Add a szerved, ha már nem használod!

A lap annak kapcsán foglalkozott e témával, hogy bár a magyar jog írásos tiltás hiányában feltételezi a potenciális donor hozzájárulását, s így a rokonait is elég lenne utólag tájékoztatni, a kezelő orvosok zöme előzetesen megkérdezi a családot. S itt rendszerint elakad a folyamat.  

Ahogy Mihály Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat keretein belül működő szervkoordinációs iroda igazgatója mondja – az emberiség évezredes tapasztalat alapján vélelmezi, hogy az élet akkor ér véget, amikor a szív és a légzés leáll. A szervdonáció kérdése viszont agyhalottaknál vetődik fel, hiszen a szerveiket működőképesen kell ehhez tartani. Tehát olyan géppel lélegeztetett elhunyt személyeknél, akiknek dobog a szívük, és a bőrük is meleg, az agyuk viszont halott.

A hozzátartozó azt látja, hogy a beteg ugyanúgy néz ki, mint előző nap, és akkor azt mondták, még él, most pedig azt, hogy már halott. Sokszor az orvosok sem képesek megfelelően elmondani, mi is történik, hiszen vannak olyan doktorok, akik csak évente egy-egy ilyen esettel találkoznak, vagy még annyival sem. Így nehéz megértetniük a hozzátartozókkal, hogy a szív dobogása már csak átmeneti, az agyhalott nem képes önálló lélegzetvételre, ahogy lekapcsolják a gépről, leáll a légzése, és megáll a szíve is. Tehát ez nem kóma, amelynek során a beteg mély eszméletlenség állapotában van, de önállóan lélegzik. A keringés és mesterséges funkciók gépekkel is csak néhány napig biztosíthatóak – fűzi hozzá Mihály Sándor.
A szervkoordinációs iroda vezetője azért kérte a sajtó segítségét, hogy az ilyen tragikus helyzetekben minél többen értsék, mi történik. Minden érintettnek pedig azt javasolta, hogy amikor önrendelkezési jogukat gyakorolva döntenek arról, haláluk esetén mi történjen a szerveikkel, az eredményt osszák meg a legközelebbi családtagjaikkal is.