Sinkó: koncepció nélkül költötték el a többletforrásokat
Többet költöttek, de nem eleget – derül ki az egészségbiztosító költségvetésének nyolc éves adatsorából, amelyeket Sinkó Estzterrel a Népszava elemzett.
Ha a Fidesz-kormány ekkora többletet fordított a gyógyításra, miért elégedetlen a lakosság túlnyomó része mégis az ellátással? És miért nem látszik meg mindez az egészségi mutatókban?
Hiába lépett, és öntött hirtelen 2016-tól sok pénzt a kormány az egészségügybe, mert az a „beteg” megmentéséhez túl későn, és koncepció nélkül érkezett. Egy demoralizálódott ellátórendszerben a pénz nem tud megfelelően hasznosulni, ráadásul a szolgáltatói struktúra a működéssel egyetemben korszerűtlen, így nem csoda, ha a változásokat nem lehet érzékelni. A politikusoknak el kell fogadniuk, hogy az egészségügyre folyamatosan sokat kell költeni, sőt egyre többet. Az orvostechnológia fejlődése, az idősödő lakosság mind-mind növeli a költségeket. Ma a GDP legalább két százalékával, azaz mintegy 740 milliárd forinttal többet kellene költeni, persze kontrollált koncepció mentén, hogy abból a beteg is megérezzen némi pozitív elmozdulást.
Közvetlenül ennyit maguk a betegek is kifizetnek, hogy legalább személy szerint érezzenek valami javulást.
A két évvel ezelőtt meglóduló béremelések már nem képesek megakadályozni az orvosok és a szakdolgozók elvándorlását, akik már nem is annyira külföldre, mint a hazai magánszektorba mennek át. Így a betegek többségének marad a hosszas várakozás, súlyosabb esetekben már csak annak van esélye kellő időben diagnózishoz jutni, akinek van elég pénze arra, hogy magánszolgáltatóhoz forduljon. Nem is csak az a gond, hogy GDP arányosan keveset költünk az egészségügyre, hanem hogy azon belül a zsebből fizetett magánkiadások aránya nagyon magas. Az egészségügyre költött minden száz forintból harminchárom közvetlenül magánforrásból érkezik.
A Fidesz-kormányzás egyik pénzügyi nyertesei a háziorvosok, náluk mi javult az összeg hatására?
Sajnos nem lehet azt mondani, hogy több terhet vesznek le a szakrendelések, vagy a kórházak válláról. Ám ez alapvetően nem (csak) a háziorvosok hibája, ma még meglehetősen kevés eszközük van ahhoz, hogy igazán jól végezhessék a dolgukat. A következő ciklusban muszáj lesz gyorsabban cselekedni, főleg, ha tudott, hogy milyen irányba érdemes elindulni. Sikeres alapellátási modellkísérlet zajlott például praxisközösségek létrejöttével Észak-Magyarországon, illetve Észak-Alföldön, svájci forrásból. Amennyiben valóban cél, hogy a háziorvosok kapuőrként állják a sarat, több kompetenciát kell kapniuk a betegek ellátásában, így a gyógyszerek felírásában is. Emellett költeni kell arra, hogy újabb szakembereket vonhassanak be a munkájukba, akik például segítenek a páciensek kockázatok szerinti szűrésében, vagy akár a krónikus betegek gondozásában. Az egészségügybe érkező többletpénz egyebek mellett azért sem látható, mert az ellátórendszer szétaprózva, nem egymásra épülő folyamatok sokaságaként működik. Fontos lenne, hogy az intézmények és az orvosok mellett legyenek olyan szereplők, akiknek az a dolguk, hogy kövessék a beteg útját, odafigyeljenek arra, ha egy-egy esetben az ellátás valamelyik lépcsője kimarad, vagy valamelyikből több keletkezik a szükségesnél. Az időbeni ellátás sok tekintetben költségcsökkentő és egyben életmentő elem, ezért sürgető a feltételek megteremtése ehhez.
