hirdetés

Semmelweis Terv – A szakma képviselői várják a konkrét intézkedéseket

A Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége (MKRSZ) pénteki, budapesti rendezvényén az egészségügyi szakma több képviselője - köztük Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) alelnöke, Poller Imre, az MKRSZ elnökségi tagja és Szabadfalvi András - azt elemezte, milyen lesz az ellátás a Semmelweis Terv intézkedései alapján.

Többen az egészségügyi ellátás átszervezéséről szóló terv egyik fő problémájaként azt emelték ki, hogy úgy tűnik, mind az új fővárosi, mind az országos intézményi struktúrában az ellátók szempontjai dominálnak és nem az állampolgárok szükségletei. Emellett kulcskérdésként fogalmazták meg, hogy a fővárosi és országos szinten létrejövő "gigaintézmények" működőképesek lesznek-e, továbbá lesz-e az átalakításokhoz elegendő forrás.

Poller Imre, az MKRSZ elnökségi tagja előadásában azt mondta, hogy örültek a Semmelweis Tervnek, mert az egy olyan stratégiai szemléletű program, amelyet már régóta nem láttak az egészségügyben. Hozzátette: a terv kritikus pontja az, hogy feladja a megyei szintű ellátást. A térségi ellátás átszervezésének térképe sem ismert még, de egy lehetséges verzió alapján a szakember azt fogalmazta meg: komoly probléma, hogy a térségek központjaiból kiindulva 80 kilométeres sugarú körben számos terület - például Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye bizonyos részei – lefedetlenek maradnak. A lakosságszám alapján történő meghatározás hibája, hogy az az alacsonyabb népsűrűségű területeken jóval nagyobb térséget ölel fel – közölte Poller Imre.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) alelnöke azt mondta: a Semmelweis Terv gyógyszerpolitikáról szóló részét jó iránynak tartja, de ennek megvalósítására, valamint a gyógyszertárakra nézve is veszélyes lehet a Széll Kálmán Terv. Pozitívumként kiemelte, hogy a Semmelweis Tervet a gyógyszer- és betegbiztonság, az ellátásbiztonság, a szolgáltatásminőség és a hatékonyság figyelembevételével alakították ki. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a gyógyszertárak körében nagy fokú az eladósodás és a körbetartozás. "Erre jön a Széll Kálmán Terv brutális forráskivonása", ez a patikáknál elérheti a 15 milliárd forintot is, ezért mindenképpen szükség van kompenzációra - tette hozzá Hankó Zoltán.

Szabadfalvi András, aki az MKRSZ lakosság közeli ellátásról szóló programját írta, azt mondta: örömmel fogadta, hogy az egészségügyi vezetés az egészségügyi ellátásban nagyobb szerepet szán a háziorvosoknak. Mint fogalmazott, "nem a háztetőnél kell elkezdeni építkezni, hanem az alapoknál”. Szabadfalvi András szerint jelenleg túl sok ember utalnak be indokolatlanul kórházba; véleménye szerint a fekvőbeteg-ellátáson is úgy lehet javítani, ha a lakosság közeli ellátást, azon belül a háziorvosi ellátást folyamatosan fejlesztik.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...