Nincs veszítenivalónk

- Több mint tizennégy éve egészségügyi intézmények vezetői pozíciójából szemléli az ágazatot. A gondok évek óta ugyanazok, és jórészt megoldatlanok. A tavaly felbomlott MSZP–SZDSZ koalíció belevágott egy sokat vitatott folyamatba, ennek két fő eleme a biztosítási rendszer, illetve a struktúra átalakítása volt. Nagyobb bátorságra lenne szükség a folytatáshoz?
– Emlékezzen rá, a 90-es évek közepén volt egy bajuszos, szemüveges úr, akit Bokros Lajosnak hívtak és akit mindenki a pokolba kívánt. Ma már úgy emlegetik, mint az ország egykori fellendítőjét, s adnak a véleményére. Nem
a mának kell a reform, hanem a mai szükségletek szabta jövőnek. Nincs veszítenivalónk.

- A kormány mégsem akar „hozzányúlni” az ágazathoz, nem akar mélyreható reformokat!
– Be kellene látnia mindenkinek, hogy elérkezett az a pillanat, amikor nem odázható tovább az átalakítás. A világgazdasági válság kirobbanásáért nem a magyar kormány a felelős, de a saját helyzetünket évek óta megnehezítő gondjaink, bajaink orvoslását nekünk, itthon kellene elkezdeni. Emellett természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy a társadalom tűrőképessége bizonyos szempontból mérlegelendő határokat jelent.

- Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közzétette a kormány válságkezelő intézkedéseit. Mire számítanak, jobb vagy rosszabb lesz a kórházak helyzete?
– Egyelőre nem tudom. A tervek csupán néhány napja váltak ismertté, hatástanulmányokra lesz szükség ahhoz, hogy reálisan láthassuk a jövőt.

- Az biztos, hogy az áfa emelése, illetve a munkáltatói járulékok csökkentése közvetlen hatással lehet az intézményekre is.
– Valóban azt látni, hogy egyes tételek növelik, mások viszont majd csökkentik a kiadásainkat. Az áfa emelése többletterhet ró a szolgáltatókra, hiszen minden beszerzésünk – a gyógyszeren át a kötszerig – drágább lesz. Arra számítok, hogy egyes kiszervezett szolgáltatások esetében – nálunk ilyen az étkeztetés – a velünk szerződésben álló vállalkozók majd ránk terhelik saját többletkiadásaikat, így felül kell vizsgálnunk a korábbi megállapodásokat. A forint árfolyamának gyengüléséből szintén jelentős kárunk származhat, a külföldről beszerzett termékek esetében várható a legdrasztikusabb áremelkedés.

- Összességében milyen hatással lesz a kórházakra a gazdasági válság?
– 1995 óta vagyok kórházigazgató és élem a folyamatos „gazdasági válságok” időszakát. Magyarországon 1993-ban tértünk át a teljesítményalapú finanszírozásra, azóta egyik válságból a másikba sodródunk. Tudom persze, hogy a mostani helyzet rendkívül kritikus, azt azonban nem, hogy a magyar gazdaságra váró receszszió milyen mértékben nehezedik majd ránk. Hatása biztosan lesz. Szerintem az ilyen nehéz időszakokat arra kellene használni, hogy a régóta tervezett, de a belső ellenállás miatt is lefékezett átalakításokat – szándékosan nem mondok reformot – végre elkezdjük. Csak egy példa: a világon mindenütt, így hazánkban is mind több az idős ember, miközben az aktív keresők száma egyre kevesebb. Az ápolásra, krónikus ellátásra és rehabilitációra szorulók aránya és abszolút száma is évről évre emelkedik: ezt a területet kell fejleszteni a túldimenzionált ellátórendszer helyett. 

- A változtatási igények jogosságát mutathatja az is, hogy az ÁNTSZ jelenleg is zajló, a kórházak minimumfeltételeknek való megfelelését kutató felmérésének részeredményei alapján a tisztiorvosi szolgálat máris számos kórházi osztályt elmarasztalt.
– Az intézményhálózattal kapcsolatban a legsúlyosabb gondnak azt látom, hogy bár a 2006 decemberében elfogadott, a kórházi kapacitások újraosztását is tartalmazó törvényben kijelölték, melyek a súlyponti intézmények, ezek feladata továbbra sincs meghatározva. Be kell látni, hogy ha csaknem 160 kórház van, és mindegyikben elegendő számú szakdolgozót és orvost kell foglalkoztatni, miközben az előírt műszerezettséget is biztosítani kell, akkor sokan nem tudnak megfelelni az elvárásoknak. Ahol nyolcvan-száz éves épületekben folyik a betegellátás, ott előírhatnak bármit, az ilyen intézményeket fizikai képtelenség a szabályoknak megfelelően átalakítani. Sok a kórház – ha kevesebb lenne, a humánerőforrás mellett az eszközöket is koncentrálni tudnánk, így hatékonyabb lehetne az ellátás. Ez persze nem újdonság. Amellett ha egy intézmény nem alkalmas arra, hogy kórházként funkcionáljon, attól még működhet ápolási otthonként. Egy ápolásra szakosodott gyógyintézetben persze kevesebb orvosra van szükség, ettől függetlenül azonban fontos feladatot láthat el egy adott körzetben, munkalehetőséget biztosítva az ott élőknek is. Rettenetesen bürokratikusan hangzik, amit most mondok, de egy szervezetet mindig a feladathoz kell létrehozni, és nem fordítva. Ha a feladat most az ápolási kapacitás bővítése lenne, akkor ezt kellene tenni.

- Nem vitatkozom ezzel, kérdés azonban, hogy ön mennyire vitatkozik igazgató kollégáival, akik a Kórházszövetség felmérése szerint fele-fele arányban támogatnák, illetve elleneznék az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetését. Ön melyik táborba tartozik?
– Ha szabad így fogalmazni: nem tudom egyértelműen letenni
a voksom. Tevékenységüket tekintve van, ami tetszik, és van, amit kifogásolok. Azt hiszem, az intézmény nevéből kellene kiindulni, s leszögezni: nemcsak a szolgáltatók, hanem a finanszírozó ellenőrzése is a szervezet dolga. Célszerű lenne, ha nem csupán minket, hanem az éppen szervezeti átalakítás alatt álló egészségbiztosító munkáját is vizsgálnák.

- A felügyelet nevéből már csak azért is nehéz kiindulni, mert igazából sohasem lépett életbe az a biztosítási rendszer, amelynek ellenőrzésére létrejött.
– Számomra a legnagyobb probléma a felügyelet munkatársainak hozzáállása. Helyszíni vizsgálódásaik során nem meghallgatnak, hanem kihallgatnak minket. Mielőtt azt mondja, hogy ez túlzás, elmesélem önnek: leülnek velünk szembe és ismertetik a jogainkat, felhívják a figyelmet a „hamis tanúzásra”, hogy a valóságnak nem megfelelő tények közlése milyen következményekkel járhat. Nem vagyunk ehhez hozzászokva. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani a helyzetet, mint amikor valaki belép a szobába, pofon vág, majd megkérdezi, hogy vagyok. Mit mondhatnék? Nagyon rosszul!

- Egy kis jó modor segítene?
– Szögezzük le: egyetértek azzal, hogy a betegek érdekeit valakinek képviselnie kell, a mikéntjén azonban el kellene gondolkodni. A felügyelet dolga, hogy a bejelentett eseteket kivizsgálja, s ha ez nem is, a hozzáállás mindenképpen indulatokat vált ki. Személy szerint egyébként nekem nincs bajom: szükség van a szervezetre, de a feladatait mindenképpen pontosítani kell.

- Ha már pontosításról beszélünk: az egységes fővárosi egészségügyi koncepción is kellett már finomítani, most éppen 250 millió forintért írja újra az egyszer már megbukott elképzeléseket egy magáncég. Erről mi a véleménye?
– Szervezéselméletileg megvan az előnye annak, ha külső cég végez el egy ilyen munkát, hiszen nem szorítják az érdekellentétek, képes függetlenül dolgozni. A tervet készítő és a munkát koordináló Horváth Csaba egészségügyért is felelős főpolgármester-helyettessel magam is többször beszéltem, négyszemközt is, kollégáimmal is. Az általunk elmondottak visszaköszönnek a tervekben; rájöttek például, hogy a központosított közbeszerzés nem olyan egyszerű, mint képzelték. Gondoljon bele: varrófonalat nem lehet „csak úgy” nagy tételben olcsón rendelni, hiszen minden szakmának más típusra van szüksége. A plasztikai sebész nem ugyanazt használja, mint egy hasi vagy mellkassebész. Talán elsőre nem látták át, hogy ez ennyire bonyolult, de aztán megértették a gondjainkat.

- A központi közbeszerzés a holdingkoncepció egyik fontos eleme, de bizonyára tudja: rossz nyelvek szerint a politika ezzel a technikával rá akarja tenni a kezét a fővárosi kórházak évi 90 milliárd forintos költségvetésére.
– A felvetés kicsit meredek, ezzel kapcsolatban nem szeretnék véleményt nyilvánítani. Én pácienseink érdekét képviselem, engem a betegellátás érdekel. Ha sikerül olyan rendszert találni, amely az általam fontosnak vélt célt szolgálja, akkor támogatni, ha csak nehézségeket okoz majd, akkor minden erőmmel ellenezni fogom.

- Gondolom, határozottabb a véleménye a fővárosi kórházak gazdasági társaságokká való alakításáról.
– Szerintem ez teljes mértékben támogatható kezdeményezés. A kórházak ma költségvetési szervként piaci környezetben működnek, ez pedig olyan, mint amikor valakit gúzsba kötnek, bevarrják egy zsákba, majd elvárják, hogy táncoljon. Gazdasági társaságként sokkal hatékonyabban alkalmazkodhatunk a folyamatosan változó piaci környezethez.

- Ennek árát a dolgozók fizetnék meg: elvesztenék közalkalmazotti státuszukat, ami sok esetben védőpajzsul szolgál számukra.
– Nem a közalkalmazotti státuszt, a dolgozók juttatásait kell védeni. Mit mondjak egy közalkalmazottnak, akinek a százezer forintot sem éri el a bruttó fizetése? A státusz megélhetést garantál számára? Egy költségvetési szerv és egy magánintézmény is tud nagyon jól vagy nagyon rosszul működni. Nem a közalkalmazotti lét, a megbecsülés lenne fontos.

Losonczi Gergely (Medical Tribune)