„Többen kórházsorozatok hatására jelentkeznek orvosnak”
Mik a kiégés legjellemzőbb tünetei, hogyan előzhetjük meg ezt az állapotot, és miért félünk szakemberhez fordulni, ha már baj van? – sorolja kérdéseit cikke bevezetőjében az Origo.
A fáradtság, kedvetlenség, távolságtartás és ingerlékenység jellemző a kiégett emberekre, akik emiatt nem lelik örömüket többet a munkában, így hitevesztetté válnak, és teljesítményük is drasztikusan romlik. Fontos különbség ugyanakkor, hogy a depresszióval ellentétben – mellyel gyakran összemossák – a kiégési szindrómában szenvedőknél kevésbé jelentkezik öngyilkossági szándék, és ez az állapot a magánéletet nem feltétlenül befolyásolja, a negatív hatások elsősorban a munkahelyen csapódhatnak le – idzik Győrffy Zsuzsát, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusát.
Amikor 1974-ben Herbert Freudenberger amerikai pszichológus először definiálta a kiégés fogalmát, a kutatók elsősorban a személyiségjegyeket sejtették az állapot kialakulásának hátterében. Ma már ez a nézet megváltozott, a személyiséggel kapcsolatos rizikófaktorok némileg háttérbe szorultak, elsősorban a szakmai szempontok alapján határozzák meg a veszélyeztetett csoportokat. Ebből kiindulva több rizikófaktor létezik. Veszélyeztetettebbek azok a szakmák, amelyek művelői intenzív kapcsolatban vannak más emberekkel. Ilyenek például az orvosok, a szociális munkások vagy a tanárok. Ugyancsak növeli a kiégés kockázatát, ha a dolgozók nem kapnak pozitív visszajelzéseket a munkájukkal kapcsolatban. Ez egyaránt vonatkozhat az anyagi és erkölcsi jellegű elismerés elmaradására. A monoton munkavégzés szintén romboló hatású.
„A pályaválasztásnál sokan nem tudják, mire vállalkoznak, gyakran nincsenek tisztában a realitásokkal, például többen kórházsorozatok hatására jelentkeznek orvosnak. Ez problémát jelenthet" – idézik tovább Győrffy Zsuzsát az origo.hu-n.
