Vannak orvosok, akik már jelelnek a beteggel

Aki nem került még tartósan siket vagy súlyosan nagyothalló ember közelébe, feltehetően nem adhat hiteles választ arra a kérdésre: érti-e a problémát. Mert lehet, hogy tudja: 2009 óta Magyarországon hivatalos nyelvnek számít a jelnyelv, s hogy az állam évente 120 órában maximálva állja a rászorulók költségeit, ha jelnyelvi tolmácsot vesznek igénybe, csakhogy az egészségügy ebben is kivétel. Egy 2011-es kormányrendelet alapján a tolmács díját az intézménynek kell(ene) megfizetnie, amire a nehéz helyzetben lévő egészségügy nyilvánvalóan képtelen.

Pedig mint azt a Jelelt világ című, a Természet Világában közölt cikkben Lázár Imre, Rosivall László és Bertus Tímea a „Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2009. II. félévétől 2010. I. félévéig” című pályázat 2009. június 1-jétől 2010. május 31-ig tartó futamideje alatt rögzített statisztikai adatok feldolgozása alapján közli: az egészségügyi a negyedik leggyakrabban igénybevett tolmácsolási típus.

Nem véletlenül. Mint Bertus Tímea szabadúszó jelnyelvi tolmács vallja: mindennaposak a siketek problémái az egészségügyben. Csak azok vannak jó helyzetben, akik legalább a háziorvosukkal elboldogulnak, de egy-egy szakorvosi vizsgálat már számukra is gondot jelent. 2003-tól ugyan létezik Magyarországon jelnyelvi tolmácsszolgáltatás, csakhogy ilyenkor több körben kell egyeztetni, és nem könnyű megtalálni a tolmács és az egészségügy számára is megfelelő időpontot. Ha sikerül és a siket esetleg a várakozási díj kifizetéséért is „lobbizik”, könnyen abban a helyzetben találja magát, hogy az egészségügy egyáltalán nem hajlandó kifizetni a szolgáltatást. Így aztán borulhat a statisztika is, s úgy tűnhet, mintha a siketek nem is járnának gyógykezelésre…

Ezért is jelentett nagy áttörést, hogy a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán 2011 szeptemberében olyan speciális jelnyelvi kurzust indítottak, amely a medikusokat igyekszik alapvető ismeretekkel felruházni. A választható tárgyat a Kórélettani Intézet igazgatója, prof. dr.  Rosivall László Széchenyi díjas akadémiai doktor akkreditáltatta „orvosi jelnyelvi kommunikáció” címen, így az a hivatalos orvosképzési tanterv részévé vált, s harmadik éve örvend nagy sikernek a hallgatók körében Budapesten.

A professzor maga is megtapasztalta, milyen az, amikor a buszmegállóban részegnek hisznek valakit, mert artikulálatlan hangokat ad ki magából, miután agyvérzést kapott. De nem egyszer járhatnak így a hallássérültek is, akik több tízezren élnek úgy Magyarországon, hogy csak jelelve tudnak kommunikálni. A kisebbségnek biztosítani kell az egyenjogúságot – vallja Rosivall László, aki mindig fontosnak tartotta, hogy megértesse orvostanhallgatóival, hogy a beteg megfigyelése, megértése nélkül nincs eredményes gyógyítás. A hallgatóknak meg kell tanulniuk – magyarázza –, miként kell megnézniük, megfigyelniük, kapcsolatot teremteniük és megérteniük a hozzájuk fordulókat, a rászorulókat.

– A beteg megfigyelésekor meg kell érezni a másik minden rezdülését, minden mozdulatát, látni kell, hogy milyen a bőre, mennyire száraz, vagy vékony a haja – mondja, azt sem titkolva, sokaknak mindez nem megy. – Amikor az első tantermi előadásom közben gesztikulálva egyszer csak hátrateszem a kezem, és megkérdezem, milyen színű a karórám szíja, csak kevesen tudnak helyesen válaszolni. A jó orvosnak jó megfigyelőnek kell lennie! Ez nehéz – mondja Rosivall László, de fontos, mert a legtöbb emberen látszik, ha beteg, sőt még azt is meg lehet állapítani sokszor értő figyelemmel, hogy mi a baja. A testtartás mutathatja a fájdalom helyét, a bőrredők aszimmetriája az idegek károsodását stb.. – A megfigyelőkészség fejleszthető, kinél könnyebben, kinél nehezebben, derül ki a professzor szavaiból, s ebben a folyamatban szerinte óriási előrelépést hozott a jelnyelv oktatása. Az általa meghonosított speciális kurzust elvégzők jobban és könnyebben kommunikálnak másokkal, sőt jobban odafigyelnek a másikra, könnyebben megértik annak testbeszédét, ki nem mondott gondolatait.  Állítja, hogy ma már gyakran meg tudja mondani a hallgatóról, aki viszi aláíratni az indexét, hogy tanult-e jelnyelvet vagy sem, mert ezek a hallgatók másként néznek rá, „más a tartásuk, áthangolódnak; mások, mint a többiek”.

A képzési anyagot siket emberek, Petke Lajos és Mongyi Péter bevonásával Bertus Tímea készítette.

– Amikor az egyetemre kerültem és Rosivall professzor úr látta, mivel foglalkozom, akkor támadt az a gondolata, hogy legalább azoknak fel kellene ismerniük a siketséget, akik találkoznak ilyen emberekkel – mondja. Olyan speciális tananyagot állítottak hát össze a hallgatóknak, amely párbeszédes formában készíti fel a medikusokat alapvető helyzetekre az orvosnál. A 228 mondatból és 500 szóból, illetve kifejezésből álló tananyag így tartalmaz a fájdalmakra, orvosi javaslatokra, kezelésekre vonatkozó alapvető ismereteket – magyarázza a jelnyelvi tolmács arra is utalva: áttörés volt, hogy mindez bekerülhetett az orvosi egyetemre, és hozzájárulhat a siketek kommunikációs akadályainak ledöntéséhez.

Különösen igaz ez annak fényében, hogy a budapesti képzés oktatói immár a második szemeszterben tanítják az európai nyelvi díjat nyert tananyagot a Pécsi Tudományegyetemen is.

Pécsre a Sebészeti Klinika Transzplantációs részlegén dolgozó PhD-hallgató, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének elnöki tisztét is betöltő dr. Varga Ádám jóvoltából került a képzés, miután a doktor saját maga megélte, milyen elképesztő helyzetek adódhatnak abból, ha műtőasztalnál, vagy éppen csak maszkban próbál kommunikálni hallássérült betegével az egészségügyi személyzet. Az indíttatást Weisz Fanni és Bertus Tímea adta számára, a képzést pedig a Családorvostani Intézet helyettes vezetője, dr. Végh Mária karolta fel.

– Rendkívül nagy érdeklődés kíséri karunkon a kurzust, amely az első meghirdetését követő pár percben megtelt. Akkor mintegy 90-en végeztek, és a hallgatói visszajelzések azóta is rendkívül pozitívak – mondja Végh Mária, aki gyakorló háziorvosként maga is naponta szembesül a hallássérültek gondjaival, miként azzal is, mennyire nehéz ugyanazt érteni az egyes fogalmak alatt, holott ez nélkülözhetetlen például a beteg anamnézisének felvétele során. 

Végh Mária kétezres praxisában ma 8-10 ember hallássérült, de „egyre több ilyen csodás, értékes embert” ismer meg, mert a betegek körében elterjed, ha egy orvosnak „affinitása van”, s legalább alapszinten képes velük kommunikálni – magyarázza az igazgató-helyettes, azt is jelezve: ő maga nem profi, mint a végzett hallgatók, akiknek öröm nézni megnyilvánulásait a vizsgán.

Ehhez persze kellenek az elhivatott oktatók, akik pillanatok alatt képesek lebontani a hallgatókban korábban meglévő falakat.  Rosivall László úgy fogalmaz: hitelesek.

Hitelesek, mint Bertus Tímea, aki gyermekkorában maga is jelelve kommunikált, s ma is ezt tekinti anyanyelvének. Előbb szociális munkás diplomát szerzett, majd elvégezte a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola és a SINOSZ által szervezett Jelnyelvi tolmácsképzőt. Több mint egy évig állandó tolmácsa volt Weisz Fanni siket esélyegyenlőségi aktivistának, Pécs város arcának is, aki jelnyelven kísérte Áder János, köztársasági elnök újévi köszöntőit, s ma a többi közt a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete és a Vodafone „Főállású angyala”. 

Bertus Tímea azt mondja: amerikai tanulmányok bizonyítják, hogy a jelelés jótékony hatással van a gyermekekre; fejleszti vizuális képzeletüket, önkifejezésüket épp úgy, mint problémamegoldó képességüket. Nálunk azonban még nemigen jellemző, hogy akár a gyógypedagógusok beszélnék a jelnyelvet, pedig ennek hiánya egyéb, emberi jogi kérdéseket is felvet: az orvosnál felmerülhet például a megfelelő tájékoztatás elmaradása. Mindezekért Bertus Tímea szívesen részt venne egészségügyi honlapok akadálymentesítésében is, hiszen, mint magyarázza, a siketeknek alig van információjuk az egészségre vonatkozó kérdésekről, mert többségében nincsenek a magyar nyelv birtokában, nem értik az írott szöveget.   

A négy hazai orvosegyetemből kettőn már oktatják a jelnyelvi kommunikációt, de tárgyalások folynak a tárgy bevezetéséről Debrecenben és Szegeden is. Mint arról a MedicalOnline is beszámolt, a 2009-ben született, a magyar jelnyelvről és annak használatáról egyhangúlag elfogadott törvény egyebek mellett kimondja, hogy 2017-től a hallássérült gyereket nevelő, oktató gyógypedagógiai intézmények a szülők kérésére kötelesek az óvodai és iskolai nevelést jelnyelven is biztosítani. Előbb-utóbb lesznek elegen, akik tolmács nélkül is képesek kommunikálni a siket emberekkel az egészségügyben is. Végh Mária azonban azt tartaná igazán csodálatosnak, ha – merjünk nagyot álmodni – egy siket ember is elvégezhetné az orvosi egyetemet.