Az orvosok is szenvednek a rosszul működő rendszertől

Rengeteg levél érkezett a Telex háromrészes cikksorozatára reagálva, amely azt járta körbe: sok esetben miért embertelen az orvos, a beteg és a hozzátartozó közti bánásmód.

„A magyar egészségügyet orvosként, de sokszor tudatosan felülről szemlélve azt látom, hogy a betegek és az orvosok sokszor elvesztik egymást” – írta a portálnak egy kórházi szakorvos, aki kiégéskutatóként is vizsgálja az egészségügyet. Mint arról beszámolt: „az orvosok elfáradtak abban, hogy a betegek türelmetlenek, nem felkészültek az alapvető személyes információikból, nem osztják meg aggályukat, de később kiderül, hogy nem követik az orvosi javaslatokat. Ezzel szemben a betegek elégedetlenek, hogy az orvosok egyre kevesebbet beszélnek, feszültek, nem adnak információkat.”

Mindkét oldalnak változnia kell – érvel –, és ehhez az első lépés az, hogy felismerjék és megértsék a kialakult helyzet ok-okozati összefüggéseit és mindenki a saját oldalán legyen képes fejlődni, a másik oldallal szemben pedig több megértést tanúsítani.

A kiégés aránya Magyarországon rendkívül magas – jegyzi meg a kiégéskutató szakorvos. Kiégés esetén az orvos empátiája csökken, deperszonalizáció jön létre: a betegre nem képes személyként tekinteni, csak mint az elvégzendő munka tárgyára. A tartós stressz hosszú távú következménye az agresszió, ez is sok esetben megjelenik. Az orvosok esetében a kiégés oka lehet egyebek mellett a munkaerő-, idő- és kapacitáshiány, illetve az emiatt kialakult leterheltség, a rossz munkakörülmények és az eszközhiány, valamint a lakosság általános rossz egészségügyi állapota és tájékozatlansága.

Több, sürgősségin dolgozó orvos is írt a portálnak, egyikük azt mondja: néha van olyan érzése, hogy maga a jó kommunikáció talán még fontosabb a szakmájában, mint az, hogy pontosan meg tudja mondani a betegnek, mi a baja. A sürgősségin szerinte hangsúlyozottan fontos lenne a jó kommunikáció, hiszen „az esetek többségében senki nem úgy kel fel reggel, hogy majd este 6-kor beviszi a mentő a sürgősségire”.

Az egyik orvos beszámolója szerint az osztályukon előfordul, hogy harminc-negyven fekvőbetegre egyetlen szakápoló és egyetlen segédápoló jut egy 12 órás műszakban. Nem meglepő, hogy ilyen létszámmal nem biztosítható minden egyes beteg rendes fürdetése, táplálása, ha szükséges, tisztába tétele.