2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Orbán Viktor: Az újraindítás következő lépcsője a 3,5 millió beoltott

Az újraindítás következő lépcsőfokaként ha a beoltottak száma eléri 3,5 milliót, kinyithatnak a teraszok, jelentette be Orbán Viktor a Facebookon.

A miniszterelnök a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban közölte azt is: a felső tagozatos általános iskolásoknak május 10-ig marad az online oktatás.

A kormányfő kifejtette: véget ért a kormányülés, és örömmel látják, hogy elérték a hárommillió beoltottat. Ezért a kormány nevében köszönetet mondott mindenkinek, "akinek a munkáját dicséri ez a szép eredmény", így orvosoknak, ápolóknak, háziorvosoknak, kórházi dolgozóknak, a vakcinát beszerző külkereskedőknek, az oltóanyagot tároló raktárosoknak, a teherautókra és buszokra felpakoló rakodómunkásoknak, valamint a sofőröknek, akik eljuttatták a vakcinát a beadási pontokra. Hangsúlyozta: "jól haladunk, gyorsan haladunk az oltással, talán Európában mi haladunk a legjobban és leggyorsabban".

A kormány az újraindítás következő lépcsőfokát 3,5 millió beoltott emberben határozta meg, ha ezt elérik - remélhetőleg a következő hét közepén, szerdán-csütörtökön, akkor kinyithatnak a teraszok: "ismét visszakapjuk a régi életünk egy darabját". Orbán Viktor kiemelte: hogy a vendáglátósoknak is könnyebb legyen, az őket terhelő teraszdíjat eltörlik.

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala
Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

A kormány döntött az iskolák újraindításáról is; csak fokozatosan és óvatosan haladhatnak, ezért türelmet és megértést kért a szülőktől. Úgy döntöttek, hogy április 19-én, hétfőn kinyitják az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatos osztályait. Hozzátette: a felső tagozatban marad az otthoni, digitális alapú oktatás, a diákoknak az iskola a középiskolásokkal egyidőben, május 10-én nyílik meg.

A miniszterelnök elmondta: a kormány azt is megállapította, hogy mind a nemzetközi térben, mind itthon felerősödtek a vakcinák elleni politikai támadások. Ezeknek az a célja, hogy zavart keltsenek és elbizonytalanítsák az embereket. A kormányfő mindenkit arra kért, hogy ne hallgasson az oltásellenes hangokra, mert az oltás életet menthet. Azt kérte az emberektől, hogy a felkínált vakcinát fogadják el, és oltassák be magukat.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés