A fizikai fittség kis javulása is jelentős haszonnal jár
A testmozgás akkor is jelentős pozitív hatással bír a kardiovaszkuláris megbetegedésre és a diabéteszre, illetőleg ezen kórképek megelőzésére, ha mennyisége nem éri el az ajánlott minimumértéket. A Diabetologia és a Journal of Cardiopulmonary Rehabilitation and Prevention cikkei a kevésbé fittek által elérhető előnyt is bemutatják.
A European Association for the Study of Diabetes folyóiratának legutóbbi számában két tanulmány is foglalkozik a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát csökkentő fizikai aktivitás szükséges mennyiségével, illetve a testmozgás helyes időzítésével már kialakult cukorbetegség esetén.
A University College London és a University of Cambridge kutatói 23 kohorszvizsgálat metaanalízisét végezték el, amelyekben világszerte összesen 1 245 904 nem cukorbeteg személy szerepelt (Physical activity and incident type 2 diabetes mellitus: a systematic review and dose–response meta-analysis of prospective cohort studies). A vizsgálatok utánkövetése során, amelyek 3-tól 23 évig tartottak, kiderült: azon személyek esetében, akik követték a testmozgással kapcsolatos irányelvet (minimum 150 perc mérsékelt testmozgás hetente) 26 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki 2-es típusú diabétesz.
A metaanalízis szerzői azt is ki akarták deríteni, hogyan alakul a testmozgás dózisa és a kockázatcsökkenés aránya közötti összefüggés. Az elemzés azt mutatja, nyilatkozta Andrea Smith és Søren Brage, a tanulmány két utolsó szerzője, hogy ahhoz képest, hogy valaki semmit nem mozog, a minimálisan ajánlott mennyiségnél kevesebb fizikai aktivitás is hatékony, továbbá az egészségi előnyök a minimálisan ajánlott mennyiségnél több fizikai mozgás esetében kifejezettebbek. Azokban az egyénekben pl., akik a minimálisan ajánlott mennyiség ötszörösét mozogták, megfeleződött a cukorbetegség kialakulásának esélye.
A kutatók megállapítása tehát a következő: a kevés testmozgás is hasznos, de a több még jobb; az irányelvek speciális célértékei pszichológiai hatásuk miatt fontosak, az aktivitási szint további növelésével még több egészségi előnyt lehet elérni. A szerzők külön hangsúlyozzák: a jelenlegi elhízás- és diabétesz-járvány miatt elengedhetetlenül fontos, hogy a városainkat olyan helyekké alakítsuk, ahol természetes választás a gyaloglás vagy a kerékpározás.
A Diabetologia másik tanulmánya arra hívja fel a figyelmet, hogy nem mindegy, mikor mozognak a 2-es típusú diabéteszben szenvedők: a legnagyobb vércukorszint-csökkentő hatást akkor eredményezi a testmozgás (pl. séta), ha arra az étkezés után közvetlenül kerül sor. A jelenlegi ajánlás szerint, mondja Andrew Reynolds, a tanulmány első szerzője, a cukorbetegeknek minimum 30 percet kellene mozogniuk naponta, és az ajánlás nem fogalmaz meg napszakbeli kritériumot.
A University of Otago (New Zealand) kutatói diabeteszes betegek mozgás hatására bekövetkező vércukorszint-csökkenését mérték. A betegek egy hónap különbséggel két-két hétig az ajánlásban megfogalmazott 30 percnyi mozgást végezték, illetve a fő étkezések után sétáltak 10-10 percet. Az eredmények szerint az étkezések utáni séta következtében az étkezések utáni vércukorszint átlagosan 12%-kal alacsonyabb volt, mint akkor, amikor a betegek meghatározatlan időben végezték a testmozgást. Amennyiben a betegek a szénhidrátban leggazdagabb esti étkezés után is sétáltak, amikor egyébként a legkevésbé aktív időszak szokott következni, a vércukorszint csökkenése elérte az igen szignifikáns 22%-ot. Mint a szerzők kifejtik: az étkezés utáni, posztprandiális fizikai aktivitás révén a betegek elkerülhetik az inzulin összdózisának növekedését, illetve az étkezés kapcsán adott kiegészítő inzulininjekciót, amit azért írnak fel a számukra, hogy csökkentsék az étkezés utáni vércukorszintet; az inzulindózis növekedését azért is jó elkerülni, mert így annak testsúlynövelő hatása sem jelentkezik.
A Journal of Cardiopulmonary Rehabilitation and Prevention című lapban hamarosan megjelenő tanulmány (Preventive fraction of physical fitness on risk factors in cardiac patients), amiről szerzői a Kanadai Kardiovaszkuláris Társaság konferenciáján számoltak be, kifejti: a kardiovaszkuláris betegségek és mortalitás kockázata nem csak akkor csökken, ha a beteg fizikai fittségének színvonala eléri az egészségesek átlagos szintjét. Már az egészségesek átlagánál 20%-kal alacsonyabb fittség esetében is kimutathatóan csökken a kardiovaszkuláris betegséggel élők esetében jelentkező kockázat. Amennyiben a beteg eléri a normál fizikai fittség átlagánál 20%-kal alacsonyabb szintet (a normál fizikai fittség az ugyanolyan testsúlyú, magasságú, nemű és életkorú, betegségmentes személyek fizikai fittségét jelenti), már annak is kimutatható preventív hatása van a kardiovaszkuláris betegek nyolc kockázati tényezője közül ötre (hasi körfogat, diabétesz, hipertenzió, elhízás és súlyfelesleg).
A vizsgálatot vezető Daniel Curnier hozzáteszi: a fizikai fittség kicsi javulása is jelentős haszonnal jár – jó hír ez azon szívbetegek számára, akik nem tudnak rendszeres aerobik edzést végezni; ezek a betegek jó ha tudják, hogy nem kell nagy atlétának lenniük ahhoz, hogy profitáljanak a testmozgásból.
