hirdetés

Program a korai felismerésért és beavatkozásért

A kora gyermekkori intervenció fejlesztése érdekében 5,7 milliárd forintos költségvetésű program indul – közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Szegeden, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának (MGYT) nagygyűlésén.

A koraszülések aránya jelenleg 8-9 százalék, a 2011-es adatok szerint mégis csupán nyolcezer hat éven aluli kisgyermek részesült korai fejlesztésben – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az MGYT ma kezdődő, háromnapos ülésének megnyitóján. Az MTI tudósítása szerint az államtitkár hozzátette, bár nem lehet tökéletes párhuzamot vonni a két csoport között, a statisztikák szerint a sajátos nevelési igényű gyermekek aránya az első osztályba lépéskor évről évre növekszik, jelenleg 5 százalék. Az érintettek annak ellenére nem kapják meg a hatékony ellátást, hogy a kora gyermekkori intervencióban részesülők 15 százaléka hároméves korára, 30 százaléka pedig ötéves korára „problémamentessé” válik.

5,7 milliárd forintos program indul annak érdekében, hogy minél több érintett gyermek hozzájusson a megfelelő ellátáshoz. A korai felismerés érdekében egységes mérési értékelési rendszert dolgoznak ki, a szolgáltatások hozzáférésének javításával pedig csökkentik a regionális különbségeket. A képzési programok, fejlesztések mellett azonban szemléletváltozásra is szükség van azért, hogy a családok felismerjék, foglalkozni kell ezzel a problémával, és ne érezzék megbélyegzettnek gyermeküket.

A konferencián tartott előadásában Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár kifejtette, a következő években is folytatódnak a gyermekegészségügyet érintő fejlesztések. 2,5 milliárd forintos program indul a meddőség megelőzéséért, 10 milliárd forint áll rendelkezésre a gyermekek sürgősségi és baleseti ellátásának fejlesztésére, 6 milliárd forintot fordítanak a gyermek- és ifjúságpszichiátria, az addiktológia és a mentálhigiénés ellátórendszer feltételeinek javítására. Elsősorban rendelőhelyiségek rekonstrukciója, gép- és műszerbeszerzés, az informatikai rendszerek korszerűsítése valósulhat meg  az egészségügyi alapellátás infrastruktúrafejlesztésére szánt 22,272 milliárd forintos pályázati keretből.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...