekkel már komolyabban kell foglalkozni a következő időszakban.
A közleményt kísérő szerkesztőségi kommentárjában dr. Krista Lentine (Saint Louis University School of Medicine) és dr. Dorry Segev (Johns Hopkins University) azt írják, hogy „ez a vizsgálat értékes információkkal szolgál, melyeket – a korlátozó tényezőkkel kontextusban – felhasználhatunk az élő donoroknak nyújtott tanácsadás és tájékoztatás során, az egyes centrumok pedig minőségértékelésükben és a munkafolyamatok javításában hasznosíthatják az adatokat”. Megjegyzik ugyanakkor, hogy további kutatásokra van szükség a témában.
