hirdetés
2024. április. 27., szombat - Zita.
hirdetés

A bipoláris betegségtől a demenciákig

A Prima Medica Egészségközpontok szakmai napján mind a pszichiátria történetét, mind a diagnosztika és a terápiák fejlődését megismerhették az érdeklődők, elismert orvosok, szakemberek prezentálásában.

Előadások a szakmai napon

Nikola Tesla élete és kórtünetei
dr. Szekeres György PhD, egyetemi docens, a Pszichiátriai Központ pszichiátere, a Magyar Pszichiátriai Társaság előző elnöke

Nyitó előadásában Szekeres doktor izgalmasan és részletgazdagon mutatta be Tesla életének főbb állomásait, különös tekintettel azokra a vonásokra, amelyek már a kortársak közt és azóta is felvetik a pszichiátriai kórképek gyanúját. A „zseni vagy őrült” kérdéskör joggal merülhet fel a feltaláló kapcsán, hiszen mind élete, mind találmányai jelentősen megkülönböztették őt azt átlagtól. A pszichiáter fő dilemmaként felvetette a kérdést, miszerint valóban a bipoláris hangulati zavar I. típusa okozta-e Tesla életének jellegzetes tüneteit, illetve, mennyire határozhatta meg az életét az OCD. A bipoláris I. típus ellen szóló érvként dr. Szekeres György megkülönböztette a mánia fogalmát a munkamánia fogalmától, és ez utóbbit tartotta valószínűbbnek Tesla esetében, már csak azért is, mert a feltaláló fokozott aktivitása csaknem kizárólag az alkotó tevékenységre, újításokra vonatkozott, és sosem került emiatt kórházba. Másrészről az előadó rávilágított azokra a jellegzetességekre, amelyek mentén akár az autizmus spektrum zavar lehetősége is felmerülhet, többek közt a társas kapcsolatok kialakításának nehézsége és rugalmatlanság miatt.

Összegzésében Szekeres doktor felhívta a figyelmet arra, hogy a mai páciensek közül is sokan vannak, akik nem férnek bele a klasszifikációba, és ezért is lehet jelentősége az újabb megközelítések közül a dimenzionalitásnak. Tesla feltételezett kórképe pedig mindig izgalmas kérdés marad.

Bipoláris betegség – valójában tripoláris?
Prof. Dr. Rihmer Zoltán, Széchenyi díjas c. egyetemi tanár, az MTA doktora

Miután bemutatta a bipoláris betegség népegészségügyi jelentőségét, Rihmer professzor hangsúlyozta a korai intervenció döntő jelentőségét, mind rövid, mind hosszútávon. Előadásának alapköveként kifejtette, melyek azok a jellegzetességek, amelyek miatt a bipoláris betegséget többdimenziós, komplex jelenségként kell felfogni. A kórkép egyik izgalmas vonásaként számba vette, melyek azok a hipomániás tünetek, amelyek major depresszióban is megjelenhetnek és milyen komorbiditással, valamint pszichotikus tünetekkel lehet számolni. A bipoláris betegség epidemiológiájának bemutatásakor Rihmer professzor kitért mind a szindrómális, mind a szubszindrómális formákra, és ezekből kiindulva hangsúlyozta a kórkép spektrum jellegét. Az új epidemiológiai megközelítések és a legújabb pszichopatológiai vizsgálatok eredményeként ezért jóval több a bipoláris betegség és kevesebb az unipoláris major depresszió, vagyis nagyobb teret nyert a hipomán tünetek beazonosítása. Az előadó lényegi mondanivalójaként éppen a határmódosítást jelölte meg, amely az unipoláris depresszió és a bipoláris betegség közt végbement.

Prof. Dr. Rihmer Zoltán külön hangsúlyt helyezett az affektív temperamentum szerepére a bipoláris betegségben. Miután a személyiséget az intelligencia, a temperamentum és a jellem hármasságával határozta meg, kitért a temperamentum patoplasztikus szerepére a major affektív epizódokban. Végezetül a professzor hangsúlyozta, hogy a gondos differenciálásnak nem a címkék használata miatt van jelentősége, hanem a terápia meghatározása miatt, elsősorban azért, mert mindezek tudatában a hangulatstabilizálók mindig szükséges a bipoláris betegség kezelésében, a további kezelési lehetőségek alapjaként.

Pszichoterápiás lehetőségek személyiségzavarokban
dr. Gonda Xénia MA PharmD PhD, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

Előadásának felvezetéseként Gonda doktornő úgy definiálta a személyiséget, mint az élethez való egyéni alkalmazkodást alkotó jellegzetességek tartósan fennálló mintázatait, amelyek meghatározzák a viselkedést. Ebből kifolyólag a személyiségzavar meghatározásaként úgy fogalmazott, hogy az a saját magunk és a minket körülvevő környezet észlelésének, a környezethez való kapcsolódásnak és a környezetről való gondolkodásnak a krónikus, mindent átható zavara. Ennek megfelelően pszichoterápiás megközelítésük magasan strukturált, integratív, hosszútávú, és benne kiemelt figyelmet kap a terapeuta és a páciens kapcsolata. E betegségek gyakoriságáról szólván a szakember hangsúlyozta, hogy magas gyakoriságuk ellenére a klinikai gyakorlatban ritkán és rosszul diagnosztizált kórképekről van szó. A hallgatóság ezek után megismerhette a személyiségzavarok legszembetűnőbb jellegzetességeit, mint például, hogy a páciensek maguk is nehezen fogalmazzák meg az érzéseiket és gyakran próbára teszik a terápiás kapcsolat teherbírását.

Előadásának következő részében Gonda doktornő bemutatta a személyiségzavar koncepciójának változásait a DSM-5-TR alternatív személyiségzavar modelljén keresztül, amely különbséget tesz a személyiségfunkció károsodása és a patológiás személyiségvonások közt, és mindezt a dimenzionális megközelítés szerint teszi. Ugyanilyen szellemben ismertette a BNO-11 új modelljét is. A személyiségzavarok pszichoterápiájára vonatkozóan dr. Gonda Xénia hangsúlyozta, hogy ez valóban bonyolult, időigényes, nem mindig kellően hatékony, és a legnagyobb kihívást talán a borderline személyiségzavar jelenti. Beszélt ennek okairól, jellemzőiről, és a kognitív viselkedésterápia alkalmazásának korlátozott eredményeiről. Ezzel szemben felvázolta a dialektikus viselkedésterápia elméletét, elemeit, valamint ugyanígy bemutatta a séma fókuszú terápia mechanizmusát is. Ezeken túl ismertette az áttétel fókuszú és a mentalizáció alapú terápia lehetőségeit, majd feltette a záró kérdést, mindez mire jó a gyakorlatban? Válaszában hangsúlyozta, hogy a lényeg a személyiségzavar felismerése és differenciálása, valamint ezek alapján a pszichoterápia alkalmazása.

Pszichiátriai kockázatelemzés és -kezelés: a gondozóban és az általános orvosi gyakorlatban
Dr. Blazsek Péter gondozóvezető főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere

A téma általános felvezetőjében Blazsek doktor a pszichiátriai gondozók főbb feladatairól, a betegútról és a betegellátásról beszélt, majd meghatározta a kockázat fogalmát. Erre építve ismertette a kockázatbecslés és -kezelés szabályait és több kockázatelemzési módszert is bemutatott. Szemléletes csoportosításban ismertette a hallgatósággal a krónikus és az akut kockázat különbségeit, gyakorlati szempontból pedig megkülönböztette a statikus és a dinamikus kockázatokat. A mentális egészséggel kapcsolatban dr. Blazsek Péter az adott személyre irányuló és a környezetre irányuló kockázatokat vette számba, az öngyilkosságtól a fizikai erőszakig.
Az előadó fontos distinkciót vázolt a negatív és a pozitív kockázatkezelés közt, utóbbinál a célkitűzést és az stratégiát is ismertette. Az első kockázatbecsléssel kapcsolatban hangsúlyozta legfontosabb üzenetét: a súlyos kockázatot ne próbáljuk egyedül kezelni (hacsak nincs más lehetőségünk), inkább kérjünk segítséget!

Előadásának későbbi részeiben Blazsek doktor kiemelten beszélt az öngyilkosságra vonatkozó adatokról, a szuicid személyek jellemzőiről és azokról a jelzőkről, amelyeket mindig komolyan kell venni. Az idevágó dinamikus (pl. jelenlegi mentális betegség) és statikus tényezők (pl. kórelőzményben önkárosítás) bemutatása után a védő tényezőkről is ejtett szót (pl. terápiás szövetség, kapcsolati háló), és a hatékony beavatkozásokat is röviden vázolta (pl. depresszió megfelelő kezelése). A pszichiáter ugyanígy járt el az erőszak kockázatával kapcsolatban is, kitekintéssel a pszichiátriai betegségek, a szerhasználat és az erőszak lehetséges kapcsolatára.
Dr. Blazsek végezetül bemutatta azokat a rövid kockázatbecslő skálákat, amelyek az öngyilkosság és az agresszió felmérésére szolgálnak.

Ivóvíz és öngyilkosság
Prof. Dr. Rihmer Zoltán, Széchenyi díjas c. egyetemi tanár, az MTA doktora

Második előadásának nyitó gondolataként Rihmer professzor kifejtette, hogy a táplálkozási tényezők (beleértve az alkoholt is) fontos szerepet játszanak a szuicid magatartásban. A gondolat kibontásaként elhangzott, hogy a magasabb triptofán bevitel alacsonyabb szuicid rátát eredményez, a magasabb folát bevitel pedig visszaszoríthatja a depresszió arányát a populációban. Ugyancsak érdekes összefüggésre derült fény az omega-3 zsírsavval kapcsolatban: minél alacsonyabb a szintje, ez annál erősebb előjelzője lehet az öngyilkosságnak.

Prezentációjának második részében Prof. Dr. Rihmer Zoltán nagy számú és erőteljes evidenciákkal igazolta, hogy az ivóvíz alacsony lítium tartalma összegfüggésbe hozható a magasabb szuicid rátával. Nemzetközi kutatások és magyar eredmények is alátámasztották már ezt a megállapítást, ahogyan azokat az összefüggéseket is, amelyek a lítiumszint és a pajzsmirigy funkció, valamint a bipoláris betegség és a demencia közt állnak fent. Hasonló feldolgozottsággal értesülhetett a hallgatóság az arzén tartalmú ivóvíz és az öngyilkosság kapcsolatáról.

Konklúzióként Rihmer professzor hangsúlyozta, hogy bár az alkohol szignifikáns öngyilkossági rizikófaktor, azonban az absztinensek, akik csak vizet isznak, sem lehetnek teljesen nyugodtak, mert az ivóvíz alacsony lítium- és magas arzén tartalma szintén hajlamosít öngyilkosságra.

A dementiák történelme
Prof. Dr. Gács Gyula, a Pszichiátriai Központ pszichiátere, neurológus

Gács professzor előadásában történelmi áttekintést adott a paralysis progressiva évtizedeiről, olyan ismert betegeket nevesítve, mint Al Capona és Ady Endre. A betegség megismerésének fejezetei közt említette, hogy Alzheimer kimutatta a senilis plakkokat és a „neurofibrilláris kötegeket” demens betegeknél, melyek jelenléte a róla elnevezett dementia formai feltételei. Szót ejtett arról, hogy sokáig az agyi erek és az agyi vérkeringés állt az orvosok figyelmének középpontjában, a XX. század utolsó negyedéig megingathatatlannak látszott az a megítélés, hogy a dementiák döntő többségét az agy ilyen vagy olyan módon bekövetkező elégtelen vérellátása okozza. Az áttörés 1975-ben következett be: Vlagyimir Hachinski boncolásos vizsgálatok után csak 15% olyan beteget talált, akiknek többszörös agyi infarktusai voltak, ám 70% feletti volt azok aránya, melyeknél Alzheimer patológiát talált. Ennek okán felmerült a kérdés, hogy élőben is ugyanaz-e az arány a vascularis és degeneratív dementiák között, ezért is szerkesztette meg a Hachinski Ischemic Score-t.

A betegség történelmének újabb korszakát ismertetvén Gács professzor a modern képalkotó eljárásokra hívta fel a figyelmet, amelyek felvetették a fehérállományi elváltozások lehetőségét, de itt is voltak megválaszolatlan kérdések. Végül a IV. korszak jellemzőjeként a Prof. Dr. Gács hangsúlyozta, hogy ennek alapja a stroke és a dementia közös rizikófaktorainak azonosítása, a két betegség együttes prevenciója és kezelése. A kettő elválaszthatatlan egymástól, ugyanis a neurodegeneráció károsítja a mikrocirkulációt, a mikrocirkuláció zavarai pedig fokozzák a neurodegenerációt. Összefoglalásában a professzor hangsúlyozta, hogy a dementiáknak ugyan egyelőre nincs átütő terápiája, de a szélütéssel közösen van egyre hatékonyabb prevenciója.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés