Korábban halnak a hipochonderek
A Qubit szerint az állandóan a potenciális betegségeik miatt szorongó, ugyanakkor általában fizikailag egészséges emberek átlagosan öt évvel hamarabb haltak meg, mint a betegségszorongás-zavarral nem diagnosztizált társaik.
December közepén jelent meg a JAMA Psychiatry folyóiratban, hogy a svéd kutatók által prezentált eredmények szerint a betegségszorongás-zavarral diagnosztizáltak körében 84 százalékkal valószínűbb a szív- vagy érrendszeri, illetve a tüdőbetegségek kockázata, és esetükben az öngyilkosságok száma négyszer magasabb, mint a kontrollcsoportban. Stephen Hughes, az Anglia Ruskin Egyetem munkatársa, orvosszakértő az orvosoknak ezért azt javasolja, hogy a szokásosnál is körültekintőbben bánjanak a betegeikkel, mivel attól még, hogy hipochonderek, nem biztos, hogy nincs semmi bajuk, sőt, később az orvostudomány is igazolhatja a szorongókat.
A hipochondriát mint hivatalos mentális egészségügyi diagnózist 2013-ig használták, azonban az azt követő DSM, vagyis a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének 2013-as kiadása két különböző diagnózissal váltotta fel a stigmatizálónak minősített hipochondriát: a betegségszorongás-zavarral (illness anxiety disorder) és a szomatikus tünet zavarral (somatic symptom disorder). A két tünetegyüttes közül a betegségszorongás-zavar írja le a köztudatban élő hipochondriát, vagyis azt az állapotot, amikor valaki állandóan az egészsége és potenciális betegségei miatt aggódik, miközben tünetei egyáltalán nincsenek vagy elhanyagolhatók. A szomatikus tünet zavar olyan kórképeket is jelöl, ahol a beteg fájdalmat, szédülést vagy egyéb szomatikus tüneteket észlel, és azokra aránytalan válaszokat ad.
A pszichiáterek bibliájának számító DSM legutóbbi, ötödik kiadásának tavaly frissített szövegezésű változata (DSM-5-TR) szerint a betegségszorongás-zavar kétféleképpen jelenik meg a szorongóknál: vagy minden egyes tünetükkel orvoshoz fordulnak és állandóan kivizsgálásokra járnak, vagy totálisan elkerülik az orvosokat és akkor sem mennek el semmilyen vizsgálatra, ha jó okuk lenne rá. Az első eset értelemszerűen nagyon sokba kerül az egészségügyi rendszernek – német kutatók szerint fejenként 857 dollártól 21137 dollárig terjedhet a költsége –, és mentálisan is megterheli az egészségügyi személyzetet, nem is beszélve a szorongó szociális környezetéről.
A teljes információt ITT olvashatja
