„Szerencsejáték zajlik a magyar egészségügyben”

„Mint muslica a viharban”. A megfogalmazás egy idős, nagytekintélyű orvos „hogy van?” kérdésre adott válaszát idézve, ám a magánellátás helyzetére vonatkoztatva hangzott el a Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos nevéhez köthető Markáns vélemények sorozat vitaestjén. Bár a kedd esti beszélgetésen elhangzottak kellő pesszimizmust okozhattak a magán- és a közellátás híveinek egyaránt, mint kiderült: a Nyírő Gyula Kórház egykoron megszüntetett osztályainak épületeit bérlő, öt éve főként a szülészet-nőgyógyászat és plasztikai sebészet terén működő Róbert Károly Magánklinika csak az idén 750 milliós árbevételt termel, és évente legalább 20 százalékkal növeli páciensei számát. Igaz ez annak ellenére, hogy Lantos Gabriellát, az újságírói múlttal rendelkező vezető üzletasszonyt is megdöbbentik a hazai közellátás viszonyai, amelyben, mint mondja, nagyobb a korrupció, mint a politikában, ahonnan jött.

Csoda, hogy élnek?

A hálapénz, amely az új rendelkezések szerint lényegében már engedélyezett, úgy teszi tönkre a magánvállalkozások esélyeit, hogy csoda, hogy élnek – fogalmazott. Bár ők maguk távol tartják magukat e szemlélettől, mindenért fizetnek, számlát adnak, 3-4 havonta hivatalok sora ellenőrzi a tevékenységüket, nehéz azzal versenyezniük, ha a kórházi orvos a közintézmény helyiségeit, közműveit, anyagait és eszközeit használva látja el a magánbeteget. Mások szerint a legnagyobb versenytárs a feketepiac, az egymásra nyitott rendelők és áron alul kínált szolgáltatások, ám mint állítják, nem kevesen vannak a magánszektorban olyanok, akik épp a helyzet átláthatósága, ha úgy tetszik, tisztessége miatt mennek dolgozni a magánegészségügybe.

Egyre többen választják a magánellátást a nem nagy keresetű, középosztályhoz tartozó betegek is: olyanok is megjelennek az intézményekben, akiket eredetileg nem tekintettek célcsoportnak. Áprilisban egy Békés megyei 43 éves villanyszerelő például arról tájékoztatta Lantos Gabriellát, hogy az állami egészségügyben 2013 júniusára kaptak időpontot a felesége epeproblémáinak orvoslására, így ha igaz, hogy a tarifában minden benne van, ő bizony azonnal bejelenti az asszonyt a műtétre...

Késői Batthyány-Strattman epigon

A Budai Egészségközpont árbevétele 3,8-4 milliárd forint évente, amelyből talán 1,1 milliárd jön az egészségbiztosítási pénztártól. Az unióból az alulfinanszírozottság miatt csak privát beteget fogadhatnak, így mint prof. dr. Varga Péter Pál fogalmazott, lényegében késői Batthyány-Strattman epigonként nemzetközi szaktekintélyük és kutatási projektjeik jóvoltából jelentős arányban ők állják a súlyos gerincdeformitást orvosló vagy daganatot eltávolító műtéteket.

A professzor ma is azt vallja, olyan ez, mintha viharos tengeren lenne hajókapitány, akinek arra nincs eszköze, hogy a vihart lecsendesítse, a dolga az tehát, hogy a fuldoklókat kimentse.     

Azzal nincs vitatkoznivalója, ha valaki nem képes megérteni, hogy egy hat év múlva megoperált gerincbeteg már csak rokkant lehet; azaz jobb, ha megműtik most 800 ezerért. A professzor a nemzetközi színvonalat akarja képviselni idehaza, mert mint mondja, „nem arra esküdött föl, hogy azt adja, amit az OEP kifizet”. Saját szakmai vízióját szeretné megvalósítani. Az a sokak által félt jövő, hogy az ellátás szegény és gazdag-ellátásra szakad, már rég bekövetkezett, amikor pénzzel vagy kapcsolattal lehetett elintézni valamit. A magánegészségügy épp ennek letisztulását hozza a kontrollált szolgáltatásokkal.

S hogy ezek lehetnek-e teljes körűek? A közellátás hiányára „rátelepedhetnek-e” a magánszolgáltatók? Egyes megfogalmazások szerint ez kockázatos lenne, hiszen hetente változnak a szabályok. Drága kardiológiai, onkológiai beavatkozások vagy hosszan tartó krónikus betegségek esetén még mindig a közellátás viszi a prímet, ott ugyanis nem kell számlát adni, és persze nincsenek a piacon olyan üzleti biztosítók, amelyek teljes körű, mindenre kiterjedő szolgáltatásokat ajánlanának leendő klienseinek. Pedig így a magánszolgáltatást igénybe vevő beteg lényegében kétszer fizeti meg ellátása árát, hiába hangzottak el ezt feloldó javaslatok az elmúlt húsz évben, szép számban.

A mazsolázástól a szakmai befektetőkig

A helyzet azonban sokat változott a rendszerváltozás óta. Távol vagyunk már attól, amikor rendre csak „kimazsolázást” emlegettek, ha egy-egy helyen kiszervezték a labort, a röngent vagy a képalkotó eljárásokat. Akkoriban inkább „kilobbizhatták a megtérülést”, míg manapság már szakmai befektetők is megjelennek, és a ráfordított tőke is gyakran az egészségügyben generálódik.

De nem csak ez változott némiképp. Mint Csehák Judit ex-miniszter emlékeztetett: amikor anno egy kisgazda képviselő megvádolta a férjét, hogy magánkórházat vett neki, Békesi László megsértődött a közgazdaságilag (is) nonszensz ötleten. Csehák Judit férje reakcióján sértődött meg, mert a kilencvenes évek elején még egyértelműnek tűnt számára, hogy ebben az országban már senki nem akar államit, központosítottat, centralizáltat.

Mindenki úgy gondolta legyen magánszféra, legyen magánorvos és patika, meg tisztességes szabályozás, és ha meglesznek az egészségügyet érintő törvények, nem kell majd hetente macerálni az ágazatot újabb és újabb szabályozással. Azt hittük lesz egy biztosító és lesznek kiegészítő biztosítások, megvoltak az egészségügy teljesítményen alapuló finanszírozásának alapjai, ezt az alaphelyzetet azonban az egymást követő kormányok közösen szétrongálták –- mondta.

Ma már senki nem kérdezi meg Békesi Lászlótól, vesz-e a feleségének magánkórházat, és Csehák Judit nem is sértődik meg ezen. A beteg ma azt sem tudja, hová mehet a panaszával, de nem tudja ezt sokszor az orvos sem, így az egykoron a Központi Honvéd, majd a Szent Imre Kórházat igazgató, ma a Swiss Medical Services orvos-igazgatójaként dolgozó László Imre szerint egyre többen „eladják saját dolgaikat, hogy biztonságot kapjanak a magánellátásban.”

Mert a mai közegnek egyetlen eleme sem stabil. Az OEP nem finanszírozza az egészségügyet, csak elosztja a pénzt, miközben az ellátások valódi költsége köszönő viszonyban sincs azzal az összeggel, amit kap érte a szolgáltató – emlékeztet az egykori „kódkarbantartó” és kórházigazgató. Újfent arra figyelmeztet, hogy szakembereknek kell(ene) döntéseket hozniuk a politikusok helyett. Mert vajon ma alkalmazkodik az egészségügyi rendszer a megbetegedési-halálozási adatokhoz? Biztos, hogy Fehérgyarmatot és a debreceni egyetemet ugyanúgy kell besorolni? Nem keverjük össze a progresszivitási szintet a sürgősségi ellátással?

Mint László Imre vallja, nem a kórházigazgatókat kell hibáztatni, ha nem veszik el a hálapénzt az utcaseprőnél rosszabbul fizetettektől. A politika az, amely meghatározza, mennyi pénzt kap egy ellátó intézmény, aztán ha nem tud jól gazdálkodni belőle, akkor elküldi a kórházigazgatót…

Poller Imre onkológus, egészségügyi szakértő szerint – aki a minap az És-ben írt cikket az ellátórendszer új torzulásairól – jelenleg szerencsejáték zajlik a magyar egészségügyben. A magánellátás nem tudja ellátni a teljes piacot, az újonnan átrendezett közellátás pedig nem sikerült túl jól; a rendszer egyes elemei „önfelfalók”. "Fel kellene hát mérni az emberek szükségleteit, szakosodni rájuk és hadd szóljon…"

Legkevésbé az állami kórházat választanák

Ha szívinfarktussal vagy rákkal kellene megküzdeni, az emberek leginkább ismerős magyar orvosokban vagy külföldi kórházi kezelésben bíznának meg, míg a legkevésbé a területileg illetékes állami kórháztól remélnék a gyógyulást. A többi közt ezt állapította meg a CIG Pannónia Életbiztosító megbízásából készült reprezentatív kutatás, amelyet 2012. július 7. és 12. között készített a Xallis Consulting 500 személy kérdőíves megkérdezésével a 18 évnél idősebb magyar lakosság körében.

Az adatok alapján ismerős magyar orvost az emberek 32 százaléka választana, külföldi, illetve hazai magán egészségügyi szolgáltatókhoz 20-20 százalék fordulna. A területileg illetékes állami kórházat mindössze 13 százalékuk választaná. A bizalom kérdésében a kutatás szerint ugyanakkor életkorbeli eltérések is megfigyelhetők. Minél fiatalabb valaki, annál inkább a külföldi kezelésben bízik; a 18-29 éves korosztálynak például 32 százaléka, miközben ismerős orvoshoz 24 százalékuk fordulna. Az 50-59 éves korosztályban az ismerős orvost és a magyar magánszolgáltatót ugyanannyian, 26-26 százaléknyian említették első helyen.