Három mester (és) egy tanítvány

Igazán szerencsés vagyok. Három, mindenki által ismert és elismert sebész, Littmann Imre, Imre József és Kulka Frigyes tanítványa lehettem, akik nemcsak felkészültségükkel, lenyűgöző egyéniségükkel, de mindennapos példájukkal is meghatározói voltak szakmai életemnek.
Littmann Imrétől az alapokat kaptam. Műtőssegédként kerültem munkatársai közé, a fővárosi László Kórház ugyancsak szerény körülményei között akkortájt cseperedő szívsebészetet is művelő osztályára. Nehezen szavakba foglalható élmény volt számomra az élő, dobogó szív gyógyításának látványa.
Medikuséveim alatt az akkor már a Tétényi úti kórházban működő osztályra járhattam be. Csodálatos volt „gyerekfejjel” megtapasztalni a gyógyítás mindennapjait és részt venni a Littmann professzor vezette viziteken. Sokszor hallottuk, hogy nem elegendő a főnöktől látottak másolása, „cerebro-manuális” sebésszé kell válni. Rendszeresen magyarázott és kérdezett, nemcsak a mindennapos klinikumból, a sebész számára fontosnak tartott anatómiából, hanem az élettan, a kórélettan és a pathológia köréből is. Meg-megállva a vizitek közben, számtalan érdekes, tanulságos esetről mesélt, korábbi betegeire emlékezett. Példaértékű volt, ahogyan a betegekkel foglalkozott, ahogyan vizsgálta őket, ahogyan az ágyuk szélére ülve beszélgetett velük. Nagyszerű volt részese lenni a „hangosan gondolkodva” végzett bonyolult műtéteknek.
Igazi polihisztor volt. Az általános sebészet magas szintű művelése mellett meghatározó egyénisége volt az induló-fejlődő szív-, ér- és mellkassebészetnek és az anaesthesiának egyaránt. Publikációi, könyvei mind a mai napig értéket jelentenek. Nemegyszer mondogatta: „Édes fiam! Sok ezer sikeres műtétet végezhetsz, de végül minden beteged meghal. Ha okosat, értékeset írsz, az túlélhet téged is.”
Ismereteire támaszkodva – megfelelő kritikával – minden újat támogatott. Előfordult, hogy csak érdekességként felemlített dolgokban meglátta a fontosat, és azok továbbgondolására, kimunkálására buzdított. Máskor lelkesen, jelentősnek vélt közleményt mutattunk neki, kértük tanácsát. Adott esetben alapos átgondolás után mondta: „Édes fiam! Angolul is lehet szamárságot mondani!”
Az újat támogatva küldött a Petri Gábor vezette szegedi sebészeti klinikára, hogy Imre József munkáját megismerve, megtanulva elindíthassuk a korszerű nyelőcsősebészetet.
Imre József az Angliában tanultakat továbbfejlesztve és kiterjesztve teremtette meg – a nemzetközi mércével mérve is – sikeres magyar nyelőcsősebészetet, ami akkor az egyik legnehezebb sebészeti területnek számított.
Több mint egy évet töltöttem Szegeden. Megpróbáltam ellesni a „mit, miért és hogyan?” gondolkodást és azt a fantasztikus sebészi technikát, ami Imre József sajátja volt. Számtalanszor hallottuk, hogy a működés ismerete nélkül nem lehet jó sebészi eredményeket elérni a nyelőcsősebészetben sem. Az új terület új műtéteinek első beavatkozásait már Szegeden megkaptam. A budapesti indulás első műtéti sorozatát pedig úgy kezdhettem el, hogy Imre József személyes jelenlétével nem csak gyakorlati segítséget nyújtott, fontos lelki támaszt is jelentett. Azóta sok év telt el, a nyelőcső- és kiterjesztett gyomorsebészet is sokat változott, de még mindig elmondható, hogy a Szegeden megtanultak jelentik az alapokat, amelyekre a tanítványok által művelt magyar nyelőcsősebészet épül.
Kulka Frigyes Szeged és a szegedi sebészeti klinika egyik legnépszerűbb egyénisége volt. Miután a fővárosba került, szakmai elismertsége, kivételes személyisége lehetővé tette, hogy rövid időn belül – ismereteim szerint soha nem látott módon – két sebészeti klinika igazgatója is legyen. (Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben működő Mellkassebészeti Tanszéknek, valamint, Littmann Imre utódaként, a Szabolcs utcai Orvostovábbképző Intézet I. Sebészeti Klinikájának vezetője volt).
Interdiszciplináris szemléletére építve vezette, kora reggeltől késő estig, csaknem a nap 24 óráján keresztül a két klinikát. Bízott munkatársaiban. Mindent operált. A mellkasban mintha látott volna az ujjaival! Megtanultuk, hogy a beteg, az operált beteg életminősége mindennél fontosabb. Vezető mellkassebészeink csaknem mindegyike mesterének tekintette, és tekinti ma is. Kivételes kapcsolatteremtő és -működtető tehetségével a legismertebb, legelismertebb magyar sebész volt külföldön. Olyan, aki gondot fordított arra, hogy munkatársait is elindítsa, segítse a nemzetközi porondon. Felejthetetlen volt, ahogyan az aktuális világnagyságoknak dicsérve bemutatott és támogatásukat kérte számomra. „Most sínre kerültél, rajtad múlik, hogy rajta maradsz-e és hová fogsz eljutni” – mondta. Mivel szerették, engem is segítettek, és én igyekeztem helytállni. Az indítás adta lehetőséggel élve, mindig érezhettem támogató barátságukat.

Prof. Dr. Kiss János
országos sebész szakfelügyelő főorvos,
az Európai Sebész Társaság (ESA) elnöke