Laktózintolerancia: volt, van, lesz
Bár a laikus médiában történő hangsúlyos megjelenése alapján arra következtethetnénk, hogy a laktózintolerancia a modern kor betegsége, története valójában minden bizonnyal messze korokig vezethető vissza. A XX. században azonban megkezdődött a betegség szisztematikus megismerése, melynek nyomán egyre többet tudunk az okokról, és mind több ismerettel kezdhetünk hozzá a kezeléshez is. A tüneti terápia alapját a laktózfogyasztás megszorítása és a laktáz kívülről történő bevitele képezi, írja a PharmaOnline.
Az egészséggel, betegségekkel kapcsolatos közbeszédben és a szakmai kommunikációban is vannak korszakok, trendek, divatok: egyes témák időről időre nagyobb szakmai hangsúlyt és laikus visszhangot kapnak, hogy aztán egy idő után más témáknak adják át a helyüket. Manapság ilyen témát kínálnak a különféle ételintoleranciák. A jelenség kétségtelen előnye, hogy növekszik a tudatosság, a téma felkapottságának nem kívánt hozadéka ugyanakkor a szükségtelen megszorításokat alkalmazó, túlzó diéták elterjedése. Ételintoleranciában szenvedők és nem szenvedők érdeke egyaránt, hogy e kórállapot reális helyére kerüljön az emberek fejében, és megkapja az őt megillető jogos figyelmet – nem kevesebbet, de többet sem.
Az ételintoleranciák között kitüntetett fókusz irányul a laktózintoleranciára – azaz a tejben lévő cukor, a laktóz lebontásának zavarára, mely mögött a lebontási folyamatért felelős enzim, a laktáz részleges vagy teljes hiánya áll, írja a PharmaOnline.
Már az ókorban is...
Bár az ételintoleranciákat – és köztük a laktázhiányt – is sokan szeretik civilizációs betegségként beállítani, történeti források alapján úgy tűnik, hogy a laktózintolerancia korántsem csak a mai ember nyavalyája. Már az ókori tudósok is... szokás mondogatni, ezzel mintegy hangsúlyt adva egy betegségnek vagy egészségi problémának. És ez a laktózintolerancia esetében valószínűleg meg is állja a helyét, hiszen egyes feljegyzések szerint Hippokratész már az ókori Görögországban is megfigyelte, hogy tej fogyasztását követően egyes embereknél bőr- és gyomorpanaszok jelentkeztek. Ma már szinte lehetetlen lenne megmondani, hogy e tünetek mögött valójában milyen betegség állt, de joggal gyanúsíthatjuk a laktózérzékenységet is az okok között.
Eztán sok évszázadnak kellett eltelnie addig, míg a laktózintolerancia ismét érdemben szóba került. Abraham Jacoby az Amerikai Gyermekgyógyász Társaság 1926-os kongresszusán tartott előadásában vetette fel annak lehetőségét, hogy létezhet intolerancia a tejcukorral szemben. Ennél egyértelműbben fogalmazott John Howland, amikor arra utalt, hogy a csecsemőkori hasmenés az esetek jelentős részében annak tulajdonítható, hogy hiányoznak a szervezetből azok a „fermentek”, melyek a tejben lévő szénhidrátok feldolgozásához szükségesek. Az 1950-es évek legvégén született az első két jelentősebb idevágó tanulmány. A. Holzel munkacsoportja egy ikerpár esetéről számolt be, akiknek hasmenése mögött feltételezhető volt, hogy a szervezetük nem képes megbirkózni a tejcukorral, azaz a laktózzal. P. Durand két betegénél észlelte a laktóz felszívódási zavarát, melynek következtében a laktóz megjelent a vizeletben, laktózuria lépett fel. Az azóta eltelt több mint fél évszázadban felgyorsult a laktózintolerancia kutatása, és közlemények százai jelentek meg e korántsem ritka kórállapot szinte minden aspektusáról.
A laktózintolerancia nem ritkaság
Korántsem ritka kórállapot... és itt álljunk is meg egy pillanatra, néhány statisztikai adatot idézve. A számok meglehetősen széles tartományban szórnak, és akár igen nagy különbségek is észlelhetők az egyes országok között. A becslések szerint összességében a világ népességének mintegy háromnegyedénél áll fenn olyan enyhébb vagy súlyosabb enzimhiány, mely részben vagy teljesen akadályozza a tejcukor normális lebontási folyamatát. Ez azonban egy átlagérték, melynek egyik végpontján a skandináv országok állnak a maguk 5-6 százalékával, míg egyes afrikai és ázsiai országokban akár 90 százalékos előfordulási arányokat is regisztrálnak.
Nemcsak a földrajzi elhelyezkedés befolyásolja azonban az előfordulási arányokat, hanem többek között az életkor is. Két−három éves, illetve 9−10 éves kor között a százalékos értékek az észak-európai államokban 6 százalékról 15 százalékra, Kínában és Japánban 30 százalékról 86 százalékra, egyes perui etnikumokban pedig 30–55 százalékról 90 százalék fölé emelkednek.
A laktózintolerancia jelene
Vannak adatok, tények, melyek mára már többszörösen bizonyítottnak tekinthetők. Tudjuk például, hogy a laktózintolerancia oka a laktázenzim részleges vagy teljes hiánya, melynek következtében nem bomlik le a laktóz diszacharidja, így felszívódás híján a bélrendszerben maradva – ozmotikus hatása révén – vizet köt, és hasi görcsöket, puffadást, vizes, bűzös hasmenést okoz. Emellett előfordulhatnak nem specifikus, szisztémás tünetek is: krónikus kimerültség, szédülés, fejfájás, depresszió, alvászavar, figyelemzavar stb. is. A laktózlebontási zavar járulékos következménye, hogy más létfontosságú tápanyagok – például vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek stb. – felszívódása is zavart szenved. Az immunvédekezés gyengülése következtében fokozódhat a fertőzések iránti fogékonyság.
Manapság már korszerű módszerek állnak rendelkezésre a laktózintolerancia gyanújának megerősítésére, sőt ma már mód van az örökletes formák mögött álló genetikai defektusok azonosítására is.
A diagnózis felállítása után a feladat már „csak” a kezelés, a tünetek megszüntetése vagy legalább enyhítése.
Ezt kiiktatjuk, azt pótoljuk
A laktózintolerancia kezelésének két alapvető pillére van, nevezetesen laktózmentes vagy laktózszegény étrend tartása, valamint a laktáz kívülről történő bevitele. Ezen túlmenően fontos például a felszívódási zavar következtében fellépő hiányállapotok megszüntetése is.
Hazánkban a laktózmentes élelmiszerek fogalmát az MSZ 1382/1-87 számú szabvány definiálja, mely tartalmazza az irányadó határértéket: eszerint tejcukormentes (laktózmentes) az élelmiszer, ha tejcukortartalma fogyasztásra kész állapotban legfeljebb 0,1 g/100 g, illetve 0,1 g/100 cm3/*/. Példaként néhány tejfajta laktóztartalma: az anyatejben van a legtöbb tejcukor, 100 grammra számítva 4,9–9,5 gramm; a tehéntejben 5 gramm, míg a kecsketejben a legkevesebb, 4,0–4,9 gramm.
A vaj csak akkor tartalmaz jelentősebb mennyiségű laktózt, ha élőflórás vajról van szó. Ennek oka, hogy a laktóz vízben oldódik, a vajkészítés során pedig elválasztják egymástól a vaj zsír- és víztartalmát. A laktózérzékenyek számára talán a joghurt és kefir fogyasztása a leginkább járható út, ha tejterméket kívánnak, hiszen a savanyított tejtermékek készítéséhez szükséges baktériumkultúra laktázenzimet is termel. Ez azonban inkább a hagyományos eljárással készült kefirekre és joghurtokra igaz, a nagyüzemi módszerekkel előállított termékek gyakran jelentős mértékben tartalmazhatnak laktózt. A tejfölről nagy vonalakban ugyanazt mondhatjuk, mint a joghurtról és kefirről. A hagyományos módon készített sajtokban – a fermentáció révén – ugyancsak kevesebb laktóz van, mint az alapanyagként szolgáló teljes tejben. Fontos tudni, hogy a laktóztartalom az érlelés során tovább csökken, két évnél hosszabb érlelést követően akár nullára.
A laktóz kiiktatásának másik módszere laktózmentes tejpótlók fogyasztása: az állati eredetű tejek helyett ma már egyre szélesebb körben elérhetők a különböző rizs-, mandula-, szója- vagy egyéb növényi tejek, illetve az ezekből készülő egyéb termékek.
A kezelés másik módszere a szervezetből hiányzó laktáz kívülről történő pótlása, például por, csepp vagy rágótabletta formájában. Bármelyik kiszerelési formát is választjuk, annak hatóanyaga a gyomor savas közegén áthatolva a vékonybélben fejti ki a hatását. A szedés során ügyelni kell arra, hogy a kálium- és nátriumionok fokozzák, míg a kalcium-, réz- és nehézfémionok gátolják a laktáz hatását. A gyógyszer mennyiségét mindig az elfogyasztásra tervezett tej vagy tejtermék mennyiségéhez kell igazítani.
A laktázpótlás különösen olyan esetekben tehet jó szolgálatot mintegy „prevencióként”, ha a laktózérzékeny személy idegen helyen kénytelen étkezni, ahol nincs mód megtudakolni, hogy a felkínált étel tartalmaz-e laktózt, és ha igen, mennyit.
A laktózintolerancia a jelen és jövő kutatásainak tükrében
Ahogy láttuk, a laktózintolerancia messze nem a modern kor „terméke”, ami szerencsére nem jelenti azt, hogy lankadna a kutatók érdeklődése a genetikai háttér feltárására, a kórállapot jobb megismerésére, illetve a laktózfelszívódási zavar következményeinek a feltérképezésére.
Treister-Goltzman és munkatársai például arra keresték a választ, hogy a laktózintolerancia súlyosbító tényezőként vehető-e számba a szinte már népbetegségnek tekinthető posztmenopauzális csontritkulásban (1). Ehhez egy metaanalízisben 2223 normális anyagcseréjű és 763 laktázhiányos személy adatait hasonlították össze. Azt találták, hogy normális felszívódás mellett szignifikánsan magasabbak a csont ásványianyag-sűrűségét jelző pontszámok, mint laktázhiány eseteiben – ez alapján a változás korán átesett nők körében a laktózintoleranciát a csontritkulás további kockázati tényezőjeként kell figyelembe vennünk.
Santos munkacsoportja a PubMed és a SciELO adatbázisának széles körű feldolgozása alapján végzett elemzést, melynek tapasztalatai a mindennapi élet számára is hasznosítható következtetéseket hoztak (2). Úgy tűnik, hogy nem szükséges a hagyományos tejtermékek rigorózus kiiktatása az étrendből, hiszen a laktózérzékenyek többsége képes tolerálni a laktózt legfeljebb napi egyszeri 12 grammos dózisban. Az ezt szolgáló stratégia alapját a kevés laktózt tartalmazó tejtermékek – elsősorban joghurt és érett sajtok – fogyasztása képezi, de szerepet kaphatnak benne a „tejpótlók” (pl. növényi tejek) és a kívülről történő laktázpótlás is.
IRODALOM
1. Treister-Goltzman Y, et al. Does primary lactase deficiency reduce bone mineral density in postmenopausal women? A systematic review and meta-analysis. Osteoporos Int. 2018 Nov;29(11):2399–2407. doi: 10.1007/s00198-018-4635-1. Epub 2018 Jul 16.
2. Szilagyi A. Adult lactose digestion status and effects on disease. Can J Gastroenterol Hepatol. 2015 Apr;29(3):149–156.