hirdetés

Takács Péter: Nem omlanak össze a kórházak

A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az Igazság órája című online műsor vendége volt csütörtökön, az adásban főleg aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozott.

Az MTI tudósítása szerint főként aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozott, és véleményt fogalmazott meg a politikus, az egészségügyi ellátórendszert érintő kérdések küzül az alábbiakat emelték ki: 

Takács Péter szerint az ellenzék által vezetett városokban és kerületekben az egészségügyben hozott kormányzati intézkedések ellen "tudatos bojkott" folyik. Példaként említette, hogy ahol a helyi szakrendelőkben orvos- vagy ápolóhiány van, ott a fenntartó, vagyis a helyi önkormányzat feladata, hogy embereket találjon a megüresedett helyekre. Komoly eszközeik vannak, mint például a szolgálatilakás-program, de általában nem élnek ezekkel a lehetőségekkel - mondta.

A kórházi adósságokra kitérve úgy fogalmazott, hogy nem omlanak össze a kórházak. Adósság az egészségügyi rendszerben mindenhol termelődik, nálunk a kórházak szintjén jelentkezik, Csehországban pedig a biztosítók szintjén. Ez benne van a rendszerben, a pénzt a kormány folyamatosan beleteszi - közölte.

Hozzátette, olyan év még nem volt, amikor a beszállítók a pénzük nélkül maradtak volna; ahogy megvan a megállapodás a beszállítókkal, a kormány a konszolidációt végrehajtja. A betegellátás sehol sincs veszélyben - szögezte le az államtitkár.

Fotó: Takács Péter hivatalos Facebook-oldala
Fotó: Takács Péter hivatalos Facebook-oldala

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink