hirdetés
2025. augusztus. 23., szombat - Bence.
hirdetés

Tömegesen adták le a problémás gyerekeket

Naponta átlagosan öt csecsemőt helyeztek el egy kínai babamentő inkubátorban, amelynek működését emiatt felfüggesztette az ott hagyottakról gondoskodó intézmény.

A dél-kínai Kantonban az idei holdújév kezdetére megnyitott inkubátort működtető jóléti központ már nem bírta a terhelést, miután január vége óta 262 beteg kisgyermektől váltak meg a felkínált, névtelenséget biztosító módon szüleik - jelentette az országos média hétfőn.

Az intézmény vezetője, Hszü Csiu azt mondta, hogy a rendelkezésükre álló férőhelyek száma kevésnek bizonyult, a szükséges berendezéseknek híján vannak, személyzetük korlátozott, "teljesítőképességük határához" értek. Mint mondta, energiájukat az új jövevényekkel való foglalkozásra, illetve elhelyezésükre kívánják fordítani.

A gondozásba adott kicsik közül 148 volt fiú és 114 lány, és mindegyikük valamilyen betegségben szenvedett. 110 esetben tapasztaltak náluk bénulást, 32 esetben valamilyen szívbetegséget, és 39-en voltak Down-kórosak. A koruk különböző volt, de a többség még nem töltötte be első évét. A szülők egy része pénzt is hagyott a gyermek mellett, vagy egy rövid levelet.

A városvezetés most arról biztosította a közvéleményt, hogy átmeneti intézkedésről van szó, és rövidesen ismét megnyitják a közterületen elhelyezett építményt.

Az ország tíz tartományában 25 inkubátorállomás működik és 18 helyen továbbiak felállításáról döntöttek. Ez volt az első alkalom, hogy fel kellett függeszteni a szolgáltatást a "túl nagy kereslet" miatt. A kísérleti anonim rendszerrel az eddigi tapasztalatok szerint sok olyan kisgyerek életét tudták megmenteni, aki valamilyen rendellenességgel született.

Az első, 2011-ben Hopej tartomány székhelyén, Sicsiacsuangban megnyílt inkubátorba a mai napig több mint 180 csecsemőt helyeztek. Korábban a városi árvaház bejárata előtt hagytak újszülötteket, 2009-2010-ben csaknem kétszázat, akiknek a fele később meghalt.

A babamentő inkubátorok kihelyezése vitát váltott ki a közvéleményben és szakmai körökben egyaránt: sokan azzal érveltek, hogy bizonyos fokig a csecsemők elhagyására ösztönzik a szülőket. A polgárügyi tárca minisztere, Li Li-kuo azonban úgy vélte, hogy összességében "több a hasznuk, mint amennyi kárt okoznak".

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...