A jövő tendenciája lehet az egyes mentális diszfunkciók korrekciója

A pszichiátriai betegségekről tudjuk, hogy jelentős társadalmi és gazdasági terhet jelentenek. De mekkorát pontosan?

Szokás már szinte a fantasztikus kategóriába sorolható adatokat említeni, de leszögezhetjük: igen jelentős számokról beszélünk. Megbízható betegforgalmi, ellátási statisztikák szerint az Egyesült Királyságban hatból egy ember élt át az elmúlt héten valamilyen mentális problémát, és európai adatok szerint itt is hasonló az arány. Az USA-ban minden ötödik embernél kialakul diagnosztizálható mentális zavar. Az EU 28 államában bekövetkező halálesetek 4%-a mentális betegség következménye, a szórás az angliai 20 és a holland 1 között nagy. Szintén az EU 28 államának adatai szerint a lakosság 7%-a krónikus depressziótól szenved, a nők minden országban nagyobb gyakorisággal. A WHO adatai alapján 2013-ban a tartós munkaképesség-csökkenés 21,2%-át világszerte a mentális zavarok okozták. A depresszió gyakorisága 1990 és 2013 között 53,4%-kal nőtt, ma Magyarországon ez a tartós munkaképesség-csökkenés harmadik leggyakoribb oka. A várható élettartamot 10−25 évvel rövidítik meg a mentális zavarok. A mentális zavarok gazdasági időzített bombát is jelentenek: csak a depresszió az európai GDP 1%-át emészti fel, a költségek 88%-a mentális zavar miatti termelékenységcsökkenésből adódó gazdasági veszteség, és nem pedig egészségügyi költség. Magyarországon a megváltozott munkaképességűek közel harmada szenved valamilyen mentális betegségben. Míg százezer emberből 1984-ben 46 vetett véget önkezével az életének, mára ez a szám 17-re csökkent.

Mennyire hozzáférhetők a terápiás lehetőségek a betegek számára?

Ma Magyarországon elvileg minden olyan terápia elérhető a betegek számára, amit a mérvadó európai és Európán kívüli szakmai protokollok ajánlanak. Ám ez a summás kijelentés sok „apró betűs” részt tartalmaz. A gyógyszeres kezelések esetében nincs „megjegyzés”. A legkorszerűbb gyógyszerek is elérhetők, és alkalmazzuk is ezeket. De a pszichiátria nem csak biológiai terápiával dolgozik. A pszichoterápiás kezelések kínálata főleg a nagyvárosokra korlátozódik, és itt is nagyon szűk az állami ellátás keretében igénybe vehető ellátások száma. A rászorulóknak csak kisebbik hányada képes a privát kezelések költségeit finanszírozni. De hatványozottan igaz ez a pszichiátria által használt kevés eszközös terápia egyikére is, a gyógyszeres terápiára nem reagáló depressziók kezelésére használatos mágneses stimulációra. Ebből alig van az országban, amit a pszichiátriai betegek vehetnének igénybe.

Mennyire tudja betölteni a kapuőri funkcióját az alapellátás a pszichiátriai betegségek esetén?

Nagy felelősség és egyben páratlan lehetőség az alapellátásban dolgozó kollégáknak, hogy a pszichiátriai problémába ütköző emberek több mint 2/3-a először velük találkozik. Az időben történő felismerés, az állapotnak megfelelő szintű ellátás biztosíthatja a korai fázisban történő beavatkozás jobb hatékonyságát, ami akár a betegség lefolyását hosszú távon is képes javítani. Háziorvosaink is túlterheltek, és a legnépesebb korosztályi csoportjuk 64 éves, de nagyon sokan mutatnak élénk érdeklődést a pszichés, pszichiátriai témák irányában. Kiváló továbbképzési lehetőségek vannak, amik a pszichiátria számára is remek alkalmak a nyitásra, az együttműködésre. A kölcsönösen befektetett energia megtérül: a konkrét tudásanyag elsajátításán túl személyes kapcsolatok alakulnak, formálódik a szemlélet.

A központi idegrendszerre ható gyógyszerek fejlesztése elmarad a más terápiás területekre jellemzőtől. Várható-e a belátható jövőben új gyógyszerfejlesztés? Merre tart most a tudomány a pszichiátriában?

Sajnos ez így van. Az elmúlt években megtorpanni látszik a gyógyszerfejlesztések korábban oly ígéretes lendülete. Az emberi agy működésének egyre mélyebb megismerésével nyilvánvalóvá vált, hogy még a legegyszerűbb, elemi kórjelenségek mögött is bonyolult hálózatok működésének, összehangoltságának zavarai állnak. Ha komplex példaként a depressziót vesszük, pompásan illusztrálja ezt az állítást: az a fajta sokféleség, ami az ebbe a csoportba tartozó állapotokat jellemzi, szinte biztosan kizárja, hogy egy Szent Grál felfedezésével adjunk csattanós választ a terápiás kihívásokra. Ezzel szemben folyamatban van új eljárások kialakítása, ami közül a napi gyakorlatba is átkerül számos, mint például a már említett mágneses agyi stimuláció, illetve innovatív gyógyszeres alternatívák is küszöbön állnak. A jövő egyik lehetséges tendenciája valószínűleg a nem a betegségekre specifikus, hanem egyes mentális diszfunkciók dimenzionális korrekciójára alkalmas beavatkozások fejlesztése.

Mennyire biztosított ma Magyarországon a pszichiátriai betegek rehabilitációja, visszaillesztése a társadalomba?

Könnyen ütközünk akadályokba ebben a vonatkozásban is. A pszichiátriával szemben mutatkozó előítéletesség világszerte nehézséget jelent minden érintett – betegek, hozzátartozók, ellátó személyzet – számára. Ez a diszkrimináció érhető tetten a források elosztásában, az ellátórendszer infrastruktúrájának minőségében, abban, hogy a pszichiátriai betegek maguk is stigmatizálóan gondolnak a betegségükre. És persze a tény, hogy a súlyosabb zavarok rehabilitációja hosszadalmas, mind a betegtől, mind a személyzettől kitartást, sok erőfeszítést igényel.

Mik a prevenció lehetőségei? Hogyan őrizhetjük meg lelki egészségünket fiatal-, közép- és időskorúként?

Ez a téma ugyan túlhaladja a pszichiátria kompetenciáját, de igen erős evidenciákat ismerünk. A korai prevenció eszközei jórészt aspecifikusak, vagyis nem kizárólag a mentális zavarok megelőzését szolgálják. Az egészség definíciójába már jó ideje a lelki egészséget is beleértik, és ma már nemcsak a betegség hiányát, hanem a jó életminőséget is magában foglalja. Ezek egy része életmódbeli ajánlás, mint az egészséges táplálkozás, folyamatos fizikai aktivitás, káros anyagok használatának kerülése, mások pedig a személyközi kapcsolatok működtetését, az értelmes munkát, a toleranciát, a kölcsönös szolidaritást javasoló irányelvek.

Milyen a szakma helyzete, mennyire jellemző az orvos- és ápolóhiány, illetve hogyan próbálják ezt orvosolni?

Pontos számok nem ismeretesek. Az Eurostat-adatbázisban Magyarországról fellelhető legfrissebb adat 2010-es, mely szerint 100 000 lakosra 11 pszichiáter jutott, amivel a mezőny alsó szegmenségben álltunk akkor is. Ennél alacsonyabb arány 2016-ban csak 5 európai államban volt. Hivatalos állami adatok szerint 2018-ban az állami fenntartású intézményekben főállásban 403 pszichiáter, 45 gyermekpszichiáter, 251 klinikai szakpszichológus és 1180 pszichiátriai szakápoló dolgozik. Ez még akkor is nagyon alacsony szám, ha tudjuk, hogy becslések szerint a magánellátásban hasonló számú kolléga dolgozik, ám ők a rászorulók csak kis rétegének elérhetők. A számok 100 ezer lakosra vetítve még kontrasztosabb eredményt adnak, 11 szakápoló ebben a relációban már olyan kritikus érték, ami az egész rendszer működését veszélyezteti. Nagy hagyományú intézetek kényszerülnek a működés korlátozására, rehabilitációs ellátás felfüggesztésére emiatt. A területi eloszlás egyenlőtlenségei további nehézséget jelentenek. Számos – különösen vidéki − pszichiátriai osztály orvoslétszáma az egyébként egyre alacsonyabban megállapított minimumfeltételeknek való megfelelést is kérdésessé teszi. Súlyos szakemberhiánnyal küzdünk tehát mind orvosi, mind ápolói oldalról. A kiút egyik – lényeges, de nem kizárólagos – lehetősége a bérek határozott rendezése, illetve a diszkrimináció felszámolása, az utánpótlás számára vonzó kilátások felmutatása. A Magyar Pszichiátriai Társaság elkötelezett ezen elvek mellett.