hirdetés

Újabb feladattal bízta meg a kormány a Boston Consulting Groupot?

A magán- és a közellátás összehangolásáról beszélt az ellátórendszer átalakításhoz korábban sorvezetőt készítő cég, írja a Népszava.

Abba, hogy miként gondolkodhatnak a BCG-nél, a közelmúltban bepillantást nyújthatott az IME egészségügyi szaklap minapi konferenciája. Újlaki Ákos, a BCG partnere itt a magán- és a közellátás együttműködéséről beszélt.

Egyértelművé tette, hogy a hazai lakosság egészségállapotának javításában csak a finanszírozás növelésével lehetne szintet lépni. Ugyanakkor megjegyezte: a magyar egészségügy még a jelen finanszírozási körülmények között sem rossz. A szakember szerint viszont

ahhoz, hogy 15 éven belül elérjük Csehország egészségi mutatóit, most másfél-két százalékpontnyi GDP-arányosan többletfinanszírozást kellene beletenni a rendszerbe.

(Egy százaléknyi GDP értéke jelenleg mintegy 800 milliárd forint.) Hozzátette: a többlet jöhet közvetlenül a lakosságtól, a munkáltatóktól vagy e két szereplő befizetéseinek kombinációiból, valamint különféle egészségkárosító termékek jövedéki adóiból is. Újlaki Ákos szerint a köz- és a magánszolgáltatások együttélése a rendszerben csak úgy képzelhető el, ha van egy erős állami rendszer. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen működhessen Magyarországon, a magánpiacot valamelyest korlátozni kell. Úgy vélte, három ponton kellene beavatkoznia az államnak. Így például az orvosok szabad áramlásának, munkavállalásának korlátozására lenne szükség a két rendszer között.

Fotó: Caleb Oquendo, pexels.com
Fotó: Caleb Oquendo, pexels.com

Újlaki Ákos határozottan állította, hogy jelen pillanatban a rendszerben nem látja át senki, hogy a gyógyításban dolgozó alkalmazottak közül ki, hol és milyen feladatokat végez, és onnan merre megy tovább. Ezért – szerinte – megkerülhetetlen olyan szabályok rögzítése, amely egy bizonyos óraszámnál többet nem engedné dolgozni az egészségügyieket. Ennek persze csak akkor van értelme, ha a ledolgozott munkaórák követhetők, ellenőrizhetőek.

Második beavatkozási pontként előfeltételeket szabna a BCG szakembere a magánegészségügyben való feladatvállaláshoz. Így például, ha egy intézményben nem lehet kiállítani az ügyeletet, mert nincs hozzá elég beosztható orvos, akkor azon a munkahelyen dolgozók nem vállalhatnának másutt munkát. Hozzátette: természetesen vannak szakmák – például az altatóorvosé – amelyekben ezt a szabályt nem lehetne mereven használni, mert ha a hiányszakmákban a gyógyítók csak egy munkahelyen dolgozhatnának, akkor bedőlne az ellátás, írja a Népszava.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...