Betegforgalmi irányelv: Nagyobb a füstje, mint a lángja
Ha valaki úgy gondolta, hogy a külföldi gyógykezeléseknek a sürgősségi eseteken kívül is zöld utat adó Európai Uniós irányelv menekülési alternatívát kínálhat az egyre lejjebb amortizálódó honi egészségügyből – vélhetően téved. Az előterjesztésre igennel voksoló uniós képviselők ugyanis arra felettébb ügyeltek, hogy a betegek elképzelhető vándorlása egyetlen ország egészségügyi büdzséjét se borítsa fel.
Külföldi gyógykezelésre egyes, ritka esetekben korábban és jelenleg is ad engedélyt, egy erre rendszeresített költségvetési összeg erejéig, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A keret ráadásul felülről nem zárt, amennyiben szükséges, túlléphető. A határon átívelő egészségügyi ellátásokra vonatkozó, közelmúltban elfogadott uniós irányelv azonban új lehetőséget nyit a külföldi gyógykezelések előtt. Ez ugyanis, kisebb-nagyobb megszorításokkal elvileg bárkinek lehetővé teszi, hogy egy másik uniós állam egészségügyi szolgáltatását vegye igénybe. A szabadság fokára jellemzően az sem szerepel a megkötések között, hogy a felkeresett doktor, vagy intézmény szerződésben álljon saját országa egészségbiztosítójával, vagy ez utóbbiak közül valamelyikkel. Hazai terminológiával élve, maszek orvoshoz is mehetünk, ám szerepeljen bármilyen összeg ez utóbbi számláján, az OEP-től utólag csupán a fenti szolgáltatás hazai ára igényelhető vissza. Ez a rendelkezés ráadásul csak a külföldi magánorvosokra igaz, vagyis az itthoni, maszek fogorvosunknál elköltött pénzünk részbeni kompenzálását nem kérhetjük az OEP-től – bár erre állítólag időről időre történnek elszánt, állampolgári kísérletek. Uniós polgárok viszont igénybe vehetik bármely magyar magánorvos szolgáltatásait, a kapott számla alapján pedig – az otthoni finanszírozási összeg mértékéig – megtérítik kiadásait.
A fák azonban nem nőnek az égig. Az elszámolási főszabály például erős, bár láthatatlan sorompót állít a külföldi gyógykezelések igénybevétele elé. Ez ugyanis kimondja, hogy az adott államnak saját, belső költsége mértékéig kell térítést nyújtania külföldi gyógykezelés esetén. Így például a szomszédos Ausztriában vagy a nem távoli Németországban elvégeztetett orvosi beavatkozás árából csak annyit térít meg az OEP, amennyit ugyanezért itthon is fizetne a hazai szolgáltatónak. S mivel a magyar „árak” – az egészségpénztár által elszámolt finanszírozási összegek - döntő többsége lényegesen alacsonyabb a Nyugat-európaiaknál, így mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki mindezek ellenére a Lajtán túl keres gyógyírt egészségügyi panaszára. Akad persze tagállam, ahol még a mienkénél is kevesebbet fizet a helyi egészségbiztosító – oda viszont nem igen kívánkoznak a magyar betegek.
A megkötések között szerepel továbbá az is, hogy a biztosítók csak olyan külföldi gyógykezelés költségét térítik meg, amelyek szerepelnek saját szolgáltatási palettájukon. Ennek egyébként pénzügytechnikai oka is van: mivel egy nem létező szolgáltatásnak ára sincs, így nincs olyan összeg, amelynek alapján lebonyolítható lenne az elszámolás.
Az irányelv – a tagállami egészségkasszák védelme érdekében – bizonyos megkötéseket is tartalmaz, továbbá lehetőséget ad nemzeti korlátozásra is. Ami az előbbit illeti, a több napos intézeti tartózkodással járó kórházi kezelések, az igen drága, speciális ellátások, illetve azoknak a szolgáltatásoknak az esetében, amelyek minősége és biztonsága „aggodalomra adhat okot” az igénybevételt – pontosabban a költségekhez való későbbi hozzájárulást - a nemzeti biztosító saját, előzetes engedélyéhez kötheti.
A nemzeti korlátokról pedig – pénzügyi megfontolásaik alapján – szabadon dönthetnek a tagállamok. Egy negatív lista összeállítása Magyarországon is várható, bár azt még nem tudni, hogy ezen egyes ellátástípusok – például a műtétek -, vagy meghatározott, konkrét szolgáltatások szerepelnek majd. A döntés az egészségügyi szaktárca feladata, ideje azonban van rá bőven, hiszen az irányelv – bár már elfogadta az Európai Parlament plenáris ülése – még nem lépett hatályba, s ez utóbbi aktus után még közel három év áll rendelkezésre ahhoz, hogy az uniós dokumentumba foglaltakat átültessék a hazai gyakorlatba, megtörténjék a jogharmonizáció.
A 2008 nyarától zajló uniós tárgyalások egyik legfontosabb kérdése azoknak a nyugdíjasoknak az ügye volt, akik egy harmadik országban szeretnének igénybe venni bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat. Egy ilyen történet szólhat például arról a kettős állampolgársággal rendelkező, nyugdíjas korára Franciaországot lakóhelyéül választó, eredeti, olasz állampolgárságát is megtartó emberről, aki bizonyos orvosi beavatkozást egy harmadik uniós államban végeztetne el. Ebben az esetben a cehhet – a fenti elszámolási elvek alapján – annak az országnak kell kifizetnie, ahonnan az illetőnek a nyugdíját is utalják, esetünkben tehát Olaszországnak. Más a helyzet viszont akkor, ha mindkét országban szert tett valamennyi nyugdíjra. Ekkor ugyanis – az általános uniós elveknek megfelelően - állandó lakóhelyének biztosítója fizet, vagyis Franciaország.
A szakértők szerint Magyarországról aki akart – s pénze is volt rá – eddig is elment külföldre egy-egy orvosi beavatkozás vagy kezelés miatt. Nagy, unión belüli betegforgalom nem várható az irányelvtől. Az Európai Bizottság szerint például a határon átnyúló ellátások költsége alig 1 százalékát teszi ki a tagállamok 1000 milliárd eurós összes állami egészségügyi költségvetésének. A tagországok állampolgárai közül a luxemburgiak vették eddig is igénybe leggyakrabban szomszédaik – Franciaország, Németország és Belgium – egészségügyi szolgáltatásait. Az intézkedés unió szerte a határ menti betegforgalmat egyszerűsítheti és növelheti.
Magyarországon éppen ezért nem is az egészségügyi, hanem a nemzetgazdasági tárca lát nagy lehetőséget az irányelv megszületésében. Az egészség-, s ezen belül a gyógyfürdő turizmus fellendülését várják a szakértők. Uniós állampolgárok egyébként már most is igénybe vehetik biztosítójuk külön engedélyével – s ezt általában mindig megkapják! – a hazai gyógyfürdő szolgáltatásokat. Ez azonban a cégeknek nem nagy üzlet, mivel annyit kapnak a külföldiek ellátásáért, amennyit a magyar beutaltak után is fizet az egészségpénztár. A fürdők lényegében egyéb, extra szolgáltatásaik értékesítésével tehetnek többletbevételre szert – amit vagy megvesznek a külföldi betegek, vagy sem. A gazdálkodási eredményeket nézve, inkább az utóbbi eset áll fenn. Arra a kérdésre, hogy milyen változást hoz ebben az irányelv – két-három év múlva kaphatunk választ, azután, hogy megtörtént a jogharmonizáció.
