hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Megjelent az új szülészeti protokoll

Tavaly év végén megjelent az Egészségügyi Közlönyben az új egészségügyi szakmai irányelv a szülészeti és újszülött ellátásról, írja a Dr.Info.

Dr. Pap Károly, a Jósa András Oktatókórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa, a Szakmai Kollégium Szülészeti és Nőgyógyászati Asszisztált Reprodukciós Tagozatának tagja, aktívan részt vett az irányelvek kidolgozásában. Az osztályvezető főorvos szerint a több éves egyeztetésnek köszönhetően megszületett az első olyan lépés, amely megnyitja az utat ahhoz, hogy a szülőszobán az otthonos környezet kialakítása mellett a szülő nők igényeit – a baba és az édesanya egészségének megtartásán túl –, maximálisan figyelembe vegyék. A 21 pontból álló irányelv elsősorban a Nagy-Británniában kialakított gyakorlatot igyekszik adaptálni a magyar helyzethez. A szülő nő fogadásától egészen a baba hazaengedéséig, kitérve a vajúdás módjaira, a szülő nő szabadon választott testhelyzetére, a különböző vizsgálatok elvégzésére, vagy éppen elhagyására, a szülés beindításának legkésőbbi időpontjára.

– Közel negyven éves lemaradásban volt a magyar szülészeti szakma számos nyugati ország szülészeti protokolljával való összehasonlításban. Ennek oka abban keresendő, hogy a hetvenes évek végétől egy sor olyan eljárást vezettek be országunk szülészetein, melyek már pontosabban jelezték a baba és a mama állapotát. Innentől kezdve a kórházi ellátás került előtérbe, a szülés természetessége pedig háttérbe szorult – idézi az előzményeket a főorvos. A Szakmai Kollégium tagozata az új, a szülő nő jogait is messzemenően tekintetbe vevő szülészeti protokoll megalkotásánál mind a szakma képviselőivel, mind pedig a civilekkel is egyeztetett. A kormány családbarát koncepcióját is követve az irányelv immár a természetes szülés támogatására törekszik, tágabb lehetőséget adva az anya önrendelkezési jogának.

A főorvos szerint az egyik legfontosabb rendelkezés, hogy a szülés a lehető legkevesebb beavatkozással történjen meg. Több kompetenciát biztosítva a szülésznőknek, akik komplikációmentesség esetén önállóan levezethetik a szülést. Ha rendben történik a vajúdás, el lehet hagyni olyan beavatkozásokat, melyeket eddig rutinszerűen végeztek. Például a hüvelyi vizsgálatot is csak indokolt esetben végzi el az orvos, emellett a természetes fájdalomcsillapítások kerülnek előtérbe. Pap Károly szerint nagy előrelépés, hogy a szülőszobára csak akkor veszik fel a kismamát, ha a vajúdás elindult.

– Fontos lépés a vízben vajúdás lehetősége, amit már Nyíregyházán másfél éve bevezettünk – hangsúlyozta Pap Károly, aki több olyan újdonságot is kezdeményezett az osztályán, melyek úttörő lépések a szülés természetességének megtartása érdekében. Ezeket sorolja is: – Ilyen például annak biztosítása, hogy az újszülöttet azonnal az édesanyára, császármetszés esetén pedig az apára helyezik. Nincs súlymérés, és fürdetés az első órákban, ugyanis az úgynevezett aranyórák nagyon sokat jelentenek a gyerek-szülő korai kötődés kialakításában. Kórházunk évek óta propagálja a korai hazabocsájtást, a legfeljebb 24 órás bentlétet. Ha semmilyen komplikáció nem lép fel, az édesanya a babával egy nap után akár hazamehet.

Pap Károly kitért arra is, hogy az irányelv a császármetszések számának csökkentésében is segítséget nyújt. Jelenleg a babák közel fele születik műtéti úton.

– Ehhez azonban a jogrendszerünket is módosítani kellene, hiszen amíg ez nem történik meg, addig nagyobb változás nem lesz tapasztalható – mondja a főorvos. – Jelenleg nem tudjuk előre megjósolni, hogy egy szülésből teljesen egészséges baba születik-e meg. Ha a jogrend felmenti a szülést vezető személyt a kártérítés felelőssége alól, abban az esetben, ha a szakma szabályait betartotta, akkor nagyobb bátorsága lesz a felelős szülészorvosnak ahhoz, hogy hosszabban várjon a hüvelyi szülés lezajlására. Jelenleg a jog úgy rendelkezik, hogy ha szülés közben valami történik a babával, vagy az édesanyával, akkor a szülészorvos, a szülészeti intézmény perelhető annak ellenére is, hogy mindent a szakma szabályai szerint végeztek el. A fölösleges támadások kivédését kellene a jognak megcéloznia.

A szakmai protokoll megjelenése a főorvos szerint az első lépés csupán – írja a Dr.Info. A második lépés a szülészetek felújítása, és felszerelése, a lehető legjobb feltételek kialakítása kell, hogy legyen.

(forrás: Dr.Info)
Olvasói vélemény: 5,5 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés