Abortusz: darabokra hullott életek
Gyilkosság vagy válsághelyzet-kezelés? Élethez való jog vagy önrendelkezés?
Az abortuszról a Szabad Föld Online annak kapcsán írt, hogy a Nemzeti Egészségügyi Tanács az újraszabályozást és az új alkotmányba történő beemelést javasolta.
Eső után…
– Egyedül maradtam. A szüleimnek se vallottam be, féltem. A magányt éreztem altatás után, és hogy nagyon éhes vagyok. Minden egyes mozzanat belém vésődött: a megalázó tekintetek, a mondatok, a színek. Pedig huszonhat éve történt.
Zsuzsi telefonon mesél. Régóta ismerem, de még nem hallottam ezt a történetét. Csak a cikk kedvéért idézi fel és kéri, ne írjam meg a teljes nevét. Tizennyolc és fél éves volt, jogi egyetemre készült. Elsőre nem vették fel, így átmenetileg elhelyezkedett egy dunántúli kutatóintézetben adminisztrátorként.
– Ott ismertem meg a férfit. Nős volt és nagy hóhányó. A kapcsolatunk a szexről szólt, egyikünk sem akart mást.
Esemény utáni tablettával védekeztek. Mikor kiderült, hogy hiába, a hogyan tovább egy pillanatig sem volt kérdés.
– Tudtam, ettől az embertől, ebben az élethelyzetben semmiképpen nem akarok gyereket.
Testileg jobban megviselte a procedúra, mint lelkileg, két hétig vérzett, teljesen legyengült. Végül egy másik orvoshoz fordult és lassan rendbe jött. Vagyis… Kérdeznék valamit, de nem merek. Tudja ő is, magától felel:
– Az orvosok szerint a mostani helyzethez ennek semmi köze. Tizennyolc évesen most sem tennék másként. Hogy a mai fejemmel hogy döntenék, az már más kérdés.
Zsuzsi ugyanis negyvennégy éves, mesterséges megtermékenyítési beavatkozások hosszú során ment keresztül, de teherbe esnie többé nem sikerült.
