Kinek árt a hatóanyagfelírás?

A kormányzat szándéka szerint 2012 tavaszától az orvosok csak hatóanyagot írhatnának fel, és a gyógyszerész dönti majd el, hogy milyen kereskedelmi nevû készítményt ad ki a receptre. Ennek kapcsán kérdezte  a Humantrade Magazin Blaskó Györgyöt, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Gyógyszerészeti Kara Gyógyszerügyi Szervezés és Management Tanszékének professzorát arról, hogy a rendelkezés mit jelenthet az érintettek számára. E beszélgetésből idézünk:

− Mennyire lehetünk biztosak abban, hogy két különbözô, bár azonos hatóanyagú készítmény ugyanúgy viselkedik egy adott páciens esetében? Ha valaki például évek óta szed egy konkrét vérnyomáscsökkentôt, érdemes-e lecserélni valami másra, mert az a legolcsóbb, vagy mert a patikában az kapható éppen? Arról nem beszélve, hogy ha már valaki megtanulta, hogy ezt ekkor és ekkor kell bevennie, tudja, hogy a „vérnyomására jó”, érdemes-e ezen változtatni?

− A generikumnak az eredeti gyógyszerrel szinte tökéletes bioekvivalenciát kell mutatnia, és természetesen hatóanyaguknak kémiailag teljesen azonosnak kell lenniük. Ezt a gyógyszerhatóságok nagyon szigorúan ellenôrzik. Természetesen az orvoslásban sosem fehérek vagy feketék a dolgok. Az originális szerek és követőik az adalékanyagokat — színezékek, tartósítószerek stb. — illetően valóban nem egyformák, ezért egyes betegeknél allergia léphet fel, esetleg a hatás sem lesz minden személynél egyforma. De azért az esetek döntő többségében igaz, hogy ha egy gyógyszer valakinél bevált, akkor egy másik, azonos hatóanyagú szer is nagy eséllyel lesz megfelelô számára.

− Kérdés, hogy ez a gyakorlatban is így van-e? Tudjuk, hogy a hatóanyag nélküli placebo is igen hatásos lehet, és tudjuk, hogy a gyógyszereknél sem csak a hatóanyag hat…

− Ez igaz, és ha az orvos azt tapasztalja, hogy nem vált be az „újítás”, vagy betege ragaszkodik egy adott fantázianevû készítményhez, akkor a páciens hozzájuthat ahhoz is, csak drágábban. És igaza van: ha valaki évek óta szed egy adott készítményt vagy gyógyszer-kombinációt, és az bevált, akkor nem nagyon érdemes mással kísérletezni. Viszont azzal is tisztában kell lenni, hogy ha az orvos noraminophenazont ír fel, és a patikus nem Algopyrint ad, pedig a páciens azt szokta meg, és reklamál, a gyógyszerész jó eséllyel oda fogja adni a megszokott szert, hiszen nem akarja kliensét elveszíteni. Mindezzel csak azt szeretném mondani, hogy ezt a rendelkezést nyilvánvalóan képtelenség lesz 100 százalékosan betartani. Az a véleményem, hogy a betegeket nem fogja veszteség érni: veszteségeket a gyártók fognak szenvedni, mégpedig a brandépítés szempontjából. Hiszen a „brand” nem egyenlő a hatóanyaggal, abba beépül a gyártó cég imázsa, marketingtevékenysége, a gyógyszerlátogató munkája. Ez, a brandépítés lesz igen nehéz, ha az orvosoknak hatóanyagokban kell gondolkodniuk.