Ónodi: Élvezetes volt az elmúlt két és fél év
Harminc hónapos egészségügyi államtitkári tevékenységéről beszélgetett Ónodi-Szűcs Zoltánnal a Kórház. Az interjút a Weborvos közli.
Államtitkár úr, az elmúlt harminc hónapban, mióta egészségügyért felelős államtitkárként dolgozik, hányszor bánta meg, hogy Önt választották, illetve, hogy nem mondott nemet?
Kifejezetten élvezetes volt az elmúlt két és fél év. Természetesen több nehéz időszak is volt. De úgy tudtam megmaradni a székemben, hogy a semmittevés politikája helyett a határokat feszegetve haladtunk előre.
Mi a legnagyobb tanulsága ennek az időszaknak?
Az eddig páratlan forrásbővítés mellett megvalósuló érdemi innováció, a szervezet- és folyamatfejlesztés valóban láthatóan működő módszer az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelésére.
Mely sikerekre a legbüszkébb?
Sok konkrét sikerre vagyok büszke, de talán arra a leginkább, hogy minden lépésünk egyetlen, központi célt szolgált: a betegek számára könnyebb, hatékonyabb, emberibb egészségügy kialakítását. Az elmúlt harminc hónap egyértelműen legfontosabb eredménye, hogy eddig nem látott mértékben sikerült forrást bevonnunk. Erre az a legjellemzőbb példa, hogy a 2011 óta változatlan HBCS-értéket és járóbetegpont-értéket sikerült 32 százalékkal növelnünk: a jelenleg érvényes 198.000 Ft, illetve 1,98 Ft/pont a kórházak és szakrendelők döntő többségében elegendő az egyensúlyközeli gazdálkodáshoz. (...)
Reaktivitás vagy proaktivitás jellemezte államtitkári idejét?
Proaktív reaktivitás. Egy ilyen pozíciót, amelyet mind a helyi, mind a regionális, mind az országos politika folyamatosan bombáz igényeivel, ötleteivel, elvárásaival, nehéz kizárólag a tervek mentén, proaktívan megvalósítani. A feladat nem sokban különbözik egyébként attól, amit két évtizeddel ezelőtt a kosárlabda NB I-ben meccsről meccsre megéltem, csak a komplexitása eltérő. Ráadásul folyamatosan tanul belőle az ember. Államtitkárként nagyon sokat lehet tanulni az egészségügyről, én pedig nagyon sokat tanultam önmagamról is. Ha pedig élvezi az ember, és rám ez a jellemző, akkor a feladatot nehéz megunni.
Mit tanult? Két év fél után másképp látja a magyar egészségügyet?
Talán az a legfontosabb tapasztalat, hogy nem a legjobb mozdonyvezetőből lesz a legjobb MÁV vezérigazgató. Volt némi helyismeretem, ám ebbe a székbe nem kórházigazgatóként, hanem egészségügyi menedzserként ültem be. Bár orvosi diplomám van, sose voltam aktív orvos, sose fogadtam el hálapénzt. Az én szemüvegem kicsit más képet mutat, mint sok kollégámé, és nagyon sok beszélgetésre van szükség ahhoz, hogy össze tudjuk hangolni a kettőt. Tanulság az is, hogy túlságosan óvatos voltam. Az elején úgy gondoltam, bár nagyon értékes az a munka, amit debreceni kollégáimmal korábban elvégeztünk, például a járóbeteg-szakellátás folyamatainak átszervezése, vagy az orvos-szakmai kontrolling bevezetése terén, nem ragaszkodtam hozzájuk. Pedig a jó példákat hamarabb kellett volna tűzzel-vassal elterjeszteni. Ezek tehát, és persze még sok egyéb teendő, a következő ciklusra marad. A célok, amiket senki nem vitat, arra várnak, hogy elérjük őket.
