hirdetés

Röntgenfilmbiznisz: az államtitkárság csak a közvagyont védi

A  röntgenfelvételekben található ezüst visszanyerésével milliárdos haszonra is szert tehet az a cég, amelyiknek az egészségügyi kormányzat monopóliumot biztosítana az állami kórházakban és rendelőkben leselejtezett filmek felvásárlására – közölte keddi számában a Világgazdaság. A lap szerint a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) arról értesítette az intézményvezetőket, hogy kizárólag egy meg nem nevezett vállalkozásnak adhatják át a felvételeket. A nyereség 50 százalékát visszaforgatnák a röntgentechnológia fejlesztésébe.

Az egészségügyért felelős államtitkárság a cikkre reagáló közleményében egyebek között kifejtette: elkötelezett a közvagyon védelme iránt. "Éppen ezért a 10 évnél korábban készült röntgenfelvételek újrahasznosításával  – a sajtóban megjelentekkel ellentétben – nem az előnytelen haszonszerzés támogatása, hanem az egészségügyben keletkező és megőrzött nemzeti vagyon megőrzése és annak visszaforgatása a cél. 

Harminc évvel ezelőtt több mint tízmillió röntgenfelvétel készült Magyarországon. Az egészségügyi technológia fejlesztésével ez a szám némileg csökkent, de még napjainkban is több milliónyi hagyományos röntgenfelvétel készül. A százmilliós nagyságrendű röntgenfelvétel tíz évnél hosszabb ideig tartó megőrzése szakmai szempontból nem indokolt, ráadásul azok tárolása is aránytalanul magas költségeket jelent a szolgáltatók számára. Ezért született meg az a jogszabály, amely előírja, hogy 2012. január elseje után a képalkotó diagnosztikai eljárással készült felvételt csak a keletkezésétől számított tíz évig kell megőrizni.

Az államtitkárság tudomására jutott, hogy különböző vállalkozások több egészségügyi szolgáltatót is megkerestek azzal, akár ingyen elszállítás fejében is átveszik leselejtezett röntgenfilmjeiket. Az államtitkárság a GYEMSZI-n keresztül arra utasította a fenntartásában lévő intézményeket, hogy a selejtezésre ítélt röntgenfelvételeket kizárólag az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnek (EKI) adják át. A további hasznosításról egyelőre nem született döntés – közölték. 

MedicalOnline
a szerző cikkei

(forrás: NEFMI - Egészségügyért Felelős Államtitkárság)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...