hirdetés
2024. december. 04., szerda - Borbála, Barbara.

Egészségpolitika

Sokkoló kampány: célok és eszközök

Vihart kavart a Magyar Rákellenes Liga adománygyűjtő plakátja, amelynek képi világa ellen tiltakozik a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium, valamint a Magyar Gyermekorvos Társaság is.
De nem csak ők. Az adó 1 százalékának felajánlására buzdító plakátot visszaküldte az egyik nagyáruház, a televíziós csatornákon a jövőben pedig csak este 20 óra után lesz látható.

Ez utóbbiról prof. dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke intézkedett. Bár az idei kampány tervei még tavaly őszi megválasztása előtt születtek, Simon professzor kérdésünkre nem hárítja el a felelősséget, mint mondja, a kampánykezdet végső engedélye az ő nevéhez fűződik.

Az inkriminált képen egy nyitott gyermekkoporsót – amelyben egy szép szőke kislány fekszik – áll körbe a gyászoló család. A plakát – ismeri el a liga elnöke – valóban sokkoló, üzenetük lényege – nem mindegy, hogy mikor, s hogyan halunk meg – a rajta szereplő szövegből derül ki. A tiltakozó orvosok azon állítását, miszerint a liga „pénzszerzési vágyának” kielégítése érdekében manipulálnák a fenti illusztrációval a társadalmat, visszautasítja. – A szervezetünk által gyűjtött minden egyes fillér a betegellátás érdekeit szolgálja! Szegeden és Pécsen ebből a pénzből támogattuk a gyermekonkológiai központok létrejöttét, Budapesten pedig ugyanezek a fillérek segítettek az őssejt-program beindításakor – mondja.
 


A kép valóban drasztikus hatást vált ki, akárcsak hat évvel ezelőtt az a plakát, amely egy női mellben lévő gyújtóbombát ábrázolt. Az viszont tény, hogy akkor ajánlották fel legtöbben adójuk 1 százalékát a ligának – teszi hozzá a professzor, aki alapszakmáját tekintve egyébként maga is gyermekorvos. A drámai hatás eredményességét bizonyítja szerinte az is, hogy az egyik, rákbeteg kicsiknek pénzadományokat gyűjtő alapítvány egy elesett, beteg kisfiú igencsak szánalomkeltő képével jut évről évre a legmagasabb, több száz millió forintos, összeghez. – Más kérdés az én magánemberi ízlésem, s megint más, hogy hol „tart” jelenleg a társadalom ingerküszöbe.

Kérdésünkre, visszavonják-e a plakátot, a rákellenes liga elnöke nemmel felelt.


 
Tiltakozás

A Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium, valamint a Magyar Gyermekorvos Társaság elítéli azt a plakátkampányt, amelyet a Magyar Rákellenes Liga jelenleg végez. A betegszervezet a koporsóban fekvő, halott kisgyermek sokkoló képével manipulálja a társadalmat, ezzel segít pénzszerzési vágyának kielégítésében. A plakát látványa alkalmas arra, hogy az egészséges és a jelenleg kezelés alatt álló beteg gyermekeket, valamint hozzátartozóik tömegeit is sokkolja. Nem kérünk az ilyen adománygyűjtésből, és mi, gyermekorvosok, elhatároljuk magunkat ettől az ízléstelen módszertől – áll a két szervezet által kiadott közleményben.



Horváth Judit, medicalonline

cimkék

Könyveink