Nőtt az egészség-egyenlőtlenség

Húsz éve kutatják Magyarországon az egyes régiókban lakók egészségi állapotában mutatkozó, nem csekély különbségeket. Orosz Éva figyelt fel arra, hogy a felnőttek és a csecsemők halálozási adataiban régiók szerint igen jelentős a szórás, és ezt az egyéni tényezők mellett az egészségügyi rendszerben szintén meglévő térségi különbségeknek tudta be. Az észak-keleti válságrégiók voltak a legrosszabb, a gazdaságilag sikeres nyugat-dunántúli megyék pedig a legkedvezőbb helyzetben, és ez két évtized óta sem sokat változott. Időközben azonban kiderült az is, hogy a települések mérete sem mellékes.
Országos javulás, helyi romlás
Az utóbbi években nőtt ugyan a születéskor várható élettartam, ám ez a tendencia elkerülte az 500 lakosnál kisebb falvakban élőket, az ő életkilátásaik továbbra is romlanak. (Vidéken annál nagyobb a szegénységi kockázat, minél kisebb lakosságszámú helységben él valaki. Budapesten viszont a sűrűn lakott kerületekben élnek rövidebb ideig az emberek, és a ritkábban lakott – vagyis zöldövezeti, gazdagabb – negyedekben jobbak a hosszú életre való esélyek.) Az országos tendencia nem érvényesült a hátrányos területeken élő férfiak esetében sem, vagyis az úgynevezett egészség-egyenlőtlenség tovább nőtt hazánkban.
A korábbi kutatásokból is pontosan látható volt, hogy az alacsony iskolai végzettség komolyan veszélyezteti az egészséget. Hiába javul országosan a kép, ha körükben a láncdohányosok, a nagyivók és persze a szegények aránya olyan méreteket ölt, hogy itt évtizedek óta romlanak a halandósági mutatók. Megnöveli a korai halálozás kockázatát az is, ha valaki cigánynak születik. A legmagasabb halandóságú térségekben ötször nagyobb a romák aránya.
Mindez már eddig is tudható volt, s az orvosok számára nyilván az sem meglepő, hogy az életkoron és az iskolai végzettségen kívül a legfontosabb „egészségmutató” a jó anyagi pozíció.
Az Egészségmonitor Kft. azonban Egészség-egyenlőtlenségek Magyarországon című felmérésében arra vállalkozott, hogy kistérségi szintre lebontva tárja fel a kockázati tényezőket. Kutatásukban az az újszerű, hogy statisztikai módszerekkel „megtisztítják” a mutatókat. Hiszen néhány kistérségben pusztán azért olyan magas a halálozás, mert itt nagyon sok idős ember él. Ha azonban ettől a szemponttól eltekintünk, könnyen lehet, hogy az ott lakóknak nagyobb az esélyük az egészséges életre, mint az eddig szerencsésnek tartott fővárosban.
A látszat csal
Mielőtt azonban a Vitrai József által vezetett kutatás szétdúlná eddigi elképzeléseinket a kényelmes nagyvárosi életnek köszönhető hosszú öregkorról, tisztázzuk, mit is értünk egészség-egyenlőtlenségen.
Nem pusztán egyedi tényezőkben kell keresni annak okait, hogy valaki egészséges-e vagy beteg. Meghatározó, sőt esetenként még fontosabb is lehet, milyen társadalmi, földrajzi csoporthoz tartozik az illető. Mindez jól érzékelhető azon a példán, hogy Európa 50 országa közül Oroszországban tapasztalható a legnagyobb különbség a férfiak és a nők várható élettartamában. Az orosz nők 13 évvel élnek tovább, mint a férfiak, az erősebb nem szempontjából legkedvezőbb helyen, Izlandon viszont csak négy esztendővel. Vagyis férfinak születni kockázatos dolog, de nem mindegy, milyen mértékben. Nem tudhatjuk, vajon Izlandon a négy évből mennyi a biológiailag törvényszerű különbség, ám az izlandi adat ismeretében biztosra vehető, hogy ha az oroszországi 13 esztendőből levonjuk az izlandi négyet, az eltérés nem genetikai, hanem társadalmi okokra vezethető vissza. Ez a kilenc év tehát az egészség-egyenlőtlenségből fakad. (Nálunk kilenc évvel élnek tovább a nők, azaz öt férfiéletévnyi veszteség az, amely nem a genetika számlájára írható.)
Az Egészségbiztosítási Felügyelet által megrendelt felmérés hivatkozik arra, hogy Magyarországon a 35 éves fővárosi, illetve vidéki férfiak egészségben eltöltött várható éveinek száma között négy esztendő a különbség. Vagyis ennyi a főváros–vidék közötti egészség-egyenlőtlenség, amelynek okaira megpróbáltak fényt deríteni. (Végül az új kutatási módszerrel meglepő eredményre jutottak: kiderült, hogy a látszat csalt, a vidékiek sok tekintetben jobb helyzetben vannak, mint a fővárosiak. Lásd keretes írásunkat.) A vizsgálat során nemcsak azt tárták fel, mekkorák az egyenlőtlenségek a különböző térségek között, hanem arra is igyekeztek választ kapni, hogy ezek milyen okokra vezethetők vissza, vagyis mennyiben veszélyeztetik az egészséget az egyéni és környezeti, társadalmi hatások. Ennek érdekében a legváltozatosabb szempontokból vizsgálták az adott kistérség lakóit. Ezek között voltak egészségügyi jellegűek, például az egy háziorvosra jutó lakosok száma, de ettől függetlenek is, mint a cigányok aránya, a helyi civilszervezetek vagy a magukat vallásosnak vallók száma. (Első ránézésre meghökkentő, de a kutatások szerint ez is kihat – mi több, nem is kis mértékben – arra, meddig élünk.) Majd többféle modellszámítást végeztek: statisztikai módszerekkel kiegyenlítették a férfiak és a nők számát, az idősek és a fiatalok, a felsőfokú végzettségűek arányát – így tisztábban látták egy másik tényező szerepét, s ezzel számos ponton minden korábbi vizsgálattól eltérő eredményre jutottak.
A területi különbségek óriásiak, a legmagasabb és a legalacsonyabb halandóságú kistérség között 215 százalék. Ebből korábban arra következtettek, hogy elsősorban területi okok magyarázzák az eltéréseket. Valójában három fontos ok áll a háttérben.
A legmeghatározóbb, hogy az öregek és a fiatalok között nyolcvanszoros a halálozási arány, tehát minél korosabb egy térség lakossága, annál magasabb a helyi mortalitás. A második legfontosabb mutatónak a munkaviszonyt találta a kutatás: tizenkétszer magasabb a halálozás az állással nem rendelkezők között, mint az aktív népesség körében. A harmadik jelentős kockázati tényező az iskolázottság. Hétszer nagyobb a halálozási veszélye a pusztán általános iskolát végzetteknek, mint az érettségizetteknek. Ha minden más tényezőt kiiktatunk, és csak az iskolázottságra koncentrálunk, akkor döbbenetes különbséget találunk a keringési halálozásban az alapfokú és a középfokú oktatásban részt vettek között: 1051 százalékot. Érdekes, hogy a kutatás szerint nem a felsőfokú végzettségűeknek a legjobbak az életkilátásaik: a legkedvezőbb adatokat a keringési és a daganatos halálozásnál is a középfokú végzettségűeknél találjuk. Az orvosoknak tehát nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az alacsonyan iskolázottakra, mivel ez éppúgy betegségi kockázatnak minősül, mint a dohányzás. Nem véletlen, hogy a világ számos országában a népegészségügyi programokban kiemelkedő szerepet szánnak az oktatásnak.
Állástalanság – út a halálhoz?
Minderre érdemes odafigyelni. Európában az uniós gazdasági szakemberek elképedtek, amikor kiszámolták, hogy az egészség-egyenlőtlenség euró-tízmilliárdokban mérhető veszteségeket okoz a tagállamoknak. (Észak-Amerikában immár nem pusztán a szakemberek próbálnak okulni ezekből az adatokból, de az egészség-egyenlőtlenség kutatása mára a széles tömegek érdeklődését is felkeltette. Az Egyesült Államokban televíziós ismeretterjesztő műsorok tucatjai foglalkoznak a témával, például a nagy sikerű Mesterséges kórokozók… az egyenlőtlenség betegít meg minket? című dokumentumfilm-sorozat.)
A kutatók igyekeznek minél több metszetből rápillantani a problémára. Amikor például a halálozást nem összességében, hanem a két fő halálokra is megvizsgálták, kiderült, hogy a keringési halálozás tekintetében fokozott a nem dolgozók veszélyeztetettsége, a daganatos halálozásnál viszont inkább környezeti okokat kell keresni a háttérben.
Kistérségekre lebontva a felmérés meglepő eredményt hozott.
A legrosszabb helyzetben nem egy északi vagy keleti térség, hanem Zalaszentgrót és környéke volt, ahol a „halálveszély” másfélszer nagyobb az országos átlagnál. Legszerencsésebbnek viszont a veszprémi kistérség bizonyult, ahol 30 százalékkal kisebb a halálozási mutató.
A keringési halálozás tekintetében Őriszentpénteren 244 százalékkal magasabb a kockázat, mint Veszprém környékén. Ha korra és nemre kiegyenlítjük a számokat, akkor Sátoraljaújhely kerül a legrosszabb, Dunaújváros pedig a legjobb helyzetbe. A két szélső érték közötti halandósági egyenlőtlenség 165 százalék.
Az életkilátások megítélésénél hajlamosak vagyunk elhanyagolni a környezeti szempontokat. Ám a vizsgálat ezen a téren is meglepetést okozott. Ha ugyanis a szokásos, „nyers” adatokat vizsgáljuk, akkor azt kapjuk, hogy a hátrányos helyzetű térségek kárára 121 százalék a halandósági különbség. Ha azonban a környezeti eltérésekre fókuszálunk, kiderül: előnyben vannak a gazdaságilag elmaradottabb térségekben élők. Józan paraszti ésszel is belátható, hogy a természetközeli élet egy kistelepülésen nem roncsolja úgy az egészséget, mint a budapesti Margit körút levegője. Csakhogy mindez nem ellensúlyozza a többi hátrányt, vagyis a szegénységet, az állástalanságot; még mindig 1,3-szoros a veszélye a keringési halálozásnak egy ilyen régióban, mint egy fejlettebben.
A cigány lakosság rossz életkilátásai sem biológiai okokra vezethetők vissza – ezt is egyértelműen tisztázza a kutatás. Ugyan azokban a térségekben, ahol sok roma él, 125 százalékkal magasabb a mortalitási mutató, ám ez az alacsony gazdasági aktivitásból, iskolázottságból és a szegénységből fakad. Valójában az összhalálozásnál kétszázalékos a többlet, a daganatos eseteknél pedig kedvezőbb a helyzetük az országos átlagnál – vélhetően azért, mert gyakran gazdaságilag fejletlenebb, vagyis nem olyan szennyezett környezetben élnek.
Védendő férfiak
A nemek közötti különbségek tekintetében viszont még a korábban feltételezettnél is komorabb a kép. A két nem közötti halálozásban az eltérés 122 százalék a férfiak kárára. (Minden mutatónál a százezer főre eső évenkénti halálozást vizsgálják. Viszonylag kedvezőbbek az adatok a keringési halálozást tekintve, ahol az erősebb nem képviselőinek 103 százalék a hátránya, sokkal roszszabb viszont a helyzet a daganatos betegségeknél, ahol 143 százalék.) A kép csak romlik, ha az adatokat kiegyenlítik az életkorra, és még megrázóbb az összhatás, ha a gazdasági helyzetet vagy az iskolázottságbeli különbségeket is kiiktatják. 
A gazdasági válság idején különösen fontos a gyógyítók számára, hogy tisztában legyenek vele: a munkahely elvesztése az egyik legnagyobb betegségkockázat.
A felmérés során azt is vizsgálták, vajon a gazdasági aktivitás mennyire határozza meg az életkilátásokat. A válasz előre sejthető volt: döntően. A gazdaságilag inaktívak összhalálozása tizenkétszer, keringési halálozása huszonháromszor (!), míg a daganatos halálozás tízszer magasabb, mint a munkahellyel rendelkezőké.
A szám persze jelentősen csökken, ha az életkor és a nem szempontjából kiegyenlítjük a számokat (vagyis nem vesszük figyelembe a nyugdíjasokat), ám még így is három, három és félszeres különbségeket találunk. Mindez arra inti az orvosokat, hogy a munkahelyüket elvesztőket különös gondossággal kezeljék.

Élő Anita, Medical Tribune