Védelmet várnának az életveszélyesen fenyegetett háziorvosok
Életveszélyesen megfenyegettek egy védőoltásokat ajánló zuglói háziorvost. A Népszava írásából kiderül, hogy az eset sajnos nem egyedi.
Több életveszélyes fenyegetést is kapott Keczéry Attila zuglói háziorvos miután a közösségi portálon tájékoztatta a pácienseit az elérhető Covid-oltásokról. Az orvos a Nemzetvédelmi Szolgálat (NVSZ) tanácsára feljelentést tett a zaklatók ellen. Az esetet követően a zárt orvosi portálokon cikkünk megjelenéséig legalább 15 orvos jelezte, hogy hasonló fenyegetések érik őket, írja a Népszava.
A zaklatás a legtöbb esetben abban merül ki, hogy az orvost érintő negatív véleményekkel árasztják el a közösségimédia-felületeket, és ehhez olykor nyilvánosan megosztják a személyes adatait. Néhány esetben emellett halálos fenyegetéseket is jelentettek.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) kedden levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tegyen azonnali intézkedéseket az orvosok és egészségügyi dolgozók védelmére, különösen a védőoltások beadásával kapcsolatos fenyegetések kezelése érdekében. Biztosítson elérhető, „állami szervezésű jogi védelmet”, hogy feladataikat elláthassák.
Póta György szerint gyakran az iskoláskorúak szülei élnének az oltás alóli mentességgel, miközben ezek már ismétlőoltások, azaz korábban ugyanazt a vakcinát már megkapta egyszer vagy kétszer a gyerek csecsemőkorában. Hozzátette: november közepén a legutóbbi szakmai rendezvényen a HGYE is kérte a Belügyminisztériumtól, hogy a tárca adjon jogi állásfoglalást a bíróságoknak, hogy ne fogadják be az orvosok ellen kezdeményezett ilyen jellegű indítványokat.
Keczéry Attila maga is tud olyan esetről, amikor egy szülő ellenezte a kötelező iskolai védőoltást, miközben a nem kötelezőeket beadatta gyermekének. A zuglói háziorvos felidézte, hogy december elején, az alapellátási munkacsoport megbeszélésén Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) feladatául szabta, hogy az oltással kapcsolatos perekben az orvosok segítéséről és azok ügyvédi védelméről gondoskodjanak. A hivatal jelenlévő képviselője erre azt kérte, hogy kapjanak forrást is feladat mellé.