Homoszexuális véradók?

A tiltó szabály még az 1980-as években született, amikor a mainál jóval kevesebbet tudtunk a HIV-fertőzés mibenlétéről és terjedéséről. Azóta azonban két évtized telt el, mely számos új adattal bővítette a betegséggel kapcsolatos ismereteinket. Ez azonban nemcsak a pontosabb diagnosztikában és az eredményesebb kezelésben mutatkozott meg, de egyszersmind megosztotta a kérdésben korábban meglehetősen egységes véleményt valló szakembereket is.
A Texasi Egyetem patológus professzora, Jay Brooks, például úgy véli, hogy semmiképpen nem bővíthető ki a véradók köre a homoszexuális férfiakra, hiszen közöttük még most is 60-szor nagyobb a HIV-infekció prevalenciája, mint az átlagos népességben, a véradók esetében pedig még ennél is nagyobb a különbség. Külön kiemeli, hogy a vizsgálómódszerek fejlődése sem tudja kivédeni, hogy a fertőzés létrejötte és felismerése közötti időszakban a még mit sem sejtő véradó szervezetéből a vérkészítményre szoruló betegekbe jusson a vírus. Álláspontja szerint a donorok véradáshoz való joga semmilyen körülmények között nem írhatja felül a betegek jogát arra, hogy biztonságos vérkészítményeket kapjanak.
A másik oldal képviseletében egy biomedikális kérdésekre szakosodott washingtoni újságíró, Bob Roehr, úgy érvel a British Medical Journal internetes oldalán (www.bmj.com), hogy nem támasztható alá tudományos bizonyítékokkal a homoszexuális férfiak kirekesztése a véradásból, és enyhébb szabályok esetén is csak minden 15 millió egység levett vérre jutna egyetlen olyan fertőzött egység, ami csak a tiltás enyhítése folytán kerülhetett be a gyűjtőzsákba. A jelenlegi szabályokat diszkriminatívnak tartja a homoszexuális férfiakkal szemben, tekintettel arra, hogy más, ugyancsak kockázatot jelentő csoportok (intravénás kábítószerélvezők, leszbikus nők) szabadon adhatnak vért.
A kérdés eldöntését nem könnyíti meg az sem, hogy az egyes országokban jelenleg sem egységes szabályok határozzák meg a lehetséges véradók körét.

Dr. Simonfalvi Ildikó