hirdetés
2024. november. 05., kedd - Imre.
hirdetés
hirdetés

Megszólalt a magára hagyott, halált okozó rezidens

Nem ismerte a vércukorszintmérő jelzéseit, ezért cukros vizet itatott a magas vércukrú beteggel egy rezidens. A páciens röviddel később meghalt. Most, hogy első fokon megszültetett az ítélet, a Hír24 készített vele interjút.

– Szólíthatom még, úgy hogy doktornő?

Egyelőre még igen.

Meddig?

A másodfokú ítélettől függ. Hogyha elmarasztalnak, addig, hogyha ott nem, akkor tovább.

De ha elmarasztalják, akkor az azt jelenti, hogy eddig, amit belefektetett – hány év is? - ...

Ha csak az egyetemet számoljuk meg az utána lévő rezidens időszakot, akkor az 9 év. Ha azt az időszakot számoljuk, hogy mióta készülök erre, akkor 13-14 év.

14 évet kidobunk az ablakon, azért mert… Nem is tudom ezt, hogyan fogalmazzam meg. Egy nagyon egyértelmű dolgot nézett el. Olvasgatja az ember a kommenteket minden egyes hír után, ami erről szól és mindegyik azt állítja, hogy ez lehetetlen.

Hát igen ez érdekes, hogy pont erről beszél mindenki, mert végül nem is ezért ítéltek el. A bírónő is mondta, hogy ez nem büntetendő dolog. Mégis az egész közhangulat erre a témára ugrott rá, és jönnek most a kommentek; hogyan lehet egy ilyen elnézni. Hát végig kell járni az orvosi egyetemet és akkor rájönnek, hogy igenis el lehet nézni.

Konkrétan a gyakorlati oktatás a nullával egyenlő az egyetemen. Jó, ez egy kicsit túlzás, de tényleg nem igazán tanítanak gyakorlatot. Az csak egy dolog, hogy nem mutatják meg, hogy a vércukormérőt hogyan kell használni – ez nem jelenti, hogy nem használtam soha életemben, mert természetesen használtam, csak ilyen jelzéseket még soha nem mutatott. És sokan mondják, hogy ugyan el lehetett volna olvasni a használati utasítást, de hát ezekhez az eszközökhöz legtöbbször már nincsen használati utasítás, illetve sokszor ezeréves darabok vannak. (...)

Hányadik ilyen beteg volt, akit látott?

Ez volt az első.

És volt ön mellett bárki, aki felügyelte a munkáját? Hisz' még csak rezidens.

Nem, nem volt senki.

Ez ilyenkor nem szokás? Ha először életemben látok egy ilyen betegséget, akkor jön velem egy orvos, aki már látott ilyet, nem?

Előre nem lehet megmondani, hogy aznap este milyen betegek lesznek. Az lenne a megoldás, ha mindig ott lenne egy szakorvos.

Nincs?

Nincs. Aznap este egy másik rezidenssel ügyeltem. Mivel én voltam a soros, ő bent aludt az ügyeleten. Mire visszamentem, már nem is volt ott. Nappal meg egyedül voltam.

Rezidensként – tulajdonképpen tanulóként vagy gyakornokként – teljes felelősséggel lát el betegeket anélkül, hogy mindent tudna a szakmáról?

Igen, ez így van. Elvileg a szakmai felettesé lenne a felelősség, de gyakorlatilag nem így van. Ha egy ilyen eset történik – ahogyan az már sokszor megtörtént – akkor is a rezidensnek kellett felelni.

Bocsánat, ha én lennék a rezidens, én ezt nem vállalnám.

Igazából nem nagyon van választási lehetőség, az itt a probléma. Ott van valaki 24 évesen, legjobb esetben ennyi idős, amikor elvégzi az egyetemet, bár a legtöbben azért ennél idősebbek. El kellene kezdeni felnőtt életet élni, lehetőség szerint már nem a szülők támogatásával, mert 24-25 évesen nem ez az ember álma. Inkább segíteni szeretném a szüleimet, nem tőlük függni anyagilag. Abból a 90 ezer forintos rezidensi fizetésből, ami akkor volt nekünk, nem igazán lehet elindítani egy életet. Én még szerencsésnek mondhatom magam, mert nem kellett albérletet fizetnem, de ott van a rezsi, az élelmiszer, plusz alkalmanként azért az ember vesz magának ezt-azt – nem nehéz számításokat végezni, hogy kiderüljön, ennyiből nem igazán lehet megoldani az életet. Arról nem is beszélve, hogy jó lenne majd családot alapítani, gyerekeket felnevelni valamiből – egyszerűen muszáj másod-, de nemcsak másod-, hanem harmad- és negyedállásokat is vállalni. (...)

A teljes interjú

(forrás: Hír24)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés