hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

A hagyományos szemlélet megváltoztatásán dolgozik

Bálint Balázs országos szülész-nőgyógyász szakfelügyelő az „otthonszülés a kórházban” elvét és gyakorlatát pártolja. A Képmás interjúja.

– Ha a háborítatlan szülés ennyire egyértelműen és igazoltan jó dolog, miért nem követik ezt mindenütt?

– A magyar rendszerben a felelősség az orvosé. És ha már az egyetemi képzés során arra kondicionálják őt, hogy életeket mentsen, azaz beavatkozzon, majd pedig a szakmai gyakorlat során is ezt látja élőben, akkor bizony ez lesz a sajátja. Édesapám sokat mondó hasonlata szerint az anya számára a várandósság és a szülés olyan, mint egy virágos mező, az orvos számára viszont ugyanez egy aknamező. E nézőpontbeli különbséget nagyon nehéz összeegyeztetni. Főleg akkor, ha semmi másra nem tanítják meg az orvosokat, minthogy aknakeresővel közlekedjenek. Vészhelyzet esetén természetesen be kell avatkozni, de egy normál szülésnél nincs orvosi teendő.

A hagyományos szülészorvosi szemlélet kialakulására jó példa, hogy a szakorvosképzésem elején kollégáim még kíváncsisággal hallgatták szentimrés „alternatív” szüléstörténeteimet. Öt év múlva ugyanerre azt mondták: milyen veszélyes. Másik példa: a rezidens időszakát nem nálunk kezdő tehetséges fiatal kolléga, kétujjnyi méhszájnál burkot akart repeszteni, de nem tudta megmondani, miért.

A szülésnél ott vannak még a szülésznők, akiket gyakorlatilag orvosasszisztensnek képeznek ki és arra is használják őket. Ez így nem jó. Ezért is javasoltam, hogy az orvosképzésben legyen több gyakorlat, a szülésznőképzés pedig váljon kétlépcsőssé, és a másodikban (a mesterképzésen) kizárólag gyakorlati oktatás legyen.

– Sok javaslatot tettél már, például a családbarát szülészetekkel és az ambuláns szüléssel kapcsolatban is.

– Tizenvalahány éve mondom ugyanazt, s mostanra úgy tűnik, nem feleslegesen: egyre inkább meghallgatásra találnak a javaslataim. Legutóbb az, hogy a családbarát szülészeti pályázatokon eszközbeszerzésre csak akkor kapjon támogatást egy kórház, ha a munkatársak minél nagyobb részét elküldik a szemléletváltáshoz szükséges továbbképzésre: nem-gyógyszeres fájdalomcsillapításról szóló kurzusra, kommunikációs tréningre, perinatális és szoptatási szaktanácsadó képzésre. Csak így van remény arra, hogy nemcsak a Szent Imre Kórházban szülő nők élhetik meg a természetes szülés élményét, hanem egyszer majd mindenki ebben az országban.

A szakfelügyelőséget is azért pályáztam meg, mert a hivatalosan előírtakon túl gyakorlatilag ugyanazt kell tennem, amit korábban önkéntesen: javaslatokat a hagyományos szülészeti szemlélet megváltoztatására.

– Sokan az ambuláns szülésben látják az anya- és bababarát szülések lehetőségét.

– Támogatom az ambuláns szülés bevezetését is a szülészeti medikalizáció csökkentéseként. A szakpolitikusok is támogatják, de a gyermekorvosok jogosan féltik a kórházi ellátásból korábban kikerülő babákat, hiszen van olyan település, ahol házi gyermekorvos sincsen. Kötelező képzéssel, családi otthonokba kijáró neonatológusokkal ez megoldható volna, de ez még a jövő zenéje. Emellett fontosnak tartom a felvilágosítást, ezért gyakran vállalok ilyen jellegű előadásokat is, határon túl is. A nők óriási kompetenciavesztésen mentek keresztül, amióta nem nagycsaládokban élnek, ahol a szülés és a kisgyermekgondozás az élet természetes része volt. Egyre többen tájékozódnak a lehetőségeikről és jogaikról, de még mindig sokan vannak, akik azt sem tudják, hogyan jön létre egy kisbaba.

– A természetes szülés népszerűsítésért vállalsz annyi „terepmunkát”? Hogyan egyezteted össze a sok elfoglaltságodat?

Kondor Kata, aki a szememben a világ legjobb bábája, egyszer azt mondta: Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy csak évi 100–120 nőnek adjuk meg a természetes szülés élményét.

Ezért vállaltam a szakfelügyeletet, valamint a Budai Irgalmasrendi Kórházban működő nőgyógyászat és a Bethesda Gyermekkórházban létrejövő referenciaszülészet szakmai hátterének kialakítását is, amelyek majdani vezetésével is megbíztak. Ha ezek elindulnak (várhatóan két év múlva), át kell majd gondolnom a vállalásaimat, de addig teszem a dolgomat mindenhol

A teljes interjút a Képmás közli.

(forrás: Képmás)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés