Bárhol a világon lehet dolgozni ezzel a diplomával
A kórházaknak mindmáig nem éri meg fizioterapeutát alkalmazni, pedig a gyógytorna akár bevételt is termelhetne a kórházaknak – mondja a Medical Tribune-nek adott interjúban dr. Horváth Mónika. Az egészségügyi szakmai kollégium mozgásterápia és fizioterápia tagozatának és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara Fizioterápiai Tanszékének vezetőjével a szakma presztízséről és helyzetéről beszélgettünk.
– Gyakorlatilag alig hallani bármit is a gyógytornászok háza tájáról. Azt nem gondolnám, hogy minden ennyire rendben lenne. Inkább: ennyire rossz az érdekérvényesítő képességük?
– Persze, hogy az utóbbi. Gyógytornász abból lesz, akiben van alázat. Ez olyan szakma, hogy bármilyen magas tudományos szintre is érjen el valaki, ugyanúgy letérdel a beteghez a szőnyegre, ugyanúgy odamegy a kezelőágyhoz, kimozgatja, elvégzi a manuális kétkezi munkát… Nagyon érdekes szakma a miénk – sokféle tudással, képességgel…
–… és emberséggel. Ön zsigerből érezte, hogy ezzel kell foglalkoznia?
– Nincs családi hagyomány, nincs egészségügyi dolgozó a családban. Az egyik húgom sérült, és mivel az orvosok nem tudtak rajta segíteni, láttam, megéltem mindazt, ami ebből a családban lecsapódott. Mindig úgy éreztem, hogy segítenem kell, ezért is jelentkeztem az orvosira. Egy pont híján a gyógytornász szakra vettek fel, de nem bántam meg. Amikor azonban elvégeztem a főiskolát, éreztem, hogy tovább kell mennem, egyetemet kell végeznem, tudományos fokozatot kell szereznem.
– Rendkívül komoly hagyományai vannak Magyarországon a gyógytornának és a képzés is folyamatosan bővül. De a szakma presztízse, orvosi elfogadottsága mintha nem lenne ennek megfelelő.
– Orvosi elfogadottsága folyamatosan javul, de még mindig bizonyítani, bizonyítani és bizonyítani kell. Persze nagyon mélyről indultunk, gyakorlatilag az ápoláshoz csatolt szakmáról van szó, aminek köze nincs az ápoláshoz, mégis a gyógyításban és az oktatásban is oda soroltatott.
– Pedig a tudás, amit önök ma már nyújtanak a hallgatóknak, hihetetlenül széles körű, komplex.
– És most még jobban megnyílt az olló. Nagy az ellentmondás, mert az alacsony presztízs ellenére a tudományos háttér, az evidencia-alapú kutatások óriásit ugrottak, és az oktatásban is újabb mérföldkőhöz értünk.
– Történetükön végignézve azt látja az ember, hogy jó 20 évente nagy változás következik be – ennek alapján 2015-ben egyetemi szintűvé válik a gyógytornász-képzés.
– Csakhogy most előbb bekövetkezett: tavaly indult az első egyetemi szintű képzésben részt vett évfolyam. A Semmelweis Egyetemen elsőként létesítettük és indítottuk el a Fizioterápia mesterképzést az országban. Mindezzel tovább bővülnek a munkalehetőségek a gyógytornászok számára, hiszen most már a tudományos fokozat, a PhD megszerzése is lehetővé válik és a többi egyetem egészségtudományi kara is hasonló képzést indíthat. Megtörtént a képzés nemzetközi akkreditációja is, így bárhol a világon lehet dolgozni ezzel a diplomával. Azt mondhatjuk, hogy az oktatásban nemzetközi szintre emelkedtünk, ugyanakkor a klinikai gyakorlatban ez abszolút nem történik meg párhuzamosan.
– A kórházakban a gyógytornász még mindig alacsony presztízsű, legfeljebb akkor hívják, ha mondjuk infarktus vagy stroke után van szükség a beteg rehabilitálására, miközben önök számos területen specializálódtak már a neurológiától a pulmonológián át a szülészet-nőgyógyászatig…
– A kórházakban, klinikákon is a kevésbé elismert szakmák közé tartozik. Alulfinanszírozott és a régi hagyományokkal, problémákkal küszködik. Abszolút nem használja ki a kórházi gyakorlat a gyógytornászok tudását. Nagyon széles körű kompetenciabővülés következett be a szakmában; nálunk is, mint az orvosoknál egyre nagyobb a specializálódás. Mondhatjuk azt, hogy minden egyes orvosi területnek megvan a maga fizioterápiája is.
– És tudják ezt az orvosok?
– Feltételezem, hogy igen, de kevésbé élnek a lehetőséggel. Nagyon sok olyan beteggel találkozunk, aki úgy keres meg bennünket, hogy az orvos nem küldte, de ő hallott rólunk.
– Általában a magánszektorban keresik önöket?
– Jellemzően igen, a kórházakban ugyanis korlátozott a kezelések száma. Nagyon kevés gyógytornászt alkalmaznak, vannak státuszok, amelyeket be sem töltenek, gazdasági megfontolásból minimális létszámmal igyekeznek dolgozni, ezen spórolni, pedig inkább nyernének vele. Nagyon magasak az elvárások a kollégákkal szemben, miközben szinte fél órás kezelési időt sem hagynak egy-egy betegre, ami már a szakmai minimum alatt van, így a kórházakban társadalombiztosítási alapon nem jut olyan ellátáshoz a beteg, mint a magánszektorban. Ezt egyre inkább fel is ismerik, s mivel beszélnek egymással, megosztják tapasztalataikat, rájönnek arra, hogy a gyógytornában, a fizioterápiában sokkal nagyobb gyógyító erő és terápiás hatás rejlik, mint azt korábban gondolták.
– Nyilván tapasztalják, hogy a komplex tudással esetleg többet tudnak segíteni, mint a hagyományos nyugati orvoslás bevett módszereivel.
– Tisztáznunk kell, hogy a gyógytorna, a fizioterápia a hagyományos nyugati medicinához tartozik. Magyarországon a képzés jó száz éves múltra tekint vissza, de a szakterület az ősi gyógymódok egyike volt, és nem tartozik a paramedicina körébe.
– De önök mégis kicsit gyanúsak lehetnek az olyan alternatívnak hangzó kimenetekkel, mint a kineziológia, a manuálterápia, a biomechanika…
– A kiegészítő gyógymódok, mint például a kineziológia, a tananyag részei, de nem részei a gyógytornának. A gyógytornához tartozó mozgásterápiás módszerek, manuális technikák, a fizioterápiás módszerek, a balneo-, a hidro- és elektroterápia már mind evidencia alapú, bizonyított hatású gyógymódok.
– Csak ne emlékeznénk, mit is mondott anno (és miért is kért elnézést később) Pokorni Zoltán ex-oktatási miniszter a „bálnaterápiáról”. Pedig az emberek nem véletlenül járnak gyógyfürdőkbe…
– A balneológia olyan terület, amely az utóbbi öt évben tudományosan is bizonyította a maga hatásosságát, és Magyarországon ugyancsak nagy múlttal bíró fürdők vannak. Ez az eset is jól jelzi a szakma alacsony presztízsét, de nem azért, mert paramedicina, vagy mert a kiegészítő terápiák közé tartozna, hanem mert egyszerűen ebben az országban úgy alakult ki, hogy a hierarchia szintjén a gyógytornászok az ápolók szintjére kerültek.
– Azok, akik kikerülnek az egyetemről, minden területhez értenek vagy szakosodnak?
– Mivel óriási területre kell rálátnia egy fizioterapeutának, akinek nagy szakmai tapasztalatra és nagy kézügyességre is szüksége van, sikerült elérnünk, hogy a BSC-képzés négy éves legyen, erre jön még a három féléves egyetemi szintű képzés. Minden gyógytornász úgy kerül ki innen, hogy birtokában van a manuális módszereknek és mozgásterápiáknak. Az első két év az alap mozgás- és manuális technikáknak az oktatása, a következő két évben pedig a klinikai területek szerint külön tanulnak reumatológiai, ortopédiai, traumatológiai, kardiorespiratorikus fizioterápiát – hogy csak néhányat említsek. Megismerik minden egyes terület orvosi részét, aztán erre mintegy ráépítjük az adott terület fizioterápiáját. Az lenne a cél, hogy egy-egy beteg gyógyszeres terápiája és a fizioterápiája párhuzamosan történjen. A fizioterápiás munka ugyanis mindenképpen kiegészíti az orvosi tevékenységet, és a fizioterapeuta is jó társa lehetne az orvosnak.
– Talán az elnevezésükön kellene változtatni a köztudatban is, mert a gyógytornász kifejezés valahogy kevesebbet takar annál, mint amit önök tudnak…
– Rendeleti szinten már gyógytornász-fizioterapeutának neveznek bennünket, az egyetemi képzettség után a fizioterapeuta a hivatalos végzettség. A kórházi hierarchia szinten azonban még változtatni kell, amit az is jól jelez, hogy a nemzetközi gyakorlat szerint a kórházakban van orvosi vezető, ápolási vezető és van egy fizioterápiás vezető is, azaz ezek egymással párhuzamosan megjelennek. Nálunk ezzel szemben a gyógytornászokat az ápolási igazgatás alá csapták; olyan személy alá, aki erre sosem látott rá, nincs hozzá végzettsége, nincs rá kompetenciája… Innen ered abszolút kiszolgáltatott helyzetünk, a kiaknázatlan tudás, az, hogy nem engednek a gyógytornászoknak teret, nem adnak időt arra, hogy gyógyítsák a betegeket, hiszen szinte nem is tudják, hogy erre képesek vagyunk. A mesterképzés beindításával épp ez volt a célom, hogy megvalósulhasson az, ami másutt megy, hogy a gyógytornász az orvos keze alá dolgozhasson. Nagyon sok területen, így a sebészetben, a traumatológián az orvosok már felismerték, hogy egy jó gyógytornász sokat segíthet nekik is, mert egy jó műtét eredménye még jobban látszik, ha a műtét után jó gyógytornász kezébe kerül a beteg. De vannak területek, ahol nehéz átlépni a hagyományokon.
– Melyek ezek a szakterületek?
– Például az idegsebészet, amellyel kapcsolatban azt mondhatom, hogy régen a gerincsérves eseteket azonnal műtötték, aztán kiújult a probléma… Ma már az esetek igen nagy százalékában konzervatív a kezelése.
– A szakmai kollégium tagozatvezetőjeként nyilván nagy hatása van arra, merre menjenek és mennyire legyenek komplexek az új irányelvek. Hol tart a munka?
– Két éve még két egymásnak ellentmondó rendelet volt érvényben velünk kapcsolatban. Egy 1997-es rendelet szerint a reumatológia alá volt besorolva a gyógytorna, nem volt önálló szakmakódja. 2004-ben kaptunk önálló szakmakódot, de a 97-es rendelkezés is hatályos maradt, és az OEP az alapján dolgozott… Nagyon sok kórházban mindez gyakorlatilag reumatológiára és mozgásszervi fizioterápiára szűkítette a tevékenységünket, holott minden téren ott vagyunk. 2011-ben ez a helyzet megszűnt, önállóvá vált a szakma, önálló szakmakód alá sorolt, fizioterápiához tartozó tevékenységekkel, viszont az OEP finanszírozási eljárásai, szabályzatai még mindig elavultak. Így aztán számos esetben előfordul, hogy egyszerűen nem is lehet elszámolni azt a tevékenységet, amit a valóságban végez a fizioterapeuta. A kórháznak ezért nem éri meg foglalkoztatni őt; miközben ha lehetővé tennék az elvégzett fizioterápiás tevékenységek valós, korrekt elszámolhatóságát, a gyógytorna bevételt is termelhetne a kórháznak… Jól látszik ez azokon a helyeken, ahol a finanszírozás megoldott. A helyzet rendezése érdekében átdolgoztuk a tevékenységi kód-szabálykönyvet; várjuk, hogy elfogadják, és annak alapján finanszírozzák a tevékenységünket.
