A klasszikus infektológia utolsó mohikánjai

Védőoltási tanácsadóként foglalkozik oltási reakciók értékelésével is. Előfordult már, hogy komoly problémával szembesült?

Az emberi fantázia végtelen, és ha valaki oltást kap, akkor mindent ahhoz köt, ami azt követően történik. És ez sajnos nem csak a laikusoknál van így, hanem sokszor az egészségügyi dolgozóknál is. Pedig annál rosszabb nincs, mint amikor az orvosok nem maradnak a saját szakterületüknél, és kivizsgálás nélkül leírják egy szakorvosi ellátólapra, hogy a panaszok hátterében oltási reakció vagy oltási szövődmény valószínűsíthető. Innentől kezdve legyek én a legszuperebb védőoltási szakértő a Földön, nem tudom meggyőzni a pácienst arról, hogy valami nem az oltástól van. Pedig az összefüggés jellemzően csak időbeli, olyan eset csak elvétve akad, amikor tényleg ok-okozati kapcsolatról van szó. Emiatt lenne kulcskérdés, hogy a kollégák mindig pontosan adminisztráljanak, még akkor is, ha idő hiányában nincs lehetőség korrekt kórtörténetet írni. Ez nem csak formaság, a helyes kronológiai sorrend rengeteget számít. Például kiderülhet, hogy az oltás után hirtelen ízületi fájdalomra panaszkodó beteget már több éve kezelik ortopédiai, reumatológiai panaszokkal. Hihetetlenül hangzik, de az emberek ezeket a dolgokat sokszor elfelejtik, csak az tudatosul bennük, hogy oltást kaptak, fájni kezd valamijük, és azt egyből az oltáshoz kötik. Amikor erre rávilágítok, sokan megnyugszanak és megköszönik, míg mások kikérik maguknak és mennek tovább. Soha nem győzködök senkit, csak információt, felvilágosítást adok abban a reményben, hogy meg tudom értetni az összefüggéseket.

Hogyan derítik ki, hogy az adott panaszt okozhatta-e az oltás?

Az oltás utáni események értékelése mindig azzal kezdődik, hogy megnézzük: az adott eseményt hogyan értékelnénk, ha a beteg nem kapott volna oltást. Ez elsősorban differenciáldiagnosztika. Sajnálatos élményem ezzel kapcsolatban, amikor egy gyerek azért került hozzám, mert két éve visszatérő neurológiai panaszai voltak, a szülőben pedig felmerült, hogy ezeket egy oltás okozta. Mert azt akkoriban adatta be a kislányának, amikor a tünetek kezdődtek. A vizsgálatom során nyilvánvalóvá vált, hogy a panaszokat nem az oltás okozta, kiderült ugyanis, hogy rosszindulatú daganata van a kislánynak. Emiatt figyelmeztetem mindig a szülőket és a kollégákat arra, hogy nagyon veszélyes egy tünetet az oltással magyarázni, annak tulajdonítani. Ha ugyanis  ezt tesszük, akkor akár súlyos betegségeket is félrenézhetünk. De visszatérve a kislány esetéhez: ha a tünetet már első körben az oltás nélkül értékelték volna, akkor a betegség felismeréséig nem telt volna el két év.

(...)

Oltásellenesekkel a napi gyakorlatban mennyire találkozik?

Korábban volt dolgom velük, de ma már annyira sok feladatom van a klinikai védőoltási tanácsadóban, hogy nincs erre időm. Plusz nem is tudok velük mit kezdeni, általában ingerült leszek. Nem tehetek róla, de azt a nézetet vallom, hogy olyan betegségben, ami megelőzhető, senkinek nem szabadna meghalnia, az oltásellenesség pedig ez ellen dolgozik.

Vezetőségi tagja az Infektológiai és Mikrobiológiai Társaságnak. Ott milyen munkát végez?

Elsősorban ott is a védőoltások témájával foglalkozom, próbálok fiatalokat bevonni a munkába, konferenciákat szervezni, pályázatokat beadni. A vezetőség az infektológia jövőjére fókuszál, mi vagyunk ennek a szakmának az utolsó mohikánjai: klasszikus infektológiával a mai ötvenes korosztály után senki nem foglalkozik. Régebben ez a kifejezés teljesen mást jelentett, mint most, hiszen még megvoltak az olyan klasszikus fertőző betegségek, mint a mumpsz, a szamárköhögés és a kanyaró. Amikor az osztályra kerültem, a folyosón még kint voltak a nagy hangszórók, belül pedig a mikrofonok, hogy a nővérke hallja, ha egy gyerek fuldokolni kezd. Ezek a betegségek az oltásoknak köszönhetően mára szinte teljesen eltűntek, emiatt szorult vissza a klasszikus infektológia. De így ki fogja felismerni az első kanyaróst, aki Ukrajnából jön, ahol alacsony az átoltottság? Emlékszem, amikor 2018-ban Romániából ilyen betegek érkeztek, akkor is összeugrott mindenki, és hívták a gyerekgyógyászokat, mert a fiatal orvosok már nem találkoznak ilyen betegségekkel.

 A teljes interjút a HáziPataka közli.