hirdetés

Újabb lehetetlen helyzet – ezúttal Sopronban

A Kisalföld megszólaltatja azt a gyermekgyógyászt, aki - bár van praxisjoga - nem gyógyíthat, mivel az ÁNTSZ visszavonta az engedélyét, miután a doktor vitába keveredett az önkormányzattal.

- Annak idején több milliót fizettem a praxisjogomért, így ha nem gyógyíthatok tovább a körzetemben, elvesztem ezt az összeget, a megélhetésemet, a munkalehetőséget. Ez az állapot számomra elfogadhatatlan – idézi a lap dr. Bedi Csillát. –  Egy ideig bírjuk még a családi tartalékból, de sürgősen új munka után kell néznem, ami a meglévő praxisjogom miatt Magyarországon lehetetlen.

– Most más kezeli a betegeket. A betegeim adatait kizárólag a hivatalos helyettesemnek adhatom ki. Mivel nincs működési engedélyem, ilyen személy sincs. Álláspontom szerint a betegeim adatait csak akkor adhatnám át, ha eladnám a praxisjogomat, amit nem szeretnék megtenni. Ameddig a praxisjogom megvan, jogszerűen ebben a körzetben más orvos nem gyógyíthat, a feladatot csak velem láttathatja el az önkormányzat. Ha más módon nem sikerül, a bíróságon szeretném az igazamat bebizonyítani, mert két törvény is arra kötelez, hogy csak egymással köthetünk szerződést – idézi tovább a doktornőt a kisalfold.hu.

(forrás: Kisalföld Online)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...