Az együttérző gyógyítás gyakorlata a nem együttérző egészségügyi rendszerben

„Nincs időnk együttérző gyógyításra” – panaszkodnak az egészségügyi dolgozók az általunk meglátogatott országokban. Ez a modern egészségügy kihívása: mindig többet kell teljesíteni a szűkös erőforrásból, egy rohanó és stresszes munkahelyen. Az egészségügyi dolgozók kimerülve mennek haza, a jól végzett munka öröme helyett azzal az érzéssel, hogy kapkodva gyógyítottak és elhanyagolták betegeiket.

Mégis, a vihar kellős közepén, néhány figyelemre méltó egészségügyi dolgozó a nyugalom szigetét képes megteremteni. Nem rohanják végig a munkanapot, időt fordítanak arra, hogy köszönjenek a betegeiknek, meghallgatják, megnyugtatják őket és együttérző magatartást tanúsítsanak. Nem hanyagolják el a kórházi feladataikat, ellenkezőleg úgy tűnik, nagy hatékonysággal végzik el azokat. Ezek az inspiráló dolgozók elégedetten mennek haza, jókedvvel a szívükben. Hogy lehetséges ez?

Annak művészete, hogyan találsz időt az együttérző gyógyításra

Ha megfigyeled az együttérző egészségügyi dolgozók gyakorlatát, csodára bukkansz. Az idő mintha lelassulna. A nehéz betegek és problémák listái mintha megszűnnének. Ritkán vágnak a másik szavába. A feladatokat könnyedséggel és hozzáértéssel végzik el. A betegek mosolyognak, nevetnek és néha sírnak. Vannak pillanatok, amelyben teljes csend és nyugalom van. Kevesebbet tesznek, mégis többet érnek el.

A csoda mögött szigorú tudomány húzódik. Az együttérző orvosok tudatosan figyelmesek és körültekintőek minden egyes betegükkel. Néhány cselekedet eltér az ösztönös reakciótól, de ezt számos kutatás támasztja alá: ha nincs időd, lassíts, vagy ha a beteg túl sokat követel, bátorítsd, hogy még többet várjon el.

Mi, a „Hearts in Healthcare” mozgalom aktivistái gyűjtöttünk bizonyítékokat. Íme 7 stratégia, melyről biztosan tudjuk, hogy jelentős változást ér el a gyakorlatban. Mindegyik stratégia egyéni döntésen alapul – nincs szükséged a főnököd engedélyére vagy segítségre kollegáidtól. A stratégiák alkalmazhatóak egy kezdő nővér vagy egy tapasztalt orvos által egyaránt, mert egyetemes érvényűek.

1. Ne feledd, az együttérző gyógyítás nem időhöz kötött

Az együttérzés, törődés nem az időtől függ, ez egy hozzáállás, nem aktív cselekvés. Ezt illusztrálja a következő történet.

Copyright: morganka / 123RF Stock fotó

Egy hetvenes éveiben járó barátom egész életében krónikus légzőszervi betegségben szenvedett, ezért rendszeresen kórházi ellátásra szorul. Komoly tapasztalata van „kórházi” betegként, ugyanakkor – mint szervezeti pszichológus – nagyon jó megfigyelő. Elmondása szerint egyik reggel 6 órakor egy nővér riasztotta fel álmából, amikor bejött megigazítani az antibiotikumot tartalmazó infuzióját. Kivágta az ajtót, felkapcsolta a mennyezeti lámpát, az ágyához masírozott, hogy ellenőrizze az infuziós szereléket. A szerelék átöblítése után befecskendezte az antibiotikumot, majd kimasírozott a szobából anélkül, hogy a lámpát leoltotta volna. „Esély sincs az alvásra” – meséli barátom.

Következő nap egy másik nővér végzi ugyanezt a feladatot reggel 6 órakor. Halkan lép be a szobába, zseblámpát használ, így nem kell felkapcsolnia a nagy fényeket. Finoman ellenőrzi az infuziós szereléket, halkan beadja a gyógyszert, majd lábujjhegyen távozik, hogy ne ébredjen fel a beteg. „Melyik nővér az együttérző?” – kérdezi barátom.

A történet lényege, hogy amikor kórházi teendőinkkel elfoglaltak vagyunk, tehetjük ezt szeretetteljesen vagy kíméletlen hatékonysággal. Köszönthetjük a beteget mosolyogva és bátoríthatjuk arra, hogy panaszait elmondja vagy tudtára adhatjuk, mennyire elfoglaltak és zaklatottak vagyunk. Mindkét forma ugyanannyi időt vesz igénybe. A törődés, együttérzés egy viselkedésforma, minőségi jelenlét.

2. Fektess be időt, hogy időt nyerj

A kutatási eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy saját cselekvéseink hatnak a betegekkel kapcsolatos teendők mennyiségére. Ha inkább a tüneteket és a szövődményeket kezeljük, nem pedig az alapbetegségre koncentrálunk, betegeink mindig visszatérnek újabb problémákkal. Amikor a betegek úgy érzik, hogy elhanyagolják és nem támogatják őket, még több fájdalomtól és komplikációtól szenvednek..

Másik oldalon az együtt érző gyógyítás jelentősen javítja a terápiás hatékonyságot, drasztikusan csökkenti a beavatkozások arányát és költségét, valamint segít betegeinknek jobban kitartani.

Egy kanadai klinikai vizsgálat igazolta, amennyiben az alapellátásban dolgozók valóban betegközpontúak és a kezeléssel kapcsolatban orvos és beteg között megállapodás jött létre, a későbbi vizsgálatok hatodára estek vissza és kevesebb, mint feleannyi szakorvosi konzíliumra volt szükség, mint a kevésbé betegközpontú ellátás esetén. Azon betegek esetében, ahol kevesebb tesztre és szakorvosi konzíliumra volt szükség, jobb volt a gyógyulási arány.

3. Ismerd meg a páciens aggodalmait, mielőtt hozzálátsz a klinikai rutinhoz

Egy sokat idézett híres tanulmányban az orvosok 77%-a páciense szavába vágott, amikor az aggodalmairól beszélt volna a konzultáció elején. Milyen hamar szakította félbe a doktor a betegeit? Átlagosan 18 másodpercen belül!

Pályafutásom túlnyomó részében a figyelmem központjában betegeim klinikai képe állt.  Ahhoz, hogy felmérhessem állapotukat és felkészíthessem őket az altatásra, rengeteg teendőm volt és nem túl sok időm. Egy rövid bevezető után rutinszerűen felmértem a beteg egészségi állapotát, és aláírattam a beleegyezési nyilatkozatot. Amikor megkérdeztem a pácienseket, hogy van-e valamilyen kérdésük, általában hezitáltak. Mindig udvarias és barátságos voltam, de nem érzékeltem, mennyire erőteljesen befolyásoltam én a konzultáció folyamatát.

Manapság a betegekkel való megbeszéléseim már teljesen másképpen zajlanak. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek a bevezetésre. Nemcsak bemutatkozom, és elmondom, hanem felvilágosítom őket, hogy ez pontosan mit jelent.

Amikor a beteg megosztja velem félelmét, elsőként nem próbálom meggyőzni arról, hogy nincs mitől. Ehelyett, együttérzek vele és elismerem a aggodalmát. Például, ha arról a félelméről számol be, hogy a műtét közben bénultan felébred és nem tud mozogni – elismerem, ez előfordulhat és valóban traumatikus élmény.

Ezt követően rávilágítok az összefüggésekre. Megosztom vele, hogy a harminc éves gyakorlatom során találkoztam már pár olyan beteggel, akik átéltek ezt a traumát, de az én praxisomban egyik betegem se panaszolta, hogy felébredt volna, amikor mély álomban kellett volna lennie.

Elmagyarázom az altatás közben alkalmazott kifinomult megfigyelési technikáinkat – mely a pilóták által használt műszerfalhoz hasonlatos – ekkor már hangsúlyozom, hogyan fogom figyelni őt az eljárás minden egyes percében. A félelem elszáll, a beteg ellazul. Bizalmi viszony alakult ki köztünk.

Talán úgy tűnik, hogy nagyon sok időbe telik mindez, ha az összes betegnél alkalmazzuk. Ha elkezdjük feltárni a betegek félelmeit, nem nyitjuk ki a végtelen aggodalmak Pandóra Szelencéjét? A tapasztalatom azt mondja: „NEM”.

A betegeimtől ily módon kapott értékes információk gördülékenyebbé teszik az egész napi betegellátást. Jobb terveket készítek, kevesebb a meglepetés, a betegek stabilabbak a műtőben és kevesebb probléma, szövődmény fordul elő az altatást követően. Könnyebb bevezetni az intravénás branült, mert a páciensek képesek ellazulni. Egy ideges beteg vénái beszűkülnek, így akár húsz percet vesztesz a branül bevezetésével.

4. Tanuld meg, hogyan törődj a betegeiddel, ahelyett, hogy mindig csak aktuális problémát oldod meg és segítesz

Rachel Naomi Remen, amerikai orvos, az együttérző orvoslás úttörője, írt egy nagyszerű tanulmányt „Megoldás, segítség és törődés” címmel. Remen rámutatott, hogy a „megoldás” és a „segítés” gyakorlatilag egy döntés a betegeinkről, és a kontroll folyamatos fenntartása. Ha megpróbáljuk „technikailag” megoldani betegek problémáját, azt mondjuk, hogy betegségük egyszerű beavatkozással rendezhető. Néha ez helytálló – például ha eltört a lábam, akkor azt szeretném az orvostól, hogy rögzítse. Ha azonban krónikus betegségtől szenvedek, azt nem lehet ilyen egyszerűen helyrehozni.

Ha azonban törődünk a betegeinkkel, akkor radikálisan megváltoztatjuk az erőviszonyokat. A beteg az, aki meghatározza a menetrendet. A saját klinikai gyakorlatom ráerőszakolása helyett, a tudásom, képességeim és törődés erejét hozom a betegek életébe. Ez a gyógyítás felszabadító útja.

A betegekkel való törődéshez szerényebbé kell válnunk. Értékelnünk kell a minden emberben fellelhető rendkívüli gyógyító erőt, és azt, hogy amikor a páciensek felépülnek a betegségükből, abban a mi orvosi kezelésünk gyakran csak kis szerepet játszik. Vannak olyan rákos betegek, akik évtizedekig élnek egy olyan betegséggel, amiről azt gondoljuk, hogy végstádiumú! Mások feladják és rohamosan romlik az állapotuk. Néha a leghasznosabb dolog, amit tehetünk, hogy egyszerűen odaülünk a betegeink mellé nehéz pillanataikban, és nem fordulunk el. Ezeken a kríziseken kívül, a gyógyítás nyilvánvalóvá válik az együttérző kapcsolatok varázslatán keresztül.

A betegekkel való törődéshez meg kell tanulnunk figyelmesen hallgatni. El kell engednünk az ítélkezést. Minden betegre egy fantasztikus emberi lényként kell tekintenünk, aki tele van az egészségre, gyógyulásra, jóllétre és stressz-tűrésre való képességgel. Ahelyett, hogy csak a betegeink problémáira fókuszálnánk, elkezdjük felfedezni az erősségeiket is.

5. Ne aggódj, ha kezdő vagy tapasztalatlan vagy – a szíved készen áll

Hatvan kezdő orvosnak tartott workshop keretében vizsgáltuk, hogy mit is jelent az együttérző bánásmód és milyen erőteljesen tud hatni a betegek gyógyulására. A záró körben valami újat tanultunk. Sokan ezen egy-, két- illetve három éve praktizáló orvosok közül a tapasztalatlanság és az inkompetensség érzésével küzdöttek – részben a medikus oktatás kegyetlen, gyakran megalázó módszertana miatt. Azonban ennek a napnak a végére ezek az orvosok új célokat és képességeket fedeztek fel.

Az igazság az, hogy az összes fiatal szakember olyan szívvel vág neki az egészségügyi pályának, amellyel képes az együttérző gyógyításra. Még akkor is, ha a frissen végzettek nem biztosak a technikai tudásukban és képességeikben, tökéletesen kompetensek gondoskodó egyénként viselkedni. Az együttérző gondoskodás a betegek gyógyulására legalább akkora hatással van, mint a gyógyszeres kezelés, ezeknek a fiatal orvosoknak pedig új utat nyit, hogy jó érzéssel gondoljanak a saját közreműködésükre – ez különösen fontos, ismerve a kutatási eredményeket, melyek szerint a fiatal orvosok fele a kiégés tüneteit mutatja.

6. Együttérzés a munkatársaiddal és a főnököddel

A kedvesség fertőző. Az egészségügyi munka során sok a stressz, nem ritka a munkahelyi erőszakosság, de már annyi is elég lehet a szervezeti kultúra megváltozásához, hogy néhány dolgozó együttérzően, kedvesen, figyelmesen fordul a kollégái felé.

Amikor a kollégáid feszültek vagy szomorúak, nyúlj utánuk. Sok egészségügyi dolgozó szuperhős szerepet vesz fel, és elbújik az érzelmei elől. Ha megmutatod a saját sebezhetőségedet, azzal arra bátoríthatsz másokat, hogy merjenek segítséget kérni, amikor szükségük van rá.

Ne feledkezz meg a főnöködről! Bár nincs külön kutatás arról, hogy az egészségügyi menedzsment tagjait mennyire érinti a kiégés veszélye, a vezetőkkel folytatott munkánk során azt tapasztaltuk, hogy tolerálhatatlan feszültséget és szorongást élnek meg.

7. Az együttérzés önegyüttérzéssel kezdődik

Sok egészségügyi dolgozó nagyon kritikusan viszonyul magához. Az önmagunkkal való kegyetlenség és ítélkezés sokszor a másokon való ítélkezésünket tükrözi. Ha megtanulunk magunkkal kedvesnek és megbocsátónak lenni, máris harmonikusabb lesz a viszonyunk másokhoz.

Az együttérzés egyik legfontosabb összetevője, hogy képesek legyünk tolerálni a saját kellemetlen érzéseinket. Mi is fájdalmat élünk át, amikor szemtanúi vagyunk a beteg szenvedésének. Tehát az első feladatunk az öngondoskodás. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a saját egészségünket, miközben teljes erőnkkel másokon segítünk. Ésszerű döntéseket kell hoznunk a munka-magánélet egyensúly kérdésében, egészségesen kell táplálkoznunk, rendszeresen sportolni, és időt szánni arra, hogy találkozzunk a barátainkkal a munkahelyünkön kívül is. Többet megtudhatsz az „önegyüttérzésről, ha meglátogatod a téma szakértője, Kristin Neff honlapját http://self-compassion.org/.

Ha minden kötél szakad, lehet, hogy ott kell hagynod a munkádat?

Léteznek olyannyira mérgező munkahelyek, ahol szinte lehetetlen úgy dolgozni, hogy kihozd magadból azt, akivé válni szerettél volna. Eközben az egészséged is komoly veszélybe kerül. Számtalan egészségügyi dolgozó kér tőlem tanácsot, aki úgy érzi, csapdába esett. Minél több ember hagyja el a pályát, annál kritikusabb lesz a létszámhiány. Az egészségügyi szakemberek olyan hihetetlenül elkötelezettek a betegellátásban, hogy gyakran hónapokig vagy akár évekig elviselik ezt a helyzetet – egészen a kiégésig. Kínzó dilemmával keresnek fel: „Ha feladom az állásomat, akkor otthagyom a kollegáimat a pácban, a betegeim pedig szenvedni fognak. De nem hiszem, hogy ezt így sokáig bírom. Mit tehetnék?”

Alaposan átgondoltam ezt a kérdést. Íme a válaszom: Vizsgáld meg, mekkora így az a „teljes összegű hozzájárulás”, amivel a munkád hátralévő idejében segíted a pácienseket.  Ha olyan támogató munkahelyet találsz, ahol a legjobbat hozhatod ki magadból, jóval magasabb lesz az életed során hozzájárulásod a betegek jóllétéhez. Ráadásul: az egyetlen módja annak, hogy az egészségügy alapjaiban megváltozzon, az, hogy a rossz munkahelyek lemorzsolódnak, megszűnnek, a jó munkahelyek pedig terjeszkednek és felvirágoznak.

Öröm a munkában

Az egészségügyi szakemberekre jellemző, hogy mindig a problémákra összpontosítanak, ahelyett, hogy az erőforrásokra vagy a megoldásokra fókuszálnának. Így hát az egészségügyi szakemberek jóllétével kapcsolatos kutatások nagy része a kiégésre összpontosít. A Hearts in Healthcare kezdeményezés kapcsán viszont találkozunk derűs és rugalmas egészségügyi dolgozókkal. Hogyan lehet, hogy ezek a figyelemre méltó szakemberek élnek és virulnak abban a rendszerben, amely mindenki mást agyonnyom?

Vizsgálatunk során interjúkat készítettünk azokkal az egészségügyi dolgozókkal, akik a munka értékét és élvezetét mérő kérdőív kitöltésekor magas pontszámot értek el. Egy feltűnő közös tulajdonságuk volt: úgy döntöttek, hogy szeretik a munkájukat. Nem foglalkoznak túl sokat azzal, mennyire frusztráló a munkahelyük, de hálásak azért, hogy milyen csodálatos munkájuk van, hogy minden nap lehetőségük adódik más emberekhez kapcsolódni, és tudják, hogy micsoda hatalmas befolyással vannak a betegeik életére. 

Ezen az attitűdön kívül volt még valami, amit mindannyian megosztottak velünk a napi gyakorlatukból: az együttérző gondoskodás. Az összes olyan stratégiát alkalmazták, amelyekről írtunk ebben a cikkben.

Forrás:

https://heartsinhealthcare.com/practising-compassion-in-an-uncompassionate-health-system/