Zárványoldás (kell) az egészségügyben

Szepesi András főszerkesztő, többszörös kormánybiztos, szakértő és tanácsadó nem kevesebbre vállalkozott, minthogy vendégeivel áttekintse a tulajdonlás és a gazdálkodási forma lehetséges összefüggéseit, előnyeit, lehetőségeit és veszélyeit. Hogy az áttekintés nem lehetett teljes körű, abban valószínűleg ismét a politikának volt szerepe: bár eredetileg Mikola István exminisztert is várták a vitára, az Alkotmánybíróság (AB) keddi, a kórházfejlesztési törvény egyes részeit megsemmisítő döntése úgymond nem engedte meg a Fidesz szakpolitikusának, hogy véleményét ne az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága előtt fejtse ki. Pedig pártjáéval helyenként szöges ellentétben álló véleménye érdekes ellenpontja lehetett volna a mellékállásban a Markhot Ferenc Kórház szakrendelőjét vezető, főállásban a privát dialízis központban dolgozó szakemberének – a főorvos szerint az egri történet a privatizáció állatorvosi lova, arra lehetne jó példa, hogyan nem kéne magánosítani. Más megfogalmazások szerint azonban mindez történhetett volna akár egy pilot-projektben is, amelyben a cél annak kiderítése: milyen hozadéka lehet annak, ha egy cég monopolhelyzetbe kerül egy megyében az egészségügyi ellátások terén.
Szepesi helyzetelemzése szerint 19 évvel „a kapitalizmus kitalálása után” végre meg kellene határozni azokat a szabályokat, amelyeket más szektorokban meghatároztak. Fel kellene számolni a „zárványosodást”, foglalkozni kellene végre a magántőkével, még ha ebben az ágazatban speciális is a helyzet, hiszen a termék, amivel foglalkozni kell, az az ember, s nincs is másolható modell. Szavait erősítve prof. dr. Repa Imre, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója, az egykori Államreform-bizottság tagja, az egészségügyi miniszter tanácsadó testületének tagja azt mondta: szemben más területekkel, az egészségügy nem élt a rendszerváltozás által felkínált lehetőségekkel. Megbukott a folyamat, anélkül, hogy a főcsapás irányát meghatározták volna. Mindenki mást ért egyes fogalmak alatt, (így fordulhat elő, hogy a nemzetközi hírű Papp Lajos szívsebész professzort privatizálással vádolták Pécsett), pedig „jó volna egy szótárral dolgozni és visszamenni a kályhához”.
Az alternatív tb-törvényt készítő Korányi Alapítvány szakembereként megismert Gilly Gyula mindezt úgy fogalmazta meg: a rendszerváltozás után elindult a piaci fundamentalizmus, hogy a privatizáció majd mindent megold, ám az egészségügyben senki sem gondolta végig, mit lehet csinálni. Mindmáig vannak, akik nem tesznek különbséget a szolgáltatások és a finanszírozás privatizálása között: miközben előbbi esetben ahány ország, annyiféle megoldás képzelhető el, „az USA kivételével minden normális országban egységben, állami vagy társadalombiztosítási alapon működik a finanszírozás”. Gilly szerint tudomásul kell vennünk, hogy a szabályozatlan helyzetben a rendszer spontán folyamatokkal kezdett privatizálódni, s ma az OEP kasszájának 50-60 százalékát magáncégek által nyújtott szolgáltatások finanszírozására költi – látható vagy bújtatott módon.
Gilly Gyula szerint a kályha, ami hiányzik a szoba sarkából, az annak kimondása – s ezt szerinte az Alkotmánybíróság kórháztörvénnyel kapcsolatos véleménye is alátámasztja –, hogy „az egészségügyi rendszer nem önmagáért van, hanem az emberek ellátásáért. Eddig senki nem érezte kötelességének, hogy felmérje a lakosság egészségi állapotát és egyben szükségleteit, holott ehhez képest kellene az ellátórendszer nagyságáról beszélni – mondta. Az AB döntése szerinte egyben Székely Tamás „Biztonság és partnerség” programjáról is kimondta, hogy alkotmányellenes, hiszen ugyanazt a döntési metódust feltételezi, mint amit keddi döntésükben kifogásoltak a bírák.
Azért, hogy alig történt valami az elmúlt két évtizedben, Repa Imre a szakmát is felelőssé tette. Ahhoz képest, ami ma van, a 70-es-80-as években valóban rendszer működött az egészségügyben. 1990 óta azonban az orvostársadalom saját önző érdekének megfelelően, a saját arcára szabta a rendszert, s ebben az egyetemek és a szakmai kollégiumok jártak az élen – mondta. Ehhez kapcsolódva Gilly Gyula kifejezetten veszélyesnek nevezte, ha „a regulálandók elfoglalják a regulálók pozícióit”. Néhány kérdésben azonban jelentős különbség mutatkozott a meghívott vendégek álláspontjában. Repa professzor szerint például a jelenlegi 4300 forint egészségügyi hozzájárulásnál többet kellene fizetniük a nagyobb rizikójú személyeknek, Gilly Gyula – nemzetközi vizsgálatok eredményeire alapozva azonban – óvatosabban bánna az egyéni felelősség kérdésével. Míg Repa Imre szerint a közszféra a maga statikus, teljesítményt honorálni nem képes bérrendszerével alkalmatlan a rendszerszerű működésre, Gilly úgy véli, a tőkegazdálkodás (ha úgy teszik, a felelős gazdálkodás) hiányzik az egészségügyből. Ebben a helyzetben szerinte ezért nem feltétlenül a gazdasági társasággá alakulást kell szorgalmazni, hanem megfelelő számviteli szabályozást kialakítani.
Ha ebben nem is, abban mindenképpen egyetértettek a felek: a szakma előbb-utóbb konszenzusra jut abban, hogy végre történjék már valami az ágazatban.

Köbli Anikó