Életutak a pszichiátriában
Továbbra is a lakóhelyközeli ellátóhelyek fejlesztése, a gondozóhálózat megerősítése és a pszichoterápiás kezelések hozzáférhetőségének javítása áll a jubiláló Magyar Pszichiátriai Társaság küzdelmeinek középpontjában.
Életutak a pszichiátriában címmel jubileumi vándorgyűlést tartanak a pszichiáterek január 22. és 25. között Budapesten. Bár az egykoron nem könnyen önállósodó szakterület orvostársasága, az idén 40 éves Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) mára az egyik legnagyobbá vált, „áthallásos” vezető témájuk saját helyzetük, szerepük átgondolására is késztette a szakembereket. Dr. Molnár Károly, az MPT elnöke a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón elmondta: 40 éve egy szűk szakmai csoport ötlete volt, hogy a pszichiátria különváljon a neurológiától, s bár a kezdeményezést Schultheisz Emil is felkarolta, nehezítette a különválást, hogy a politikai kritikák miatt 83-ban a Szovjetunió kilépett a pszichiátriai világszövetségből. Negyven éve még jelentősen stigmatizált volt a neurológia uralta szakma; ha valaki zárt intézetbe került, az egész életére kirekesztetté válhatott. Aztán az orvoslás fejlődésével megjelentek a hatékony pszichoterápiás eljárások, fejlődött a pszichofarmakológia, s egyre inkább megjelentek az emberi jogok is a szakterületen.
Ma kb. 700-an vesznek részt az ellátásban, de egyre több társszakma is felismeri a pszichiátria jelentőségét; az egykori harmincegynehány ember helyett ma már mintegy 1200 tagú az MPT. Az ellátás fókusza a járóbeteg-ellátásra helyeződött; ma a betegek kb. kétharmada az ambuláns ellátásban jelenik meg, ahol a szociális ellátással karöltve igyekeznek a beteg környezetét is bevonni az ellátásba. Ezért is küzdenek a lakosságközeli centrumok fejlesztéséért (a nemzetközi ajánlások szerint idehaza is 80–120 ezer ember ellátására kellene egy minden tekintetben megfelelően felszerelt gondozó). Fejleszteni kell azonban a fekvőbeteg-ellátást, a gyermek- és ifjúsági pszichiátriát, valamint a nagy biztonságú, forenzikus ellátást is.
Az elmúlt évtizedekben évente beszéltek róla a pszichiáterek, hogy szakterületük nincs könnyű helyzetben. Hogy továbbra is folytatni kell az antistigmatizációt, hogy gondolni kell a szakemberhiány megoldására, az ellátórendszer területi megoszlásának javítására, különös tekintettel arra is, hogy a lelki eredetű betegségek jelentik a második legnagyobb betegségterhet. Dr. Purebl György, az MPT előző elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerint 1990 óta 54,3 százalékkal nőtt a depresszió gyakorisága – miközben a korábbiakhoz képest az emberek jobban élnek, a lelki betegségek terén nem köszöntött be a szép új világ, pedig e betegségek növelik a testi betegségek kockázatát. Mindenütt gondot jelent, hogy csak a depresszió viszi el a GDP kb. egy százalékát a termelékenység csökkentése, a táppénzes napok számának emelkedése miatt, így az az ország, amelyik először fogja jól kezelni ezt a problémát, az jelentős versenyelőnyre tehet szert – vélekedett.
A depressziós betegeknek ma világszerte mintegy harmada jut el valamely gyógyító teamhez. A szakma 2018-ra elkészítette a (kormányzat által a többi egészségprogramhoz hasonlóan, máig nem közzétett) Lelki Egészség Programját, amelyben számos nem pénzzel, hanem szervezéssel megoldható dolog is akad. Ilyen például a háziorvosok képzése és kompetenciákkal, receptírási joggal való ellátása, hiszen a családorvosi hálózat találkozik először a betegekkel. Mint fogalmaztak, a kormányzat a korábbi időszakokhoz képest partnerként tekint rájuk, megkérdezi a véleményüket, s a következő években az EFOP-pályázatok elindulásával remélhetőleg valóban megkezdődhet az ellátórendszer fejlesztése is. Emellett azonban szükség lenne a többi közt egy önálló elmeegészségügyi törvényre is, amelyben azt is szabályoznák, a jogok mellett milyen kötelezettségei vannak egy korábban veszélyeztető magatartású személynek az intézmény elhagyását követően.
